Miért nem ragaszkodik hozzám a kisbabám? Nem vagyok egy naiv, kis csitri, de valahogy másképp képzeltem el az anyaságot.

Az én kislányom ugyan ilyen. Mindegy hol vagyunk, kivel vagyunk, ő mindenkire gyönyörűen mosolyog, örökké jó kedvű. Még az oltáson is csak nevet. Na bumm.... nincs ebből semmi.

nekem ez nem esik rosszul, örülök, hogy szép, mosolygós, barátságos. Egyébként biztosan tudja, hogy bármi baja van, én mindig ott vagyok vele. Pl. éjjel, ha ritkán felsír valamiért, az nem jó ha apa veszi ki, üvölt tovább, csak én kellek neki. Nálatok is biztos vannak ilyen helyzetek, de ha nincs az se baj. Majd később megérti, hogy te vagy az neki, akire mindig számíthat.

húú, nagyon hasonló helyzetben vagyunk...

nekem a kisfiam 6.5 hónapos, és apa 2 műszakban dolgozik

amikor itthon van, szerintem ő a mindene, ami persze kölcsönös (ennek nagyon örülök)

általában hétvégente megyünk társaságba csavarogni, ott apa mindig meg tudja nevettetni, és pl most hétvégén mondta a dédimama, hogy jobban szereti a gyerek az apját... ez látszik

nagyon rosszul esett :(

nem akarom hogy valamelyikünket jobban szeressen, engem sem kell jobban szeretni, de tény, hogy kevesebb mosolyt kapok a babámtól

hogy miért nem tudom, remélem azért fog változni a helyzet

kitartás nekünk, anyáknak!

A szeretetet ki kell erdemelni!

Na jo, most viccen kivul, gondolom nem vagy egy babusgatos tipus, ugye? Mert ha az lennel, akkor bujna hozzad a babad.

Ennek, hogy a babad igy viselkedik, senkitol nem fel, inkabb orulnod kellene!

Nagyon sok kisgyerek anya nelkul nem tud letezni, ha a jatszin megfogja egy masik neni a maszokan, mar el is kezd sirni, hogy anya, anya! Ez szerinted jobb? Ez szornyu, amikor valaki annyira az anyukajahoz van kotve.

Hidd el hogy szeret tegedet, de mivel te sem vagy egy bujos tipus, igy o sem az.

Orulj hogy ilyen a kicsi, oszinten mondom!

Es szeret teged, ne felj.

jaj de megértelek :)

Nekem ugyan fiam van, de összeszorult a szívem mindig, mikor az ismerősök babái puszit adtak meg ölelgették anyut, engem meg le se ejt a drágám :)

Lehet hogy ez változni fog még nálatok is!

Illetve egy két hó múlva jöhet a szeparációs szorongás (amikor egyenesen lépni se lehet tőle ha nem lát) de pl. az én fiamnál ez is kimaradt :)

Mindenkivel kedves, barátságos, sosem sír, nem bújik a "szoknyám mögé" de érdekes módon most (2 éves) egy pár napja észrevettem, hogy kifejezetten hozzámbújik, puszit nem ad mondjuk de odadugja a kis arcát, hogy ő kér :) a fülbevalómat piszkálja de nem durván (ami nála nagy szó) és közben ilyen cuki hangon dünnyög nekem.:)

És ha elesik beüti magát, megijed csak nálam nyugszik meg egy pillanat alatt.

Mi most jutottunk el ide és az eddig eltelt 2 év böjtje után nagyon élvezem :)))

Nekem azt mondta az orvosunk mikor ez szóba jött hogy higgyem el, az jó ha mindenkivel kedves, barátságos, szociális is lény, és hogy nem jön oda hozzám megölelgetni, puszilgatni az azt is jelenti hogy BIZTONSÁGBAN érzi magát maximálisan, hiszen megszokta hogy mindig minden oké és anya minden szükségletemet kielégíti, tehát nincs miért ellenőrizgetni hogy ott van e :))

És engem ez megnyugtatott, és el is tudtam fogadni :)

Azontúl hogy elfogadom hogy ő ilyen alkat :)

Az én babám is nagyon "laza" ilyen értelemben és néha én sem érzem jól magam amiatt. Kb. ebben a korban, 7 hónaposan lett nagyon "anyás", életkori sajátosság, megjelenik a babáknál az ú.n. szeparációs félelem. Ekkor nagyon nehéz volt mert már dolgoztam 4 órában, anyukám vigyázott a lányomra, minden reggel sírással búcsúztunk. Aztán elmúlt.

Most, úgy mondanám, a lányom közepesen ragaszkodó, képes szó nélkül bemenni a bölcsis csoportba reggel, mert jobban érdekli a játék. Amikor meg délután jövők érte, kitárt karokkal szalad hozzám, a nyakamba ugrik, ujjong. Ő ilyen lett. Ha majd zavarni fogja felnőtt korában a velem való korai kapcsolat, akkor majd tesz érte valamit (mint ahogyan én is teszek a sajátomért :)).

Nem lehetünk tökéletes anyák, csak elég jók. Úgy is lesz majd, amit a fejünkhöz vág a gyerek.

Ne aggódj és ne vádold magad. A kislányod ilyen. Tölts vele hasznos időt, mond el, hogyan szereted, babusgasd. Eljön a pillanat, amikor tudni fogod pontosan, te pótolhatatlan vagy számára.

(És, esetleg, vizsgáld meg az anyukáddal való korai viszonyodat pl. családállításon. Ebben tudok segíteni, írj e-mailt).

Szia.

Ismerős a helyzet, bár az én lányom kicsit nagyobb 13 hónapos már. De én is azt érzem, hogy mindenki mással jobban elvan, mint velem. De rájöttem, azért, mert én vagyok vele egész nap, én "nevelgetem", én mondom, hogy ezt-azt nem szabad, én teszem tisztába, én öltöztetem, amit utál stb. Szerintem az egy természetes emberi tulajdonság, hogy ilyenkor kicsit inkább arra mosolygunk, azzal vagyunk kedvesebbek, akik nem "nyaggatnak" folyamatosan. De! Ettől szeret a babád, hidd el, ezt igazán akkor látod, ha bármi baja van (pl. fogzás, doktor nénihez mentek), akkor viszont én biztos vagyok abban, hogy csak Te kellesz Neki, senki más. Sem apa, sem nagyik, sem szomszéd néni, senki.