Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Most mi lesz? Teljesen bepánik...

Most mi lesz? Teljesen bepánikoltam. Volt valaki hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés

32 éves nő vagyok, egy nagyon jól működő házasságban. Ahogy felnőttem, mindig volt, ami lefoglalt, és mindig voltak terveim. Iskola, tanfolyamok, munka, utazás, stb. Így mentek el szépen lassan a fejem felett az évek.

A gyerekvállalás komolyabban fel sem merült bennem. "Maaajd maaajd", így halogattam, és megmondom őszintén most sem hiányzik egy baba. Csak hát 32 vagyok már, ez az egyetlen érvem pillanatnyilag.


Ma vacsoránál éppen azt ecseteltem a páromnak, hogy örülnék egy macskának. Nem kell törzskönyvezett perzsacica, csak egy sima cirmos. akár egy kóbor utcagyereket is befogadhatnánk. Éppen az oltásnál tartok, amikor közbevág, hogy "baba mellé macska?!"

Erre közli, hogy gyereket akar jövőre, szóval ideje lenne abbahagynom a gyógyszert. Köpni-nyelni nem tudtam. Hirtelen annyit mondtam, hogy decemberig nem akarok teherbeesni, nehogy a nagy nyári hőségben kelljen szülni.

Aztán eltereltem a témát.


Most mi lesz? Tudom, 32 vagyok, és házasságban illik egy gyerek, és ez az élet rendje, bla bla. De én még életemben nem fogtam a kezemben 1 évesnél kisebb embergyereket!!!

Pelenkázás, fürdetés, stb? Azt sem tudom mit kell csinálni vele. Csak azt tudom, hogy minden testnyílásából folyik valami, és sokat sír, és nem lehet vele beszélgetni egy kávé mellett.


Teljesen bepánikoltam. Volt valaki hasonló helyzetben? Mitévő legyek? Csak ne azt írjátok, hogy anyai ösztön, mert az bennem nincs.


2012. szept. 10. 20:19
1 2 3 4 5
 11/46 anonim ***** válasza:
54%

Mindenkiben van anyai ösztön,abban a 9 hónapban pedig egyre jobban fog erősödni.Attól ne félj hogy nem tudod mit kell vele csinálni,a kórházban is megmutassák és gondolom a családotok is fog segíteni.Hidd el csodálatos dolog az anyaság,mikor odabújik hozzád,anyának szólít.... hihetetlen mennyire jó érzés.

Aki meg itt azt írta hogy nem akar gyereket,mert élni szeretné az életét az majd 70-80 évesen is éli az életét?Mikor majd egyedül tengeti az életét,rájön hogy milyen jó is lett volna legalább egy gyereket szülni aki meglátogatná öreg napjain.

2012. szept. 10. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/46 anonim ***** válasza:
83%

Utolsó vagyok

Ez a "nem lesz útban szöveg" húhh hát lehet hogy jobb ha mégse szülsz!De akkor rád is igaz amit fent írtam az öregkorról.

2012. szept. 10. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/46 anonim ***** válasza:
48%

11-es: nem gondolod, hogy ez elég önző dolog? Hogy öregkorodban lesz, aki rád néz? A gyerekeket "kölcsönbe" kapjuk, nem a tulajdonaink.

Az ilyen nőkből lesznek az olyan anyák, akik nem tudják elengedni az ő kicsi gyereküket :-(

2012. szept. 10. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/46 A kérdező kommentje:

Azért ne legyünk álszentek se!

Soha nem voltál még úgy, hogy romantikáztál volna a pároddal, de a gyereked állandóan sírdogált, vagy, mikor már nagyobb volt, akkor rátok tapadt, és nem lehetett ágyba parancsolni?

Nem mondtam, hogy minden nap útban lenne, de hébe-hóba csak jó lenne kettesben, nem?


Sajnos nem lesznek nagyszülők, akiknek le lehetne őket adni megőrzésre.

2012. szept. 10. 20:42
 15/46 anonim ***** válasza:
100%

én 33 évesen voltam ugyanilyen helyzetben, bepánikoltam, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. sikeres karrier csúcsán voltam, párommal boldogan éltük világunkat, utazgattunk, stb. nem terveztük a babát, de amikor már jött, természetes volt, hogy megtartjuk. én 3 napig sírtam, mert nem tudtam mit kezdeni a dologgal.


ma már 3 hónapos kisfiunk és már nem értem, közel egy éve mitől féltem ennyire! én sem éreztem soha vad anyai ösztönöket, de ma már tudom, hogy ez mindennél csodálatosabb dolog a világon, olyannyira, hogy már beszélgetünk a tesóról is...

kapcsolatunkat még belsőségesebbé tette a baba, ma már furcsa lenne, ha csak ketten lennénk :)

2012. szept. 10. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/46 A kérdező kommentje:
Köszönöm, ez megnyugtatott. :)
2012. szept. 10. 20:53
 17/46 anonim ***** válasza:
55%

11.vagyok

Egyáltalán nem önző dolog!Mert amelyik gyerek szereti a szüleit annak nem kérdés hogy meglátogatja e!

És énrám még egyszer sem tapadt rám a kislányom.Sírdogál...Ilyen egy gyerek!És aki igazán akar gyereket annál ez nem okoz gondot hogy a gyerek épp sírdogál és az nem érzi úgy hogy rátapad.Na és mi az hogy ágyba parancsolni?Senkit nem lehet ágyba parancsolni.Mi kitudjuk várni a férjemmel hogy lefeküdjön a kislányunk.Nem teher számunkra a lányunk.

De te kérdező jobb ha tényleg nem szülsz.Aki így gondolkodik hogy "rád tapad,útban van"Egy gyerekre ilyet nem lehet mondani.

Nyugodtan lelehet pontozni!

2012. szept. 10. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/46 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ne szülj ilyen hozzáállással! És a férjedet se áltasd. Had legyen meg neki is a választási lehetőség, hogy vagy vár bizonytalan ideig, vagy gyermektelen marad, esetleg keres olyan nőt aki örömmel szül neki!
2012. szept. 10. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/46 anonim ***** válasza:

15-ös vagyok.

ma már neves pszichológusok írnak értekezéseket arról, hogy a mai felgyorsult, modern, emancipált világban egyáltalán nem csoda, hogy nem működik gyerekvállalás előtt automatikusan a várva várt anyai ösztön. hiszen egy nő figyelmét, életét annyi minden befolyásolja, leköti ma már, hogy talán már időnk sincs annyit egyáltalán gondolni rá, mint néhány évtizede. én is mindig irígyeltem azokat, akiknek ez állítólag "jött" és onnantól gyereket akartak.

nekem csak megtörtént és férjem ma már ősanyának hív :)

egyébként ha esetleg attól félsz, hogy eddig voltak kihívások, célok az életedben, amik hajtottak előre és mi lesz azokkal, ne aggódj, ha egyszer úgy döntesz, hogy jöhet a baba, találsz újakat! :)

2012. szept. 10. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/46 sumergo ***** válasza:
56%

Jaj, dehogy nincs benned anyai ösztön!! :-)


Bocsánat, de annyira jót nevettem a kérdéseden, nem azért, mert vicces, hanem azért, mert arra gondoltam, hogy te is ilyen jót mosolyognál, ha mondjuk két év múlva, kicsivel a kezedben elolvasnád a soraidat.

Teljesen megértelek, de próbálj barátkozni a gondolattal, meg persze üljetek le a lelkes apajelölttel egy őszinte beszélgetésre. Lehet, hogy mire a beszélgetés végére értek, te akarod majd legjobban azt a csöppséget!!! Ha pedig mégsem, akkor legalább megérti, mik az érzéseid, és segíthet neked.

:-)

2012. szept. 10. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!