Nem szeretem 10 napos lányomat?

Szerintem nem jön könnyen mindenkinek az anyaság, ebbe bele kell tanulni.

Nekem most a legjobb, 2 éves a lányom. Az első hetekben azt sem tudtam mi történt velem. Csak tettem a dolgom, és persze addig is szerettem, de amikor már dumál, sokkal jobban kifejezi az érzéseit, akkor tök más lesz minden. Egy igazi kis szerelem ez, ami sokkal, de sokkal jobb, mint amikor 10 naposan aludt-evett-sírt. Nekem össze sem hasonlítható!

Tehát én azt mondom, hogy hétről-hétre, hónapról hónapra jobb lesz! A kötődés valakinél (pl. nálam is) egy folyamat volt.

Most meg azt gondolom, hogy el sem tudnám képzelni nélküle az életem, és imádom, de nagyon-nagyon.

Most szültél, teli vagy hormonokkal, még nehéz.

DE ezer százalék hogy lesz jobb is, hidd el!

Én is ezt éreztem!

Kb 2, sőt 3 hós volt az, h már azt éreztem, h "jajjj, de megzabálom, úgy imádom" :D

(most 5 hós:)

20 hónapos fiú anyukája vagyok. Nagyon sokszor írtam itt a gyakorin, kértem tanácsot, segítséget kétségbeesve, mert nem feleltem meg az elvártaknak, azaz nem voltam kirobbanóan boldog szülés után. 10 nappal a szülés után, én nemhogy boldog nem voltam, az egyedüli boldogságot az jelentette ha alhatok, kikapcsolhatom az agyam, alvás közben nem fájt semmim. Aztán telt múlt az idő, én egyre jobban féltem vele egyedül maradni, pedig azt hittem ahogy telik az idő jobb lesz, de nem lett. Volt egy nagyon nagyon mély szakasz. ÉLetem legrosszabb időszakának éltem meg, és senki nem értette, hisz:itt a baba, a világ legjobb dolga, és te meg nem vagy boldog? Majdnem le is köptek.

Aztán megint csak telt múlt az idő, megszoktam hogy anya lettem, megszoktam, hogy felelős vagyok, megszoktam, hogy nem alhatok ameddig akarok, megszoktam hogy egyáltalán nem alhatatok...lassan belerázódtam, a szülés utáni homronok is csillapodni kezdtek (engem nagyon megviseltek a hormon változások) és mondhatom, hogy olyan 3 hónapos korára már nem voltam mélységesen boldogtalan. Sőt addigra szerettem is. Megtanultam!

Türelem. Minden normális ami benned zajlik, okos lánynak tűnsz, ne hagyd magad befoylásolni másoktól, akik nem éreztek így, sőt el sem tudják képzelni, hogy Te miről beszélsz.

Adj magadnak - magatoknak időt. A babának is szoknia kell téged, a világot, a zajokat, a hangokat, a szagokat, mindent.

a 6-os nagyon szépe, jól leírta.Én ugyanígy voltam.tervezett baba, vártam terhesség alatt végig, hogy megszülessen.

Aztán mikor a szülöszobán a mellkasomra rakták fel sem fogtam, későbbi napokban meg azt éreztem amit te, elláttam rendesen, aggódtam, hogy minden rendben legyen vele, de az a mindent elsprő,húú de nagyon imádom, szeretem a gyerekemet érzés nem jött.Azt hittem nem szeretem a gyerekemet.kb 4-5 hetes volt, mikor megjött ez az érzés, annyira imádom, nem tudok betelni vele, ölelgetem össze vissza, csak mert jólesik, mert szeretem.mindig azon gondolkodom, hogy lehet valakit ennyire nagyon imádni:)

Szia!

Nekem három gyerkőcöm van,és ha hiszed ha nem mindháromnál így éreztem.A harmadiknál pedig úgy hogy a két nagyobbat szeretem ,a kicsi meg semleges volt.

Aztán telt múlt az idő,néhány héten belül összeszoktunk.

Persze hogy időre van szüksége az embernek felfognia azt,hogy anya vált belőle.

Látod?nekem mindhárom gyereknél ez volt.

Eltelik egy rövid idő és rájössz,hogy mennyire szereted!(ami valószínűleg most is így van)

:)

Tuti mindenki le fog pontozni, de amit a legtöbb válaszoló írt számomra érthetetlen. Még a férjem is azt mondta, mikor 1 hetes volt a kisfiunk, hogy úgy szereti, hogy meghalna érte. Nekem érthetetlen, hogy egy anya ne szeresse a gyerekét. Nekem a mai napig fura, hogy a kisfiam megszületett, hogy ő volt bennem, stb., de mindig szerettem és egyre jobban szeretem.

Aki ilyeneket írt, annak szerintem is a depresszióhoz van köze vagy a hormonok játéka, de én nem gondolom normálisnak.