Beszélhetnénk sokadszorra is a tévézésről?
Kisfiam lassan 7 hónapos. Tudom, hogy még nagyon kicsi, de amikor csak ketten vagyunk, muszáj neki bekapcsolnom neki a tévét, különben sajnos nem tudok egy picit sem magammal vagy a háztartással foglalkozni. Hozzáteszem, nagyon jól eljátszik magában is, velem is. Én kimondottan szeretek vele játszani, mert már egyre értelmesebb, meg imádom azt is, amikor játék közben hozzám bújik :) de előfordul, mondjuk reggel, hogy kimegyek a fürdőbe, észreveszi, hogy nem vagyok ott, elkezd nyekeregni, és ilyenkor kicsit bekapcsolom neki a tévét arra a 10-15 percre, amíg elkészülök. Néha délután is megtörténik ez. A duck tv szokott menni, az kimondottan kisbabáknak van, nincs szöveg, csak zene meg színes figurák mennek ide-oda.
Azt szeretném kérdezni azoktól az anyukáktól, akiknek már nagyobbak a gyerekei, olyan 5-6 évesek, és hagyták kiskorukban, hogy nézzék a tévét, tapasztalnak-e valami elmaradást vagy bármi rosszat a gyermekeiken? Ugyanis azt olvastam, hogy 3 éves kor után jöhetnek elő a kiskori tévézés káros hatásai.
Itt mindenre kapsz választ.
Gondolhatod, hogy ha nagyobb gyerekekre igaz, akkor a kisebbekre még inkább.
A babákkal való "kísérletezés"-hez nehezebb megkapni a szülők beleegyezését, ezért a babákkal ritkán kísérleteznek.
Édes Istenem.. próbáltam, de ezt az utolsót nem bírom szó nélkül hagyni.. ki mondta, hol olvastad, hogy nekem bármiben igazam lenne??!! Tapasztalatokat kértem. A cikket én már korábban olvastam, és akkor is megállapítottam, hogy az inkább nagyobb gyerekekről szól. Most ezzel a megállapítással mi volt a gond??
De nem kell válaszolni, költői kérdés volt. Most meg majd jön valaki azzal, hogy minek kérdeztem akkor... de hátha majd valaki megválaszolja helyettem! Mert jobban tudja..
Itt egy cikk babák TV nézéséről, talán hasznos:
Bár az én babám még csak 5,5 hónapos, de azért leírom a tapasztalatom.
Korábban annyira nyűgös volt, hogy alig lehetett elaltatni, hasfájós is volt, mint a legtöbb baba 3-4 hónapos korában, szóval nem volt egyszerű. Akkor néztünk vele TV-t, mert olyan szívesen elnézegette. Aztán elég hamar rájöttünk, hogy inkább csak úgy bambult bele a Tv-be míg el nem aludt. Ezután jobban utána olvastam a témának és inkább még egy percre sem teszem a TV elé, én így vagyok nyugodt. Mert tényleg úgy bambul bele, mint egy agyhalott és belealszik a képekbe. Ez szerintem biztosan nem tesz jót neki. Ennek ellenére egyáltalán nem ítélem el azokat, akik mértékkel tévéztetik a gyerekeiket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!