Más is érzi úgy, hogy az anyaság néha nagyon kimerítő?

Elértem egy pontra, amikor úgy érzem, sok.. pedig még csak másfél év telt el. Anyósom egy időben sokat segített, és akkor úgy éreztem, megvan az egyensúly az életemben, an időm magamra is. Azonban jó ideje nem tud már segíteni, mert ő is dolgozik.

A kisfiam egy másfél éves kisangyal, tényleg nagyon rendes gyerek. Ennek ellenére néha úgy érzem, megfulladok.. Már bölcsis, én dolgozok, apuka is dolgozik. Reggel én viszem, és este én hozom. Amikor otthon vagyunk, mindig jön utánam, és “segít”, ami azt jelenti, hogy leginkább csak pakolok utána. Házimunkát alig tudok végezni, mert azt a kis időt, ami marad a munka után és a lefekvés előtt, igyekszem vele tölteni.. így viszont felhalmozódik minden. Vagy vele vagyok, vagy a házimunkával foglalkozom, a kettő párhuzamosan nem nagyon megy. Az apukája sokat dolgozik, és bár nagyon szeretne nekem segíteni, a gyerek akkor is inkább hozzám szalad. Amikor végre kicsit szusszannék, és leülök, már ott is van a picur, mászik fel hozzám, vagy fogja a kezem, hogy menjünk ide-oda 

Tudom, hogy ennek örülnöm kellene, és örülök is tulajdonképpen, imádom őt. Csak már nem érzem az egyensúlyt… Néha úgy érzem, idegesít minden és mindenki. Egy szóra robbanok.. Más is érzett már ilyet? Sorstársakat keresek, nem kioktató szavakat. Mindennel tisztában vagyok, és nem érzem magam rossz anyának.. Csak talán kimerültem… És jó lenne tudni, hogy más is volt-e ilyen fázisban…?