Miért lövetik ki egyes anyukák a kislánybabájuk fülét?
Miért döntenek ilyenben a gyerekük helyett? Miért nem várják meg, hogy akkorára cseperedjen, hogy ő maga el tudja dönteni: szeretne fülbevalót?
Lehet azzal jönni, hogy kiveheti később, ha neki nem tetszik, csakhogy a lyuk sosem tűnik el, örökké nyoma marad. Lényegében kap két heget, ha kell neki, ha nem.
Én se lövettem ki a lányomét anno, de most ovis és kérte, mert a kisbarátnőjének kivan. Na én elmagyaráztam neki, ha majd nagy lesz akkor azt csinál amit akar. Ugyhogy marad minden így.
Amugy nekem is kivan családihagyomány miatt sajnos. Keresztelési ajándékként a keresztszülőktől kaptam a fülbevalót. Alsós korom óta nem is hordok, mert zavart mindig bele akadt vmibe. Ha bizsut raktam bele állandóan begyulladt és fájt.
Az iskola kicsit más eset. Alapból valahol nincs is miből válogatni, a sima állami iskolák közt meg nincsenek akkora különbségek. Az meg, hogy magániskola vagy sima iskola, sokszor a pénztárca dönti el, nem a szülő maga.
Iskola nélkül nem lehet meg az ember, és nem hiszem, ha van egy városban mondjuk 3-4 iskola, akkor olyan nagy oktatásbeli különbség lesz, ha az egyik szülő a lakhelyéhez legközelebbibe íratja, a másik a másikba.
De itt is dönthet a gyereke képességei szerint: a mi városunkban van sportra jobban kiélezett általános iskola, a másik inkább a zenére és néptáncra van ráállva, a harmadikban a nyelven van a hangsúly.
Egy 6-7 évesről már tudhatja a szülője, milyen beállítottságú, mi áll hozzá közelebb, így dönthet aszerint. Középiskolában meg már eleve a gyerek elképzeléseit figyelembe kell venni.
Épp az olyan szülőkkel van a baj, akik nem ismerik a gyereküket, csak a saját elképzeléseiket vitetik vele tovább. Néptáncra járatni a gyereket, aki botlábú, hogy csak még szerencsétlenebbnek érezze magát, miközben mondjuk ügyesen rajzol, tehát művészeti vonalon kéne erősíteni őt.
Én nemrég szültem és mikor a kórházban odajöttek hozzám,hogy lehetőség van arra,hogy kilyukasszák a kicsim fülét,hát én halkan ujjongtam,hogy "jajj de tutkó":)
Én mindig is így-ezt szerettem volna,hogy a kis hercegnőmnek legyen fülbevalója. Mi 4.napon lyukasztattuk ki a fülét mikor jöttünk haza a kórházból:) Imádom,nagyon szép,édes:)Mellesleg azt mondták annál jobb minél hamarabb kilövik. Mi ezzel a baj? Nekem is és a nővéremnek is sőt még anyumnak is pici babakóra óta van fülbink. :)
A tutkó és a fülbink olvasásakor határozottan azt éreztem, hogy visszajön a vacsora a számon keresztül. :) Jaj, nagyon tutcsi-szubcsi!
Körülmetélést nem ajánlottak fel a kisfiús anyáknak a szülészeten, nehogy túl kirekesztve érezzék magukat?
Én sem lyukaszttattam ki a lányom fülét, amíg magának nem igényli, nem is lesz fülbevalója.
Minek? Szerintem emberkínzás egy pár napos babát kitenni annak, hogy tűvel beleszúrjanak a fülébe, aztán esetleg begyulladjon, aztán jön az, hogy beleakad valamibe, kiszakad, stb ... És ha "szerencsénk" van, még utálni is fogja, hogy lyuk van a fülén.
Nem hinném, hogy egy kislány attól " tündibündi", hogy fülbevalója van.
Nekem babakorban lett lyukasztva.Tiniként lett még kettő.Aztán nem hordok fülbevalót már vagy 8 éve.Ott a lyuk,de kit érdekel,ettől nem látom rondábbnak magam.
Lányomnak is ki van lukasztva.Bár mert dédi mondta,ő szeretné a fülbevalót venni.Amúgy nem lett volna megcsináltatva neki,mert akkor nem volt sok pénzünk,nem tudtunk volna fülbevalót venni neki.
Nem az lenne a legegyszerűbb, hogy aki nem akar lyukasztani, az nem lyukaszt, aki meg akar az igen?
Nem hiszem, hogy a gyereknek később elviselhetetlen lelki teher lesz, ha van két kihasználatlan lyuk a fülén, szóval ezért elég értelmetlen osztani a füllyukasztós anyukákat!
Pár év gyerekek közt töltött idő után írom: azok a kislányok, akik nem kaptak fülbevalót, szinte kivétel nélkül szerettek volna, csak a család nem akarja, nincs rá pénz, elmaradt stb. Akinek volt fülbevalója, szinte irigyelték...
Van 2 lányom, fél, ill. egy éves korukban lövettük ki a fülüket. Nem bántuk meg. Azóta ők döntik el, bent van-e a fülükben az ékszer vagy nincs. 11 és 15 évesek.
Nekem pár naposan a szomszédnő lyukasztotta ki, iskolás korom óta nem hordok fülbevalót. Viszont tervezek venni egyet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!