Miert szeretnel gyereket?

Őszintén szólva semmi más, csak az ösztön. Tudom, robotszerűen hangzik, de nem tudom máshogy leírni. Egy fura belső késztetést érzek és tudom, hogy ez csak ösztön.

Még soha nem éreztem őszintén, hogy szeretnék.

Ez nálam is ösztönös, inkább érzés és vágy, de nagyon-nagyon erős!!! :))

A húszas éveim közepén egyre több ismerősömnél született baba, akikkel napi szinten találkoztam, ha vidékről meglátogattak minket babás rokonok, nálunk aludtak, úgyhogy egyre jobban kezdtem belelátni a kisgyermekes családok életébe. Csodaszépnek láttam a maga nehézségeivel együtt is. Azt éreztem, hogy fantasztikus lehet egy kis ember édesanyjának lenni, megmutatni neki a világot, együtt felfedezni mindent. És csodálatos felelősség, hogy az a kis élet tőlem függ. Tudom, önzőn hangzik, de azt éreztem, akkor teljesedik ki igazán az életünk, ha boldoggá tehetünk egy kis emberkét. A gyermekvállalás ilyen adok-kapok, ettől gyönyörű. És valóban! Azóta egy kisfiú és egy pici lány aranyozza be a mindennapjainkat, és bár sokszor nehéz a hisztik, éjszakázások stb. miatt, azt kívánom, bárcsak örökre így maradnánk. Imádom a gyermekeimet. A gyereknevelés számomra olyan, mint elkészíteni egy műalkotást: a semmiből létrehozol valamit, egyre csak dolgozol rajta, hogy a végén boldogan tekinthess a végeredményre. Csak ez hosszú évekig tartó alkotói folyamat.