Baba mellett hullámzó kedélyállapot?

10 hetes a kisfiam. Azt hiszem, nehezen viselem az "egyedüllétet" a négy fal közé zártságot. :( Hol tök jól elvagyok és leköt a háztartás és a baba, hol nagyon rossz, hogy nincs kihez szólni. A séta is unalmas az alvó babával, mindig ugyan azok az utcák... Egy kisvárosban élünk, az a baj, hogy a férjemmel nem vagyunk idevalósiak, nincsenek helyben barátaink, volt iskolatársak, stb. Volt már, hogy séta közben megismerkedtem másik kismamával, de nem annyira, hogy összejárjunk, keressük egymást. Sok "netes" babás barátnőm van, meg levelezek volt osztálytársakkal, de az nem ugyan az, mint összefutni a valóságban. Amíg dolgoztam, úgy éreztem, nagyon jó itt lakni, de babával úgy érzem, talán hiba volt kiköltözni. :( Számolom mindig a perceket, hogy mikor ér már haza a férjem, hogy hármasban legyünk.

Szívesen bejárnék a szomszédos nagyvárosba, de a nagy mózessel nem merek elindulni busszal. Ki mekkora babával tudott már "csavarogni", programot csinálni, amíg a férj dolgozik? Egyáltalán ki hogy élte meg ezt (vagy hasonló) a helyzetet? Nagyobb babával más lesz majd?