Meddig tűrnétek hogy a férjetek semmit nem segít a babával kapcsolatban?

Semeddig sem tűrtem, mert a saját kisbabájával nem "segíteni" kellene, hanem ugyanúgy ellátnia, gondoskodni róla, szeretni, foglalkozni vele.

Ha erre nem képes most, 2-3 év múlva sem lesz.Nem akarta a gyereket? Vagy egyébként is ilyen kőkori kapcsolatban éltek, ahol a nő dolga minden, a neve meg kuss?

7es 10-essel nagyjából egyetértek, családanya vagyok, ennek ellenére is.

De azt hozzátenném, hogy míg egy férj munka ideje álatlában H-P, napi 8 óra, utazással mondjuk 10 óra, addig egy nőé hétfőtől vasárnap, napi 12-14 óra. így tehát elvárható a férfi részéről is segítség, ha kéri a nő...

nem várom hogy a férjem önként ajánlkozzon, mert neki is annyi a szabadideje amennyi, természetes hogy azt azzal szeretné tölteni amivel akarja. Filmezik, gépezik. De ha megkérem hogy vigyázzon a gyerekre amíg főzök, kutyakötelessége besegíteni, mert valóban ez egy közös feladat. Az más kérdés hogy szerintem szemétség ha egy nő a férjét ugráltatja, meg elvárja hogy ő kelljen éjjel, holott a nő tud másnap szunyókálni míg a gyerek alszik, a férj viszont állandó stressz alatt van a munkahelyen (már ha komoly munkahelye van), nem mehet be fáradtan. Ha a nő rosszul teljesít otthon max szemtelen lesz a gyerek. Ha egy férfi teljesít rosszul a munkában, kirúgják az állásából és akkor aztán oda a kényelmes háziasszony lét. Mondom ezt tényleg nem férfiként hanem nőként. Tisztelem a férjem azért, hogy 150%-ot nyújt bent, és hát nem is 95 ezer forintot hoz haza, szóval én inkább kérem a kényelmes létet, az anyagi biztonságot, cserébe tényleg nem kérem meg, csak arra amit én nem tudok elvégezni. ÉS azt meg is teszi természetesen.

Figyi, a férjem egy szuper pasi, mindig mindent segít, Ha kérem :) Ö ilyen, mindig is ilyen volt.

Nekünk már 2 éves fiúnk, és nálunk is volt ez a kétségbeesett jajmitkezdjekvele duma az elején.

Én megvettem az "Anya taníts engem" c. könyvet már korábban, azt a kezébe nyomtam, és meg volt oldva a dolog.

Ha láttam, hogy kínlódik, akkor segítettem, beszálltam énis a játékba, stb.

Na mondjuk, ha nem is akar, és ez csak duma,az teljesen más tészta!

Lécelj le a gyerekkel, ha nem juttok dűlőre, aztán hátha észbekap...

Ha meg nem, akkor úgyis mindegy.

azért döntsd el: azért szeretnéd hogy legyen egy kicsit a gyerekével vagy azért hogy nyugodtan főzhess...is is? ugye? nincs ezzel semmi gond, értem a helyzetet én is átmentem ezen a dilemmán.

Igazából édesapám kb akkor kezdett játszani a 3 gyerekével amikor már olyan idősek voltunk hogy ő is tudta velünk élvezni a játékot...3-4 évesen talán a legózás volt az első közös időtöltés.

Ebből adódóan én a férjemtől sem vártam mást, rossz példa miatt.

Aztán kellemes meglepetés volt, amit írtam, hogy 7 hónaposan elmentem egy tanfolyamra és egész jól elvoltak szombatonként...de addig ő sem tudta hogy játszon egyáltalán vele, egyébként is hasfájós volt, állandóan csak a cicim igényelte, még a babakocsiba se volt el, sétáltatni se tudta elvinni.

Én nem erőszakoskodtam vele, néha megjegyeztem hogy több időt is tölthetnétek együtt, de mondta hogy ő nem tudja mit kezdjen egy ilyen pici babával...aztán ahogy idősödik, egyre jobban eljátszanak.

Szóval hogy a kérdésedre válaszoljak: nálunk megoldotta az idő. De az tényleg fontos szempont, hogy viszont a férjem minden másban segít amire megkérem és amire energiája marad a meló közben. Magától semmit, de ha kérem akkor ugrik.