Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Nektek hogyan változott meg a...

Nektek hogyan változott meg a kapcsolatotok az anyósotokkal a baba születésének környékén? Egyáltalán megváltozott?

Figyelt kérdés

Nekem még nincs meg a baba, de már nagyon kevés van vissza. Az anyósommal a kapcsolatom gyakorlatilag azóta szörnyű, amióta tudja, hogy terhes vagyok. Előtte is találkoztunk elég gyakran, de most majdnem minden nap.

Egy részről megértem. Az első unokája lesz, ráadásul attól a fiától, akit istenít. Tényleg nagyon lelkes és bőkezű is az ajándékok terén. Annyi ruhát megvett már, hogy 3 éves koráig gyakorlatilag nekünk nem is kellene. Karácsonyi mintását, nyuszisat, kalapot, cumit, kendőt, mindent. Ezért hálás is vagyok, de!


Mindenbe bele akar szólni. Például kinéztem egy nagyon drága babakocsit. Megmutattuk neki. Azt mondta, hogy nem gond odaadja az árát. Nem akartuk, mert tényleg nagyon drága. Azt mondta, hogy ez lesz az első ajándéka az unokának, megveszi ő. Aztán mondta, hogy kinézett egy másikat. Mondtam, hogy kedves, de én már megtaláltam a tökéletest. Ezen megsértődött és azt mondta, hogyha ennyi pénzt ad, remélte, hogy segíthet kiválasztani. De hát én fogom tologatni legtöbbet, nekem tetsszen már. Ráadásul nem kértük, hogy fizesse ki.

De ezen kívül is mindenbe. Nem tetszik neki a baba-mama ágy, az sem, hogy nekem van egy szobamacskám. Múlthéten voltam biciklizni. Nem sokat, nem is szoktam. Ezen teljesen kiakadt. Azt mondta teljesen felelőtlen vagyok. És természetesen az is kiakasztotta, ami az anyákat a legjobban megosztja: tápszerezni akarom majd a babámat. De ezen kívül a nevébe is úgy érzi, hogy bele kell szólnia.


Általában minden látogatásának a vége vita. De most mit mondjak? Hagyjam, hogy irányítson minket? Miért nem érti, hogy ez a baba már "csak" az unokája? Mindenben nem dönthet. El kell fogadni, hogy a szülei mi vagyunk (és a fiát sem kellene közvetítőnek használnia, vagyis megpróbálni). Az anyatejjel kapcsoltban könyveket, újságokat hoz nekem, anyagokat küld át az interneten. A homeopátiás dolgokkal is erőlködik, hiába mondtam, hogy nem hiszek benne.


Szóval rendesen keserítjük egymás életét. Nálatok ez hogyan volt? Nekem azért érdekes, mert előtte egészen jó volt a viszonyunk...

26/N



2016. aug. 12. 22:48
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
100%
A rosszból még rosszabb lett.
2016. aug. 12. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk az a baj, hogy felénk se néz. Fiam egyetlen nagyszülője, pedagógus, de nyáron 1x sem jött el megnézni az unokáját, pedig 80 km- re lakik, egészséges. Azelőtt sem jött sokszor, de azt hittem, hogy az unoka érdekelni fogja, de nem nagyon. Ha mi nem visszük, nem is nagyon látja. De magához sem nagyon szokott hívogatni, csak Férjem szól Neku, hogy megyünk, akkor nem problémázik. Csináltam neki skypot, megtanítottam használni, hogy azon beszéljenek az unokával, legalább lássa szegény gyerek, egy ideig ment, de most már be sem kapcsolja... Hát nem egy olyan igazi nagymama, mint pl. az enyém volt, akinél ott lehetett aludni, sütötte a sütiket, vitt egész nyáron játszótérre, kirándulni...
2016. aug. 12. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
100%
Néha az ajándékozásnak ára van, azt mondják. Ha anyós is ilyen, hogy megkéri az "árát", akkor jobb ha nem fogadsz el semmit, még ha nagyon kéne se. Nagyon gyorsan szereld le, később már nehezebb lesz, nem fogja érteni hogy eddig jó volt most mért nem jó, most állj a sarkadra. Ez a te családod, megoldjátok.
2016. aug. 12. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
16%

Az elején nem kedvelt, de mostanra aránylag jó. Sokat nyelek, de muszáj. Omádka a gyereket, bármikor rábízhatom,és a fyerek us imádja. Viszont ő is bele akar szólni mindenbe. Meg kell szabni a határt. Enfedni us kell, és határt is szabni.


Miért akarod tápszerezni a babád ??

Nagyon kiváncsi vagyok hogy szerinted miért jobb ez?

2016. aug. 12. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
30%

Előző vagyok. Itt egy mondatod: "azt mondta, hogyha ennyi pénzt ad, remélte, hogy segíthet kiválasztani. Ebben minden benne van.

(amúgy tényleg miért akarod tápszerezni?) :)

2016. aug. 12. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
100%

Nekünk ugyan jó a kapcsolatunk, mindig is az volt, olyan mintha a barátnőm lenne, fialatos laza szabadszájú. Neked azt tanácsolom hogy csináld tovàbbra is így. Amibe nem szeretnéd hogy beleszóljon határozottan mond meg neki. Beszéljetek, a kommunikáció nagyon fontos. Legyen tisztába vele hogy ti vagytok a szülei a babának. Tanácsot adhat, de ne szóljon bele. Próbálhatsz annyival kedveskedni neki, hogy megmondod, biztosan lesz olyan dolog amiben ki kéred majd a véleményét. De ne akarjon helyettetek döntést hozni.

Arra készülj fel, ha nem vesz vissza magából, hamar nyomni fogja a többit. Tudod a tipikus a fiam ilyenkor már töltött káposztát evett és stb.

Szóval csak kedvesen de határozottan szerintem :)

2016. aug. 13. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
76%

En mar a masodik anyost "nyuzom".

Az elso egesz elviselheto volt.volt nemi sertodes,durci ha valami nem ugy volt ahogy O gondolta.de nem hagytam magam.most vele jobb a kapcsolatom mint az ex ferjemmel.barmi van,hivhatom.nyaron viszi a gyerekeket nyaralni kukfoldre,belfoldre egyarant.

A mostani anyos kemenyebb dio....igazabol azota allt hozzam normalisabban miota tudja,hogy baba lesz.csomo ruhacskat hozott,amiket aztan vagy ra tudtam adni a picire vagy nem.de megsertodott azon,hogy a picike csinos inget nem adtam ra...hat hova adtam volna ra?marciusban szuletett,amig az az ing jo volt ra kb.1 hos koraig addig ha mentunk is csak a nagyokat vittuk hoztuk.azert nem adok ra inget...

A szoptatas elhagyasaban segitett mondjuk.marmint parommal megertetni,hogy nem feltetlen jo a picinek ha eroltetjuk a szoptatast,nem hizott,folyton sirt.

A korhazban megsertodott,hogy nem keltem fel mikor bent volt.eppen akkor kaptam vert+csaszaros voltam.soha nem akkor jott amikor megbeszeltuk,igy mindog az En rokonaimmal jott egy idoben es persze o volt a valaki aki siman kivette anyukam kezebol a picit.volt hogy este 8kor esett be a korhazba.akkor kellett kint boklasznom a folyoson vele....mikor hazajottunk itt labatlankodtak estig.meg En ugraltam korbe oket....

Szerencsere mar jobb a helyzet,mar nem jon annyit.viszont szivesen vigyaz a torpere,mar aludt is naluk.

Mult vasarnap bucsu volt.egesz nap kint voltunk.a nagyokat az apjuk este 6ra szokta hozni.megbeszeltem vele,hogy most 7re hozza.de mi 6kor induptunk a bucsuba,mert hat azt hitte.....mit hitt?vegul fel 8kor sikerult elindulnunk.a nagyok apja majdnem leszedte a fejem.egyszeruen ilyen esetben nemnlehet megertetni vele,hogy nekem van meg masik ket gyerekem.ebedkor meg akarta etetni a gyereket a huslevesben fott repaval es majjal....mert az o gyerekei...hat mondtam,hogy bocs de ezt nem.hiszen meg a barack,alma es tarsaik sem mennek.

Szoval o ilyen vegyes.mikor milyen kedve van.

2016. aug. 13. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
100%
Semmiben sem változott. Azelőtt sem tartottuk a kapcsolatot, azóta sem tartjuk (már 4 éves a fiunk, 3 hetesen látta utoljára).
2016. aug. 13. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
84%

Sajnos megváltozott. Ő egy 75 éves néni, aki, amikor 4 éve megismertem, rendkívül fiatalos nő volt (dolgozott, vezetett, fogyasztott kultúrát). A férjem tesója elvált az őrült férjétől, aki évekig szekálta, gyerekét egyedül neveli. Anyósom ebbe belebolondult (szerintem szégyen a válás). Nem dolgozik már, mert elege van, nem jár el sehová, beszűkült a figyelme. Ekkor terhes lettem, a fellegekben járt. Aztán elvetéltem, na ő itt kiszállt a dologból agyilag. A következő terhesség alatt halálra szekált engem olyanokkal, hogy mikor súlyos felfázásomra antibiotikumot írtak fel: "megölöd ezt a gyereket IS". Na, azért ez az "is" nagyon fáj annak, akinek anyai probléma (véralvadási zavar) miatt ment el az első embriója.:/ És aztán folyamatosan ezt csinálta.


Azt hittük, ha meglesz gyerek, megváltozik. Hát nem. A kórházba be se jött megnézni a picit, pedig saját szobánk volt, 0-24-es látogatással és hívtuk is. Azóta sose kéri, hogy eljöhessen babázni, mi szoktuk "rákényszeríteni". De ha itt van, mindenbe beleszól, ugyanaz, amit leírsz, a tápszer nem oké, ellenben a homeopátia az. Fiunknak nevezi a gyerekünket, és úgy is bánik vele, mintha az ő gyereke lenne (csak nem a nevelési értelemben, hanem ő akarja eldönteni, hogy a gyerek mikor egyen krémtúrót).


Sajnos nálunk az öregedése és a terhességeim egybeestek, és így egyszerre épül le szellemileg és egy ilyen amúgy is konfliktusokat rejtő helyzetben válik teljesen inkompetenssé, mint amikor a gyerekednek gyereke születik. Hát szomorú.

2016. aug. 13. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
77%
Jo volt azota miota megszuletett meg szar. Mindenbe beledumalt, meg okoskodotf mintha olyan minta anya lett volna. Aztan a szememre hanyta hogy tudom a babat leadni o sose tudta.. Nah azota nem surun kapja meg..uh miota megszuletett a pici azota teljesen megvaltozott a kapcsolatunk. Meg oszinten zavar hogy koszos. Nem is szivesen adom oda neki. Zavar az apolatlan nagy testu csurgo nyalu kutyaja is aki mar osszenyazta a gyerek labat is meg a mozest is meg meg ki tudja mit amirol nem tudok.
2016. aug. 13. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!