Gyűlölöm magam amiért nem vetettem el! Más is érzett így?

Van már egy 2éves kislányunk. Imádjuk az életem értelme! Nem terveztünk egyenlőre több babát, mégis védekezés ellenére, csak "összejött". A párom nem akarta, h elvetessem az elejétől kezdve ellenezte, hiába mondtam el miért nem szeretnék még második gyereket...Valahol a szívem mélyén én sem akartam, mert sajnáltam elvégre egy kis életről van szó, amit nincs jogom kiontani, csak azért, mert nem jókor jött! Napokon keresztül vitáztunk a dolgon, mi lenne a helyes, végül úgy döntöttünk megtartjuk. Voltak boldog pillanatok, mikor vártam és elképzeltem milyen lesz az életünk a új jövevénnyel. Most ott tartok, h nem tudom elfogadni, h újra babánk lesz. Úgy érzem, h "megcsalom" a kislányom. Vele akarok, csak foglalkozni, rá akarok, csak figyelni! Nem akarom, azt, h hiány szenvedjen a törődésemből és a szeretetemből! Nem akarom, h féltékeny legyen! Borzasztó lelkifurdalásom van, mert sajnálom a kicsit, amiért ilyen anyja van! Nem ezt érdemli, ő erről nem tehet! Néha azt kívánom bárcsak, nem tartottuk volna meg, most milyen boldogok lehetnénk! Mit tanácsoltok, h jobb legyen, ne érezzek ilyen borzasztó bűntudatot? Félek, h nem tudom, majd annyira szeretni a kicsit, mint a lányom!