Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » A párom gyereket szeretne, de...

A párom gyereket szeretne, de én még nem vagyok elég érett hozzá?!

Figyelt kérdés

22 évesek vagyunk, 5 éve vagyunk együtt, most már együtt is lakunk. Egyetemisták vagyunk. Én jövőre végzek, munkám már van és elég jól is fogok keresni, ha megkapom a diplomám és teljes munkaidős állást a szerződés szerint. Szülők is tudnának segíteni szóval a körülmények adottak.


De én még olyan gyereknek érzem magam. Komolytalan vagyok és imádok szórakozni. Persze a tanulmányokat nem értem ebbe bele meg a munkát sem. A barátnőm más tészta, ő mindig is nagyon érett személyiség volt. Egyre inkább hajtogatja nekem, hogy abba akarja hagyni a tabletta szedését és gyereket szeretne. Mondtam neki, hogy én még korainak érzem, de ő erre mindig azt mondja, hogy én már komoly vagyok. Meg az 5 év alatt meg előtte is kibuliztuk magunk. Nem tudom lebeszélni róla egyszerűen. Mit tehetnék még? Nem vitatkozunk, nyugodtan beszélgetünk erről, de olyan szomorú most is ettől, próbálja leplezni de látom rajta. Ez minden vágya.


2016. nov. 19. 18:06
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%
Hasznalj mindig ovszert, mert tele az oldal terhes noktol rettego "ferfiakkal".
2016. nov. 19. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
43%
10-es:nem korfüggő.Én és a párom 23 évesek voltunk az első gyerek születésekor.Nála jobb apukàt elképzelni sem tudnék.Modt vagyunk 32 évesek és a harmadikat vàrjuk.Viszont nálunk közös elhatározas volt.Itz viszont a kérdező még nem àll készen.Ìgy semmiképpen sem szabad vállalni.
2016. nov. 19. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
60%
12-es: attól, hogy a te párod 23 évesen vállalni tudott gyereket, még igaz marad, hogy az átlag ilyen idös férfi még nem érett erre a szerepre.
2016. nov. 19. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
75%
13-as:én ezt nem is kérdőjeleztem meg.Csak azért írtam mert itt nem a kor a lényeg hanem hogy a kérdező még nem áll készen.
2016. nov. 19. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
32%

"22 éves nő lehet már érett a gyereneveléstre, de egy férfi még nem. "

Bírom az ilyen ostoba általánosításokat. Ennél fiatalabb apát is ismerek. Különb szülő sok nőnél.

2016. nov. 19. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:
Koszonom a valaszokat! Ezt neki kene valoban elfogadni, de akkor en fogok vedekezni, megfogadom a tanacsokat.
2016. nov. 19. 22:52
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!