Tényleg én vagyok az önző, hisztis kismama, mert nem egy 2 szobás lakásban akarok gyereket nevelni, babázni? Mit csináljak?

Most vesztünk össze a barátommal és megkaptam, hogy nekem senki nem fontos és elvárom, hogy ő adja fel az életét... A történet a következő:

Terhes lettem, nem terveztük. De én mondtam, hogy egyedül is megtartom, viszont ő is akarta a babát. Most vagyok 13 hetes.

Megbeszéltük, hogy ő költözik hozzám, erre ma kitalálta, hogy mi lenne, ha inkább én költöznék, mert az ő lakása központibb, minden közel van és ő nagyon szeret ott lakni...

A központi azt jelenti, hogy a bulinegyed közepén van, a másodikon (lift nincs, szóval a babakocsit majd cipelhetném fel-le egész nap). 2 szobás, egy a háló, egy a nappali. Parkoló a ház előtt van, ahol van vagy hely, vagy nincs és akkor mehetek 1 km-rel arrébb. Zajos, a szomszédok borzasztóak és egy alapos felújítás is elkelne már az egész lakásban. Ezzel szemben itt van a házam, tavasszal lett teljesen kész, minden új benne. Van garázs, hatalmas terasz, medence, kerti kisház. Két emeletes, lesz külön babaszoba, játszószoba később, nem az lenne, hogy maximum 3 ember jöhet hozzánk egyszerre, mert többen nem férünk el... Kertvárosi rész, csendes, nyugodt, de kocsival 10 perc a központ (mindkettőnknek van autója). Szóval szerintem nyilvánvaló, hogy ez a jobb környezet a babázáshoz. Későbbre pedig közel van egy nagyon jó játszótér, óvoda és iskola is.

Mégis fogta magát most és elviharzott, hogy én sosem tudom megérteni az ő álláspontját... De könyörgöm, abban a lakásban még az én cuccaim sem férnének be, nemhogy még egy komplett babaszoba.

Nagyon kivagyok, mert ő az első hetekben hol visszakozott, hogy talán mégsem jó ötlet a baba, hol meg a fellegekben volt. Én nem akarom, hogy később is ez legyen...