Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Baj, ha 1 éves babám naponta...

Baj, ha 1 éves babám naponta 4 alkalommal étkezik csak? Van még olyan szülő akinek gyermeke szintén csak napi 4-szer eszik?

Figyelt kérdés

Kislányom pár nap múlva lesz 1 éves. 2-3 hete, amióta reggelente később kel, nem akar tízórait enni.

Felkelés után tápot kap, kb. 160-170 ml-t eszik meg belőle, majd legközelebb már csak délben eszik ebédet, majd fél 3-3 körül kis uzsonnát, majd fél 6 - 6 között vacsi, és lefekvéskor ismét tápot eszik (ez olyan fél 9 körül szokott lenni). Viszont a fél 3-as uzsit nagyon erőltetve tudom csak megetetni vele, abszolút nem igényli. Viszont ha kivenném ezt az étkezést a napirendjéből, akkor a tápszeres evésekkel együtt már csak 4-szer enne egy nap. Védőnők ajánlása szerint pedig mint a felnőtteknek, 5-ször kellene enniük a gyerekeknek is. Megosztanátok a tapasztalataitok? Kinek hányszor, mekkora adagokat és mit eszik a babája? Nem nagy étkű a gyermekem sajnos. 1 évesen épp hogy átlépi a 8 kg-ot, bár 5 héttel korábban született kis súllyal, nem volt nagy baba alapból sem.



2017. nov. 28. 10:28
 1/6 anonim ***** válasza:
Az én gyerekeim sose ettek ötször, mióta szilárdat is esznek. Napi 2-4 alkalommal esznek. Ha megeszik a reggelit, akkor nem esznek tízórait, csak ebédet és vacsit. Ha nem esznek reggel, akkor tízórai van, de akkor az ebédet nem eszik meg, csak később, 2-3 felé esznek, és ilyenkor a vacsi is kétséges. 1,5 és 4 évesek, szerintem felesleges az ötszöri étkezést erőltetni, a legtöbb gyerek sem éhezik meg ilyen sűrűn.
2017. nov. 28. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ. Ja igen még annyit kifelejtettem a leírásból, hogy igyekszem a darabos kajákat bevezetni, mindig próbálkozunk, kenyérrel, kaláccsal, virslivel, néha eszegeti, de legtöbbször csak játszik a falatkákkal, eldobálja. De semmiképp nem eszik ezekből annyit, hogy elég legyen egy étkezésre. A főzelékből ill. az üveges babaételekből megeszi a darabos ételeket.
2017. nov. 28. 11:24
 3/6 anonim ***** válasza:

enyémgyerek 15 hós. fél9kor kel, tápszer 150ml, fél1kor ebédelünk (amit mi, néha babakaja), alszik, 3-fél4 közt egy kubu (gyümölcspüré) vagy tejszelet, 6kor vacsi (vajaskenyér, májkrémes, sajtos, virsli...), fél9-9közt tápszer 180ml. Próbálkoztam, hogy többször egyen, de sehogy sem ment, így így eszik, ez van.

15 hós kb 10kg, 75cm körül lehet

2017. nov. 28. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Enyém 14 hós, reggelire tápszer, változó mennyi, 11 körül eszik megint általában a miénkből, na de nem egy nagy mennyiséget. Aztán alvás, ahhoz kell egy kis tápszer, max egy deci. Alvás után egy kubus kis gyümölcspép (eszi a darabosat is, de az egy örökkévalóság, meg ez jobban csúszik), utána esetleg csipeget a mi hideg vacsoránkból, de azzal nem lakik jól, tápszert eszik még. Igazából nálunk még mindig rengeteg tápszer fogy, mert éjjel is kel.

Szerintem teljesen rendben van a napi négy étkezés. Vidám, hízik? Mert akkor én ezzel nem foglalkoznék :)

2017. dec. 11. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Figyelj időnként végigmennek stádiumokon.. most nem eszik pár hetet mert nem éhes. Ha éhes lesz enni fog. Időnként jönnek növési ugrások és akkor enni fog mint az atom.
2017. dec. 21. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem egyen,amennyit ő kíván. Kevesebb se jó, meg több se. A szervezete tudja, a kisbaba érzi, mikor lakott jól, és mikor van még szüksége táplálékra. Mindenki érzi, hogy mikor van teli a pocija, és nem kell több. Amúgy nekem még nincs gyerekem.
2017. dec. 21. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!