Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Gyakorló anyukáktól néhány jó...

Gyakorló anyukáktól néhány jó tanács?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Első babás anyuka vagyok, kisfiam 2 hetes. Több probléma van, amivel nehezen boldogulok. A kórházban ugye nem volt tejem, hiába raktam cicire, nem tudott enni. Cumisüvegből tápszeres pótlást kapott. Ott méregettük, amit itthon is kéne ugye, de a digitális mérlegen annyira ugrál, hogy lehetetlenség megmérni, így nem tudom mennyit eszik. Próbáltam 3 óránként szoptatni, de elég kevés tejem volt, úgyhogy pótolgattam tápszerrel, amíg úgy nem láttam, hogy jól lakott.

Aztán próbáltam az igény szerinti szopit, mert cicin megnyugodott, viszont jött egy hasmenése, és egész napos vigasztalhatatlan sírás, amiért egész nap kézben volt, és most sehogysem tudom a kiságyába tenni, mert akkor egész nap nem alszik 1 órát, csak sír.

A gyerekorvos erre azt mondta, hogy teli van a gyerek kajával, azért "kutyorog" a hasa, amikor tejet eszik, ezért visszaállított a szigorú 3 órás szopikra, mert hogy túl van etetve a gyerek. Mert én mindig adtam neki, amikor rágta az öklét, meg kereste a cicit, pedig az orvos szerint ez csak ösztön, nem mindig az evés jele. Most lefejt tejet kap, hogy lássam mennyit eszik (60-75 között, 3 óránként).

Már teljesen kész vagyok a nemalvástól, sokszor hajnalig hurcolom kézben, mert nem hajlandó aludni, csak ha kézben van, pedig eddig elvolt a kiságyában.

Bármilyen jó tanácsnak nagyon örülnék.


2019. máj. 10. 08:21
 1/9 anonim ***** válasza:
57%

Ha sírás közben huzogatja a hasa felé a lábát, akkor igen valószínű, hogy a hasa fáj, ez a kisfiúknál gyakoribb. Ilyenkor vagy nem büfizik rendesen és a bubik zavarják a pocakban, hiszen ez neki egy teljesen új dolog.

Az igény szerinti szoptatással nincs baj, millió nő igy szoptat, elavult elv, hogy 3 óránkent kaphat csak enni. A tápszertől is lehet hasfájós, ha nem megfelelő neki, illetve fontos a te étrended is. Nincsenek tiltólistás dolgok, inkább csak olyanok, amik puffasztoan hathatnak a babára, ilyenek a k betüsek, esetleg zavarhatja, ha sok tejterméket vagy hüvelyeset eszel. Az én fiam pl a kakaósoktól nehezebben kakilt.

Ha van tejed, márpedig a leirásodbol arra kovetkeztetek, ne fejd, rakd mellre, bujj össze vele, akár aludj vele, bár ezt sokan ellenzik és 3 hetes koraig aludtam a kisebbel mert igényelte. Utána en le tudtam rakni az ágyába, habár ő nem volt hasfajós.

2019. máj. 10. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
80%

Szia! Szomorúan olvastam, hogy kezdő anyukaként mennyire nem kaptál már a kórházban szakszerű segítséget :(

Szülés után (császár után még kicsit később) jó pár nap, amíg belövell a tej. Már a baba megszületése után mellre kell rakni, hogy megkapja a baba élete első "védőoltását", azt a néhány csepp előtejet, ami nagy védelmet ad számára. Ez a szülésznőn, vagy a csecsemős nővér dolga. Az újszülötteknek borsónyi a kis gyomra, bőven elég neki a pár csepp tej. Pihenés után meg minél többet mellre kellett volna tenni, masszírozni a melledet, hogy megkönnyítsd a belövellést. Sajnos ma még nagyon sok kórházban azonnal betápszerezik a kicsiket, hogy ne sírjanak és ne veszítsenek a súlyukból, mert akkor még 1-2 napig nem mehetnek haza. Óriási hiba! Már első nap kellett volna szoptatási tanácsadónak jönnie és mindent megmutatni, ellátni tanácsokkal. A helyes mellre helyezést, a többféle pozíciót, hogy neked is kényelmes és pihentető legyen a szoptatás, ne pedig egy kínszenvedés.

Sajnos nagyon sok baba lesz "lusta", amikor nem kell megküzdenie a szopizással a tejért, hanem kapja cumisüvegből a jóllakásig. A cumizavar sem ritka újszülötteknél, hiszen másképp kell szopizni, mint cumizni.

Arról már nem is beszélve, hogy az anyatejnek 3 része van. Az előtej, amikor még vizesebb, ez a baba szomját oltja, majd jön a sűrűbb, tápláló tej és a legvégén a tejszín szerű úgynevezett "desszert". Szóval a lefejt tej egy vegyes összetételű táplálék, a szoptatás a lehető legjobb a babád számára.

Kérj a védőnődtől segítséget, ő biztos tud szoptatási tanácsadót küldeni hozzátok. Nagyon sok tanácsadó kimegy ingyen házhoz, utána kell nézni és igénybe venni.

Ha a baba az öklét rágja, akkor pedig éhes, vagy a közelségedre vágyik, cicizni szeretne. Nem kell méregetni, hiszen ha éhes, egyértelműen jelzi sírással, nyugtalansággal, a méregetéssel csak magadat idegesíted. Volt, hogy fél órán át cicin volt a babám és a mérleg nullát mutatott :) Igény szerint szoptasd és akkor egy boldog, kiegyensúlyozott baba lesz, nem kell attól aggódni, hogy éhes, ne nyúlj a tápszerért azonnal! Nagyon nagy hiba. A tápszer ráadásul megterheli a kis újszülött gyomrát, a gyerekorvosunk szerint az anyatej csodaszer. Olyan az összetétele, amit nem lehet leutánozni egy laborban sem!

Az is természetes, hogy a kiságyban fél, egyedül van, túl nagy neki a tér, hiszen eddig a pocakodban volt egy szűk kis meleg "zsákban". Érdemes kipróbálni az Adamo hintát, nagyon szeretik a babák, vagy kendőben magadra kötni. Hiszen ő még jó pár hónapig azt fogja gondolni, hogy ő és te egyek vagytok. Idő kell a leváláshoz, amíg rájön, hogy ő egy önálló ember :) Ne hallgass a butaságokra, hogy elkényezteted, meg elrontod, ilyen nincs. A bizalom most alakul ki közöttetek, ő tudja, hogy te mindig ott vagy neki, nem pedig egyedül sír a neki órásinak számító rácsos ágyban. Olyan rövid ez az időszak. Fárasztó valóban, de csodálatos, ahogy ott szuszog rajtad és neki Te jelented a világot, a biztonságot, a mindent. Élvezd ki :)

És kérj tanácsot, segítséget, mert meglátod, sokkal könnyebb lesz szoptatni, mint a tápszereket kevergetni, vizet forralni, hűteni még éjjel is, ráadásul sok baba nem is bírja bármelyik tápszert.

2019. máj. 10. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
54%

Kettes nagyon jókat irt, “hallgass” rá!

És bevallom, én nagyon ritkán meregettem a gyereket, Áko egyébként szintén veszített 300 grammot a születési súlyából, mire hazavittem. Ennyire az elején a legkönnyebb: amikor csak akarja, szoptasd. Ebben nemcsak a táplálék a fontos, hanem ettől érzi magát biztonságban, ettől nyugszik meg. Teljesen jól csináltad!!! És ha ez a baba ösztöne? Jó az osztone: anyukájával, anyukajan akar lenni, hiszen épphogy csak kibújt belőled.

Hallgass az osztoneidre te is. Semmilyen nevelési elv nem kell most, csak amitől jól érzi magát a babad, és ez által te is. Szerintem ilyen szempontból könnyű az eleje. Mert amúgy meg fárasztó tud lenni.

Sok erőt és örömet!

2019. máj. 10. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
91%
Az ököl rágása valóban jelezhet éhséget is, de ugyanígy azt is, ha túlevéstől fáj a hasa. Utóbbi estben nyugtatni próbálja magát az öklével.
2019. máj. 10. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
93%
Védőnőm tanácsolta, hogy evés után minimum fél órával masszírozzam át jó erősen a pociját, húzogassam fel a làbát...még meg kell tanulniuk böfizni, pukizni. Eleinte én is minden ökölrágásra, sírásra cicire tettem,akár 10 percenkent pedig "csak" a hasa fájt és cici után még jobban sírt, egész estéket voltunk ébren vele. Az én picim 1,5-2 óránként eszik, ő állt be erre az időtartamra. Addig hagyom cicin amíg szetetné, komfortszopizik is közben. Az én kisfiam az öklét akkor is rágja ha àlmos és nem tud elaludni, ha bújna, meg szeretne nyugodni.
2019. máj. 10. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Én nem húzogattam a lábát és nem masszíroztam: pukizni tudott magától, nem akármilyeneket, büfiznie meg nem kellett. (3-as)
2019. máj. 10. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Azóta már az enyém is tud (4hetes) de 2 hetesen még nem ment neki.
2019. máj. 10. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Én nem hurcolgatnám, inkább tedd le a kiságyba és simizd a hátát vagy paskolgasd a fenekét. A saját gyerekem példájából tudom, hogy hozzá tudnak szokni, hogy hurcolják őket. És lesz egyszer az a gyerek 10 kiló is.
2019. máj. 10. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
A 3 órát tényleg tartsd, különben hasfájós lesz a túl gyakori evéstől. Öklét szintén rágogathatja "csak úgy" is. Alaposan büfiztesd meg, etetésnél szerintem a jó sorrend cici+tápi, utána ne adj cicit, mert összezavarhatja.
2019. máj. 17. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!