Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Más anyuka is járt így?

Más anyuka is járt így?

Figyelt kérdés
Kislányom lassan 2,5 éves. Szeptemberben kezdtük a bölcsit, azóta a 3 hónapból kb egy hónapot jártunk, a többit itthon betegeskedte. 3 antibiotikum kezelésen vagyunk túl, és állandóan a fülére húzódik minden, tehát fülgyulladással szenvedünk. Voltunk fül-orr gégészeten, a dokinő mondta, hogy vagy kiveszem a bölcsiből, vagy ki kell venni az orrmanduláját. Sokat vívódtam ezen, hiszen dolgoznom kell. Itthonról dolgozom félig-meddig, de a kislányom mellett nagyon nehéz, nem hagy telefonálni, írni, számítógépnél ülni...stb. Sokat sírtam, hogy ilyen piciként még nagyon nem kéne műtét, úgyhogy úgy döntöttünk férjemmel, hogy várunk a műtéttel, még lehet ki is növi. Most két lehetőségem van, vagy most azonnal kiveszem a bölcsiből, vagy várok januárig, hátha addigra változik valami, erősödik az immunrendszere és hasonlók. De hozzá kell tennem, az elején nagyon szeretett járni, most akárhányszor kérdezem, akar e menni bölcsibe, mindig NEM a válasz. Amíg bölcsibe járt megjelentek nála éjszaka síró rohamok, mióta itthon van, az is elmúlt. Úgyhogy kiveszem valószínű végleg. Csak így nagyon nehéz lesz dolgozni, és egy fizuból nehezen jövünk ki. Más anyuka is járt már így? Nyilván a gyerek kis lelke, meg egészsége az első, így itthon maradok vele 3 éves koráig. Csak olyan csalódott vagyok... Ő is igényli már a társaságot, itthon sokat rosszalkodik. Nem tudom mivel teszek neki jót. Szereti a gyerekeket is, meg jót tett volna neki a szocializáció...

2015. dec. 1. 08:27
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
Sokat van friss levegőn, viszem játszótérre, játszóházba is, így közösségben is sokat van más gyerekekkel. Minek kérdezem? Nem azt kérdeztem, kivegyem-e, hanem hogy valaki kivette -e már hasonló okok miatt. Tudom, hogy oviban sem fogjuk valószínűleg megúszni, akkor viszont már érettebb lesz lelkileg és fizikailag is az esetleges műtétre, ha újra megint minden a fülére húzódna. Nővérem 2 éves korában folyamatosan hányt és rosszul volt a mandulájától, bölcsibe nem járt, otthon maradt, mire oviba ment erősödött annyit a szervezete, hogy ha el is kapta a betegségeket nem kellett megműttetni és nem húzódott minden a fülére. Mint mondtam nem tartom burokban, megyünk vele szánkózni, sétálni, kutyával, gyerekekkel játszik, sokat van levegőn. Beszéltem a bölcsi vezetőjével is és mondta, hogy vannak olyan gyerekek akiknek az immunrendszere még nem áll készen, és őket valóban ki kell venni, mert különben az egészsége megy rá arra, hogy folyamatosan antibiotikumozni kell. Nem azzal volt/van a bajom, hogy folyamat taknyos és beteg, hanem hogy mindig szövődménye lett az összes betegségének. Így nem éri meg a bölcsi és igen csak reménykedni tudok, hogy ovira picit erősödik. Ha mégsem addigra már lesz olyan szinten a gyerek, hol el tudom majd neki magyarázni mi fog történni, ha műtétre kerül a sor. Mandulaműtét után pl 2 hétig nem szabad ugrálni, rohangálni. Ő még olyan kis szeleburdi, hogy fogja magát és nekiáll bukfencezni, ha nem engedem neki akkor meg hisztizik és sír. Nem igazán érti még mit miért szabad és mit miért nem szabad. 3 éves korban azért már többet felfog szerintem. Így is hónapról hónapra okosodik és jobban megérti a dolgokat mint mondjuk fél évvel ezelőtt. Barátnőm gyerekénél hasonló a probléma és ő is azt mondta, 3 éves korig nem szívesen műtené meg csak ha SOS. Ha viszont nincs műtét, akkor garantáltan minden a fülére vagy a szívére húzódik, és állandó antibiotikum kúrán kéne lennie. Az elmúlt 2 hónapban a sok gyógyszertől alig evett, kedvtelen volt, sokat sírt. Most 3 hete vagyok vele itthon, ha visszavinném már 2 nap múlva hozhatnám haza és kezdhetnénk a következő antib kúrát.
2015. dec. 2. 11:27
 12/15 anonim ***** válasza:

Én is kivettem a 28 hónapos lányom. Inkább még jobban összehúzzuk a nadrágszíjat. Én is abban bízom, hogy 3 évesen jobban megérti majd, hogy gyógyszert kell bevenni vagy pihenni kell, nem szabad ugrándozni...stb. Ő is retteg az orvosoktól egyébként. De a legfőbb oka az volt, hogy a Tiedhez hasonlóan az enyém is magán kívül sírt éjszaka.

Ha nem lenne kötelező, oviba is később adnám, de talán jövő szeptemberre lelkileg is megerősödik kicsit.

2015. dec. 2. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Nekem a fiam az egész első évet átbetegeskedte. Majd megerősödik és hozzászokik a helyhez. :) Kitartás!
2015. dec. 3. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:
Ha esetleg valaki ideteved es kivancsi a hosszutavu vegkifejletre. 3 eves koraig maradtam vele otthon, egy evre visszament az oviba. Semmi baja nem volt! Alig betegeskesett. Megerte akkor kivenni es varni. Azota sem kellett megmuteni. Most 6 eves. :)
2019. szept. 19. 18:45
 15/15 A kérdező kommentje:
* bocsanat nem oviba, hanem a bolcsibe. 4 evesen ment utana oviba.
2019. szept. 19. 18:46
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!