Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Azok, akiknél karácsony szent...

Azok, akiknél karácsony szent napján otthon vannak a gyerekek, hogyan oldják meg a dolog titokzatos részét (kifejtés lent)?

Figyelt kérdés

Adott két, napközben már nem alvó gyermek (7 éves fiú, 5 éves lány). Nagyon hisznek a karácsonyi varázslatban, nálunk a fát is a Jézuska hozza, az ajándékokat is Ő készíti titokban a fa alá, tehát az eddigi gyakorlatunk a következő volt: Szentnapon a gyerekek reggeltől olyan délután 4 óráig anyumnál voltak, sütögettek, játszottak. Mi a férjemmel addig elhoztuk és feldíszítettük a fát, mire délután sötétedéskor a gyerekek megérkeztek, égtek a karácsonyi fények, szólt a halk zene, és ahogy levették a cipőt, kabátot, csilingelt a csengettyű, megjött a Jézuska. Minden gyönyörűen működött, anyum nagyon partner volt ebben (az én gyerekkoromban is ez volt a hagyomány, a nagyszüleimmel szánkóztunk addig, amíg a szüleim megteremtették a varázslatot). Sajnos ez évtől nálunk egyéb okokból borul ez az eddigi hagyomány.

A férjemmel azt találtuk ki, hogy délelőtt közösen sütögetünk, aztán én olyan dél körül elviszem a gyerekeket valahová, ezalatt a férjem fát díszít, ajándékokat készít a fa alá, délután sötétedésre pedig hazaérünk.

Ti hová mennétek karácsony Szentnapján dél körül a gyerekekkel? Gondoltam egy mozira hangolódásképpen valami karácsonyi mesére, vagy egy nagyot játszóházaznánk azalatt a pár óra alatt. Budapesteiek vagyunk.

Van esetleg ötletetek?


2019. dec. 12. 10:13
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
54%

En elvinnem oket egy karacsonyi vasarba, forrocsokizni :) mindig olyan hangulatos

Ugralopark, jatszohaz is jo otlet, legalabb lemozogjak magukat

2019. dec. 12. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
85%
Játszóház vagy vásár, esetleg korcsolya. Amúgy mi éjszaka aktívkodunk mindig, ha minden kötél szakad, akkor egy alvást kihagytok és reggelre lesz a csodavilág.
2019. dec. 12. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

Reggelre is lehetne, nem gond a nemalvás, de délután, sötétedéskor jön meg a csodahangulat, akkor érvényesülnek a fények, a csillagszórók, a gyertya fényei, ezért nem jön sosem reggel a Jézuska.

A forrócsokizás jó ötlet. A karácsonyi vásártól azért tartok, mert középidős vagyok a harmadik babával, elég nagy a hasam, legszìvesebben nem mennél tömegbe, mert már nem vagyok elég mozgékony ahhoz, hogy valamelyik gyerek után sprinteljek, ha elkeverednének mellőlem. Ezért is hagyjuk ki a korizást, amit nem terhesen imádok.

2019. dec. 12. 10:33
 4/17 anonim ***** válasza:
88%

Mi a fa diszítést csak 1-2 évig biztuk a jézuskára.

Mikor a nagy 4-5 éve lett öt ez nagyon lekötötte. ìgy nálunk már régóta a fát mi vesszük meg, és a gyerekekkel díszitjük. Néha napokkal elöbb. pl mikor dolgoznom kellett akkor elötte napokban feldíszítettük, amúgy 24-én.


Mi 24-en este templomba megyünk, ha anyukáméknál töltjük a karácsonyt akkor korcsojázni. Addig megjön a jézuska. vagy apám teszi be a fa alá vagy a szomszéd.


Hol tartod a díszeket, és afát? 7 évesen már nem igazán lehet egy gyereket átvágni. Ès 7-5 éveseknek a közös díszítés egy óriási élmény.

2019. dec. 12. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
86%
Mi lenne, ha megmondanád a gyerekeknek, hogy a Jézuska most nagyon elfoglalt, de kölcsönadja nekik a varázserejét? És együtt díszítenétek a fát... Nálunk 23-án este volt mindig szaloncukor kötözés, 24én ebéd után meg feldíszítettük együtt a fát. Én nagyon szerettem. Amikor besötétedett, csillagszórót gyújtottunk.
2019. dec. 12. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
69%
Figyelj, én 24-én nem terhesen sem túráztatnám magam és a gyerekeket. A karácsonyfa díszítés ahogy előttem is írták tök jó közös program, mi mindig együtt díszíttetuk szüleimmel. Gondolom ok is látnak karacsonyfavasart, mondd meg nekik, hogy mivel a Jezuskanak sok dolga van idén már átadta nektek ezeket a feladatokat, együtt vegyetek meg a fát és díszítetsetek fel. Közben nálunk mindig szólt valami karácsonyi album, gyerekdalok, lehet közben közösen énekelgetni is, szerintem jó ötlet. Aztán az apjuk kiviheti őket szimplán sétálni egy fel órára pl., közben te meggyujtod a fényeket és beteszem az ajándékokat a fa alá. Én így csinálnám a helyedben.
2019. dec. 12. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
88%

Más rokonhoz nem tudnak menni, csak anyukád volt, akihez mehettek?

Ha igen, akkor én velük együtt készülődnék.

2019. dec. 12. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
8%
Nálunk reggelre jön jézuska, így mi 23án altatás után rakjuk össze a terepet.
2019. dec. 12. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
89%

Mi együtt díszítünk délelőtt. Amíg kicsik voltak, simán felvittem őket rendet rakni az emeletre, amíg apjuk odatette az ajándékokat. Aztán minden évben egyre kreatívabbnak kell lennünk, ahogy nőnek. :D Az utóbbi pár évben sötétedéskor kimegyünk sétálni kicsit, persze mind együtt, mert különben tuti lebukás, de tavaly például ó én balga, égve felejtettem a lámpát a pincében, és apának vissza kellett szaladnia leoltani, addig lassan sétáltunk, és utolért 2 sarokkal később. ;)

De volt már, hogy otthonfelejtettem a sapkámat, Apának levele jött, meg már nem emlékszem. :D

2019. dec. 12. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
69%

Szerintem itt nem az a kérdés, hogy közösen díszítsenek e a gyerekekkel, hanem, hogy hova menjenek, amíg apa díszít.


Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy szerintem tök jó anyuka vagy, tényleg öröm volt olvasni a soraidat, még így ismeretlenül az írásodból is átjön a szeretet, amivel készülsz a családodnak :)


Másrészt, totál elszomorít az ilyen “szerintem ne túráztasd magad” komment, mégis miért túráztassa magát az ember, ha nem a hozzá legközelebbállókért?


A mozi nagyon jó ötlet, a tesómat én is mindig moziba csaltam el, amikor kisebb volt :) érdemes előre helyet foglalni, mert sokan mások is ezt teszik, neked is kényelmesebb, ha ki tudod választani, hova szeretnél ülni.

A forrócsokizás sem rossz ötlet, kérdés, hogy “meddig bírjátok” a hidegben, mert a párodnak azért szüksége lesz időre :)


Kellemes ünnepeket :)

2019. dec. 12. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!