Introvertált anyukák, vagy akik csak simán szeretnek egyedül lenni: válaszolnátok?

Köszönöm, hogy ennyien írtatok! :)

Úgy látom, mégis csak nekem van a legtöbb "bajom" a gyermekemmel :) Most mosolygok rajta, meg jól esik olvasni, hogy vannak más anyukák hasonló problémákkal, de amikor érzelmi gödörben vagyok, nem tudom, ez mennyit fog segíteni. Meglátjuk.

Én is félek a zsúroktól. :D

Kiderül, nálunk mi lesz a szokás.

Bár én azt hiszem, az ilyen néha-néha előforduló banzájokkal nincs baj, az jobban fog zavarni, hogy mondjuk minden nap átjön valaki, mondjuk a fiam legjobb barátja. De ez a jövő.

A férjem segít, csak számomra nem eleget. Vagy azért, mert nincs ideje (munka), vagy azért, mert ha itthon van, akkor végre hármasban próbálunk lenni, vagy azért, mert neki is vannak olyan dolgai, amikor nem lehetünk együtt, vagy csak idővel. Pl. begyújtani a kályhában elég veszélyes egy kisgyerekkel. :) Olyankor megint csak én vigyázok rá, ami érthető. Vagy favágásnál. Stb.

Nagyszülők távol, de néha-néha kaphatóak. Olyan típusúak, hogy ha kell a segítség, szóljak, jönnek. De maguktól csak úgy nehezen. Tehát pl. orvoshoz el tudtam menni, de ha azt mondanám, hogy Mama, kérlek játssz az unokáddal, amíg én olvasok nyugiban, hát, nem tudom, mit szólnának. :)

Igazából úgy mélyen senki nem érzi át a problémámat, hiába támogatók, kedvesek, ezt nem érthetik. A férjem sem rajong a nagy bulikért, de közel sem introvertált.

Valahogy én is úgy képzeltem el, hogy majd a kis családommal kialakítunk egy belső világot, hogy majd a férjemmel, gyerekekkel elmegyünk együtt kirándulni, elvonolunk, társasozunk, és a nagy nyüzsiből kimaradunk, amennyire lehet. De valahogy most csak a bezártságot érzem, és hogy nem tudok kiszakadni.

Bevallom, egyelőre úgy látom, nem is lesz több gyermekem. Ennek más oka is van, de erősen közrejátszik, amiről most írtam.

Emiatt a bezártság-érzés miatt én elmentem baba-mama klubba. És meglepően jó volt, mert ért más inger, és igazából normális anyukákkal találkoztam. No meg könnyű a gyerekre fogni, ha nem akarok beszélgetni, hiszen óvom, hogy ne essen le valahonnan pl. Egy ideig ez abszolút igaz is volt, csak aztán ő is ügyesedett, és nem lett volna fontos mindig mellette lennem... Viszont nem mentünk túl sűrűn, és nem is néznek csúnyán, ha nem megyünk... és nincs kötött idő, bármikor eljöhettünk... Szóval ez bizonyos szempontból jó volt, de rájöttem, hogy nekem nem kifejezetten a bezártsággal van bajom, hanem hogy egy állandó társsal vagyok bezárva.

Kicsit nehezíti a dolgokat az is, hogy 2,5 éve költöztünk ebbe a városba, ami nem is túl nagy. És ugye még ott tartok, hogy kialakítom a kis dolgaimat... egyáltalán melyik boltba menjek, megismerkedni az eladókkal, hol érzem jól magam, hol van olyan, hogy a képembe másznak... :)

Az, hogy nem viszed/vittétek a gyerekeket nyüzsgő helyre, szerintem nem baj, ha alapvetően nem korlátoztátok őket. Nekem úgy tűnik, hogy normális gyerekeitek vannak :) ezt most értsétek jól. Szóval vannak barátaik, életük, nem sulykoltátok beléjük, hogy jajj, de rossz az emberek között. Így aztán szerintem senki sem sz@ranya. :)

Köszönöm, hogy írtatok!

És előre köszönöm annak is, aki csak azután fog írni.

:)