Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Megbántam a gyerekvállalást,...

Megbántam a gyerekvállalást, és nem tudom, hogyan tovább. Hogy lehet ezt az egészet feldolgozni? Érzett esetleg más is így?

Figyelt kérdés

28 éves anyuka vagyok. Hét éve ismertem meg a férjem, aki csodálatos ember. Mielőtt megismertem őt, sose voltam szerelmes, mármint úgy igazán, de vele azonnal más volt minden. Soha nem voltam még olyan boldog, mint abban az első pár évben, csodás életünk volt kettesben.

2 év után kérte meg a kezemet, majd pár hónapra rá össze is házasodtunk.

Innentől kezdődik a kálváriám...

A férjem nagyon szeretett volna gyereket, és a család is egyre inkább rákapott a témára. Én még szívem szerint vártam volna vele, de az esküvőnk után egyre jobban erőltették, hogy legyen gyerekünk, így annak ellenére is beadtam a derekamat, hogy én még nem igazán vágytam rá, hogy szüljek, sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, szerintem sosem éreztem magamban különösebben azt a mindent elsöprő gyerek utáni vágyat. De belementem, mert ez tűnt a "természetesnek", hogy összeházasodunk és gyerekünk lesz. Egy nőnek nem engedik meg, hogy ne akarjon anya lenni... egyszerűen mindenhonnan ezt tolja a társadalom, hogy ez az élet rendje, családot kell alapítani, gyereket kell vállalni, ennek így kell lennie és kész.


Könnyen teherbe estem, és átlagos terhessék után viszonylag könnyű szülésem volt, de miután megszületett a kisfiam, nagyon gyorsan rájöttem, hogy én ezt az egész anyaságot nem akarom. Azon kaptam magam, hogy frusztrált vagyok, elegem van és állandóan sírok. Azt hiszem, akkor tudatosult, hogy ez már végleges... Folyamatosan fáradt, kimerült és nyúzott voltam, miközben úgy éreztem, belehalok az unalomba, megőrjít ez a mókuskerék, az, hogy be vagyok zárva a 4 fal közé és a napjaim a kakis pelenkák, az éjszakázások, a hisztik és a Thomas a gőzmozdony vételen korforgásából állnak... Vissza akartam kapni a régi életemet, mármint, amikor még volt saját életem! Lehet, hogy erre azt mondják sokan, hogy biztos szülés utáni depresszióm van, de nem hiszem, egyszerűen csak utálom ezt az egészet.


Évek óta így érzek (a gyerek most már lassan 2,5 éves lesz).

Akkor jött először ez az ellenérzés bennem, hogy basszus, ezt mégsem kellett volna, amikor hazaengedtek minket a klinikáról és pár nappal később a férjem visszament dolgozni, én pedig egyedül maradtam a babával. Azt éreztem, hogy ennyi volt, kész, itt most vége van mindennek, és már túl késő, mert nem sétálhatok ki a helyzetből, nem folytathatom a régi életemet, ezt az újat viszont képtelen vagyok megszokni, mert utálom. Úgy éreztem magam, mintha csapdába estem volna, mintha börtönbe lennék zárva. Ez a jó szó rá, komolyan, olyan ez az egész, mint egy börtön, ahol a gyerek ejtett túszul és minden egyes nap ugyanarról szól. Megszűntem létezni, mint egyén, mint ember, most már csak arról szól az életem, hogy a gyerek igényeit kielégítsem, miközben a saját igényeimre évek óta még csak nem is gondolhatok...


Nehezen viselem, hogy 2,5 éve nem aludtam végig egyetlen egy éjszakát, hogy nincs két szabad percem, amikor nyugodtan csak nézhetnék ki a fejemből, hogy nem tudok leülni megnézni egy filmet, vagy hogy már nem hívhatnak fel a barátnőim, hogy most azonnal el kell mesélniük valamit, menjünk és üljünk le trécselni egy kávé mellé. Minden olyan körülményessé vált, még egy egyszerű hajmosás is külön szervezést igényel. És igen, rosszul esik, amikor látom az ismerőseim képeit vagy posztjait a facebookon, hogy milyen szabadok és mennek, amerre kedvük tartja. Én meg itthon ülök és maximum a játszótérig jutok el... és folyamatosan az kattog, hogy "Basszuskulcs, minek kellett ez nekem?"


Anyósommal próbáltam beszélni erről (sajnos az én Édesanyám már nem él), de jól legorombított, hogy ez micsoda hülyeség, ilyen biztosan nem létezik, mert az ösztöneink nem engednék, hogy megbánjuk az anyaságot. Másnak nem is mertem említeni, mert tudom, hogy ez az egész akkora tabutéma, hogy ha megemlíteném, talán még máglyára is vetnének érte, hogy micsoda szar ember vagyok...


A gyerekemet normálisan ellátom, elvégzem az anyai feladataimat körülötte, ölelgetem és puszilgatom, amennyit csak lehet, de közben mindig ott van bennem a kérdés, hogy milyen életem lehetne, ha ő nem születik meg, és sajnos mindig az a válaszom rá, hogy jobb lett volna...

Annyira, de annyira visszacsinálnám ezt az egészet, ha tudnám... de nem tudom, nincs lehetőségem kilépni ebből az élethelyzetből, és úgy érzem, ez egyszerűen felőröl. :(


Érzett vajon esetleg már más is így?

Annyira jó lenne tudni, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal... :(


Köszönöm, ha végigolvastad.

Egy kétségbeesett anyuka



2020. dec. 7. 21:57
 191/227 anonim ***** válasza:
89%
Úgysem ír többet, hónapokkal ezelőtt megírta.
2021. jan. 26. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 192/227 anonim ***** válasza:
34%
jah tuti,a szerelme robotol a kórházban, ő meg ugyanúgy ábrándozik a gyerek előtti életéről, közben ugyanúgy unja magát.
2021. jan. 26. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 193/227 anonim ***** válasza:
12%
Biztos már dolgozik azóta és nem ér rá gyakorikérdésezni meg a sok sületlenségen gondolkodni. Jól is teszi, foglalja le inkább magát az ilyen!
2021. jan. 26. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 194/227 anonim válasza:
96%
na mi van?
2021. febr. 9. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 195/227 anonim ***** válasza:
86%
A kérdező eltűnt, megmondta, hogy nem ír már senkinek semmit, akár pozitív, akár negatív komment jön.
2021. febr. 9. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 196/227 anonim ***** válasza:
20%
Más bezzeg mindent megadna, hogy gyereke legyen és nem sikerül! Őket jobban sajnálom. A másik: 50, 80, 100 éve hogy a búbánatban is boldogultak 6, 8, 10 gyerekkel? Ja, most majd jönnek azzal, hogy veréssel, meg igénytelenül éltek és a többi. Akkori élethez nem kellett luxus, nem is érezték szükségét. A gyerekek is önállóbbak voltak, főleg falun. 6 éves már libát őrzött, 10-12 éves lány vigyázott a kicsikre, esetleg főzött, mosott stb. Mégis felnőttek, már aki nem halt bele a fertőző betegségekbe. Mert most már azok sincsenek (torokgyík, kanyaró, himlő stb.), hisz van ellenük védőoltás.
2021. márc. 11. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 197/227 anonim ***** válasza:
90%
Nem mindenki való anyának, utolsó. Ezzel nincs is gond, a gond azzal van, aki másra hallgatva szül, majd adja az áldozatot... Felnőtt ember, álljon ki magáért!
2021. márc. 11. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 198/227 anonim ***** válasza:
56%
Szia csak most látom, csak annyit akartam mondani hogy olyan nincs hogy valamin nem lehet változtatni. Anyasági jogaidról bármikor lemondhatsz és új életet kezdhetsz. Persze fizetned kell majd egy tartás díjat de ennyi.
2021. márc. 23. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 199/227 anonim ***** válasza:
100%
Mi van veled kéredző?
2021. márc. 24. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 200/227 anonim ***** válasza:
85%

Kérdező, én értem hogy mit hiányolsz. A régi életed. A spontaneitást. Hogy a magad ura legyél, és ne egy kis törpe ember ossza be az idődet. Én pont ezért nem szülök, tudatosan. Én túl lusta és önző vagyok egy gyerekhez.

Viszont ezt a helyzetet visszacsinálni már nem tudod. Neked kell újratervezni agyban, mert ez már egy másik szakasza az életednek, mint ami előtte volt. Már semmi sem lesz olyan mint régen, viszont attól még lehet ugyanolyan jó az élet, vagy még jobb is. Csak más.

A nővéremék olyan emberek hogy ők soha nem tudtak megülni a seggükön. Mindig is csak aludni jártak haza. Vidéki kisvárosban élünk, ők képesek munka után késő délután is elindulni mondjuk Budapestre nézelődni, kajálni, plázázni, sétálgatni. És nincs olyan hétvége amit otthon töltenének. Annyi hogy most hogy nem lehet szállodázni, egynapos utazásokra mennek, nem ottalvósra. De azt az időt amit munkán kívül töltenek, maximálisan programokra fordítják, olyan náluk nincs hogy otthon nézik a tévét nyugiba. Mikor megszületett a fiuk, nekik is újra kellett tervezni az életstílusukat. De néhány hónap alatt belerázódtak, ugyanazt csinálják, csak gyerekkel. Felpakolják az ő cuccait is és jönnek-mennek. A gyerekekben az a jó hogy rendkívüli az alkalmazkodókészségük. Mindent meg tudnak szokni/el tudnak fogadni, általában csak a szülők parázzák túl, hogy gyerekkel már nem mernek olyan spontának lenni mint előtte.

Most is vissza tudod hozni a régi életviteled, de ahhoz a férjed is kell.

Ezért érdekelne hogy azóta mi történt, leültél-e már vele beszélgetni.

Ha ő be van osztva a frontvonalra, akkor szerintem jelen helyzetben gyerek nélkül sem tudnál nagyon mást csinálni, otthon tengődnél és unatkoznál. Minden zárva, a férjed meg látástól vakulásig dolgozik. De amint ennek vége, simán mehettek a gyerekkel is ide-oda. A gyerekek hamar alkalmazkodnak, és mindenhol feltalálják magukat.

Én nem gondolom hogy utálod a gyereked. Én elhiszem amit leírtál és értem hogy a jelenlegi életkörülményeidet utálod. De ezt csak ti felnőttek tudjátok megváltoztatni, a gyerek meg sodródik az árral. Még neki is előnyére válik ha sok programot megélhet. Itt nem az ő léte a probléma hanem az hogy ennek ilyen nagy feneket kerítetek, hogy vele már ezt sem lehet csinálni, meg azt sem lehet csinálni. Mindent lehet gyerekkel is, ha az ember úgy áll hozzá. Ha pedig kettesben töltenétek egy pár órát vagy egy hétvégét (mert az is elengedhetetlen a kiegyensúlyozott, boldog házasélethez), akkor ne féljetek a nagymamára bízni.

Egy kicsit legyetek lazábbak, rugalmasabbak, az nektek is és a gyereknek is az előnyére válik, és akkor egy idő után már nem katasztrófaként fogod megélni az anyaságot.

Ugyanolyan életed már soha nem lesz mint gyerektelenül, de meg lehet találni az egyensúlyt hogy mindenkinek jó legyen.

2021. ápr. 19. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!