Ezzel hogyan bírkóztok meg gyerekvállaláskor?

Nem lehet ezekkel a gondolatokkal élni a mindennapokat.

Ebből lesz az idegkimerültség, depresszió.

Én 28 évesen lettem anya, és igen, szoktam gondolni ezekre, hogy remélem öregen halok meg, bőven a fiam előtt.

Az élet önmagában is egy veszélyes dolog, én szerintem túl gyakran gondolok ebbe bele, de már gyerekkorom óta ilyen vagyok.

A gyerekvallalastol sem azért féltem, mint az átlag, hogy anyagiak, stb, hanem hogy hogy fogok megbirkózni azzal a túláradó, semmihez se hasonlítható szeretettel, amit a gyerekem iránt érzek, és ezáltal aggódhatok érte egy életen át, de mégse éljen burokban. Amúgy a hétköznapokban tényleg sikerül, hogy ne féltsem mindentől, sok mindent kipróbálhat amit más gyerek nem, de azért eszembe jutnak olyan gondolatok amiket te mondtál. Nagyanyám is felhív olyanokkal, hogy sajnál minket mert lehet mire a fiam 50 éves lesz, már nem is lesz bolygó, ilyenkor azért leállítom, hogy jól van, azért ebbe nem szeretnék gyakran belegondolni :D

Köze nincs a gyerekes gondolkodásmódhoz, csak mások vagyunk. Van, aki úgy fogja fel, hogy jaj de jó, imádok élni, van, aki meg szorong a halál gondolatától. Nyilván ha már kóros a dolog, és megnehezíti a mindennapokat, érdemes szakemberhez fordulni.

Amúgy a művészeket gyakran foglalkoztatja az elmúlás, van, aki gyakrabban gondolkodik ilyen dolgokról.

Woody Allen rengeteget foglalkozik a halállal mint téma, pl egyik filmjében azt mondta, hogy ő nem tud úgy boldog lenni, hogy afrikában közben éheznek. Sarkított példa, tudom, de engem pl mélyen megérint, hogy kisgyerekekkel, anyákkal történik tragédia (sajnos a hírportálok direkt ezeket a híreket emelik ki), én emiatt szomorú tudok lenni.

Én is mondhatnám ennyi erővel, hogy az a gyerekes aki sose gondol bele, milyen "szar hely a világ", hiszen ezt csak a vak nem látja, de tényleg csak arról van szó, hogy más a habitusunk.

Ez az élet rendje.

Ezzel az erővel ne ülj volán mögé, mert úgyis baleseted lesz...