Milyen konfliktusok merültek fel a családban, miután megszületett a baba?

Anyámmal nem tartom a kapcsolatot tizenéve, de az uram rábeszélt, hogy az első unokát hadd hívja már el meglátogatni. El is hívta, de ő megsértődött rajta, hogy miért csak a 6 hét letelte után jöhet.... Azóta eltelt 2 év, azóta se nézett felénk, pedig lassan megszületik a második is.

A sógornőm pedig szintén nem jött el egyszer sem. Igaz, hogy külföldön él, de sokat járt haza még akkor a covid előtt. Olyan szűk volt a programja, hogy sose fért bele a babalátogatás, pedig mindig odavolt, hogy de szeretné látni. Csak nem fért bele az étterem, mozi és bulika közé soha. Ő se látta még a 2 év alatt, és ez az uramnak nagyon rosszul esett.

Nagymamám folyton kritizálta, amit csinálok... Túl sokat szoptatom (iszsz), nem jól altatom, így, úgy, amúgy. Egy ideig csak idegeltem magam rajta, aztán helyretettem, azóta visszavett magából.

Anyós mondta a jó tanácsait, mert ő már felnevelt 4 gyereket, ő jobban tudja, a párom meg neki hitt mindenben.

Nem kell felvenni a gyereket, mert hozzászokik, jól van lakatva, akkor nem lehet semmi baja.

Ne aludjon nappal sem a mi ágyunkon, mert hozzászokik.

Ne ringassuk, ne paskoljuk, ne simogassuk altatáskor, mert hozzászokik.

Adjunk neki teát éjszakára, majd hozzászokik, hogy nem kap enni és nem kel fel.

4 hónaposan már ehet mindent, szalonnát is lehetne már neki adni.

A kólikás babánkra azt mondta, hogy csak hisztizik.

Majdnem ráment erre a kapcsolatunk. A párom ugyanezeket hajtotta, nem kell felvenni, mert hozzászokik, miért nem sírhat egy fél órát, az anyja biztos jobban tudja stb.

Nem mertem rábízni egy órára, de néha muszáj volt, és mondta neki, hogy kisfiam rába;szt@l, mert én nem foglak felvenni.

Szépen el is vonult külön szobába, mert az anyukája ezt mondta neki, mert ő dolgozik, neki jár a pihenés, hétvégén is nyugodtan aludjon délután 2-ig, aztán játsszon a számítógépen, az anyjára van szüksége a gyereknek.

Ott voltam már, hogy elköltözünk a gyerekkel, ha nem változik meg és nem állítja le az anyját, aki amúgy nem is velünk lakik, mégis belepofázik.

Nagyapám ordítozott velem, mikor náluk voltam kettesben a lányommal, hogy miért nem vagyok képes megvigasztalni. Tapasztalatlan anyukakánt elég lassan esett le, hogy fázik szegény panelhoz szokott gyerek a takarékosan alig fűtött családi házban. Többet nem mentem a férjem nélkül.

Aztán 3. terhességnél nagymamámat állítottam le, hogy én értem, hogy aggódik, és igen, lehet, hogy ezúttal nem lesz szerencsém, és beteg lesz a baba, vagy mind meghalunk a szülőágyon, de megtenné, hogy MAGÁBAN vekeng ezen, és nekem nem mondja, mert rohadtul stresszel vele? Megértette, legközelebb szülés után jött ki csak belőle, hogy na hála istennek, nem lett semmi baj, de akkor már nem zavart. :)

De a legdurvább anyósom volt, aki amúgyis mindig kivan, hogy nálunk nincs akkora patika rend, mint náluk, és mikor hazahoztam ketteskét, tök komolyan kicsúszott a száján, hogy ő nem érti, hogy a védőnő meg a gyerekorvos miért nem teszi a dolgát, és hogy hagyhatják, hogy én IDE hazahozzak egy újszülöttet. Na, ott nem tette zsebre, amit kapott, és az unokáját sem kellett látnia pár hónapig. (Nem, nem putriban élünk, nem nem vagyunk kényszeres gyűjtögetők, mindig van tiszta ruha és tányér, de valóban van szétszórt játék a nappaliban és székre hajított ruhák meg nem azonnal elmosogatott bögre. )

Nem volt ilyen első alkalommal.

2. Alkalommal volt egy kicsi.

Anyukámat megbántottam, mert azért nem akartam, hogy jöjjön hamar akàr 1 órára se, mert akkor más ( nagyszüleim, tesóm) is úgy érezte volna, hogy jöhetnek, nekem meg lelkileg ez sok lett volna.

Rosszulesett nekem is a döntés, mert anyuval pedig szívesen lettem volna.

Érzelmileg kimerítőbb volt a kicsi születèse nekem.

De ebből sem volt gond, inkább csak én fújtam fel.

Huh, hát nálunk is ezek a "standard" problémák voltak. Anyósom megmondta, hogy én nem tudok semmit a gyereknevelésről, hallgassak mindenben rá, mert felnevelt 5 gyereket. És mikor lökte a b*romságait, közöltem, hogy nem jól tudja és nem fogom úgy csinálni (pl adjak mézet a gyereknek, mert túl sokat eszik, a méz pedig eltelíti), még ő volt vérig sértve.

Anyámmal kb ugyanez. Rábíztuk 2-3 hónaposan nagyjából 3 órára, míg elintéztünk néhány dolgot. Mondtam, hogy nem rég evett (tápszeres), de ha éhes is lesz, elég 90-100 ml. Majdnem 300-at adott neki. Mire hazaértünk, szerencsétlen gyereknek sugárban jött vissza az egész, annyira túl volt etetve. Anyámat elküldtem a fenébe, mire szintén én voltam a szemét. Azóta nem bízzuk rá.