Mikor jön el az ember életében az, hogy gyereket akarjon?

Változó, de nem jön el mindenkinek.

Nekem akkor jött el, amikor kiléptem egy rossz kapcsolatból, 25 évesen, csak azóta sem találtam megbízható partnert, akivel szóba jöhetne. Előtte nagyon elleneztem amúgy a szülést.

Nem jön el mindenkinél, ami nem is vagy az a baj, ha valakinél mégis eljön, de alkalmatlan rá vagy az aktuális párja/férje/felesége ráerőszakolja.

Ha te nem akarsz soha gyereket rendben van, de jársz nyílt lapokkal és mondjad el a jövőbeni párodnak már az elején.

Nekem megvan a megfelelő pár, aki nagyon szeretne már rég óta velem babát, de nekem ez még hosszú évek után sem hozta meg a vágyat hozzá. Szóval ez önmagában nem elég az tuti.

Igazából magamat nem tudom elképzelni anya szerepben. Valószínűleg közrejátszhat hogy nem sok pozitív dolgot láttam a női és anya szerep kapcsán életemben. Saját anyámról és a játszótársaim anyukáiról is szomorú emlékeim vannak. Dohányzó, rohanva kapkodó, idegtől remegő, síró, kiabáló, kiégett és elkeseredett nők. A szép oldalát sose láttam vagy ha láttam se hittem el, hogy nem csak színjáték.

Azt mindig is tudtam, hogy szeretnék, de nagyjából 26 éves koromig valahol rémálom is volt. Annyira nem volt meg a háttér és nem volt adott semmilyen feltétel, hogy nagyon nem éreztem ideálisnak a helyzetet. Aztán valami fordult és eluralkodott rajtam a ketyegő óra szindróma. Akkor már két éve hevertem ki a szerelmi csalódásomat és próbáltam a sikertelen kapcsolati kezdeményekből kilábalni. Eldöntöttem, hogy felpofozom magam és befejeztem mind az ismerkedést, mind ezeket a hülye rágódásokat és valahogy elfelejtődött a baba kérdés is. Természetesen pont ekkor sodorta az élet az utamba a mostmár férjemet... :D Még sokat jöttünk-mentünk, ismerkedtünk, élveztük az életet, nem volt ott az ideje a gyerek kérdésnek. Persze megbeszéltük, hogy MAJD mindketten szeretnénk. 5 év után házasodtunk össze és akkorra körvonalazódott is mindkettőnkben, hogy az esküvő után igazából jöhetne is a baba. Minden adott hozzá. A lakhatásunk biztosított, az anyagi körülményeink stabilak, a kapcsolatunkat is annak érezzük. 31 évesen fogant meg, a férjem 36 éves. Ha 5 éve megkérdezed tőle, hogy szeretne-e most azonnal gyereket, akkor azonnal rávágta volna, hogy "hülye vagy?"... :D Az esküvőnk óta, meg jobban tűkön ült hónapról hónapra, hogy vajon most összejött-e. :)

Szóval igenis tud hatalmasat változni az ember hozzáállása, de nem mindenkiben érik meg ez a vágy. Főleg a férfiaknál látom azt a köreimben (zömében diplomás, jó egzisztenciát építők köre), hogy 35 év alatt gyakorlatilag mintha ördögtől való téma lenne a gyerek kérdés. Aztán meg hirtelen pálfordulás és a gyerek élete szerelme.