Más is tapasztalt ilyet? A semmire gyereket vállalni, aztán ingyen kérni ezt-azt?
Fél éves kisfiam kinőtte az első 4 méretet, és a komplett ruha csomagot felajánlottam ingyen egy helyi Facebook csoportban.
Kb öt perc alatt jelentkeztek legalább tízen, nem túlzok.
Kivétel nélkül mindenhol a többedik baba volt úton. Sok már azonnal kért pelenkát is, használt felnőtt ruhát, ezt azt, ami van. Volt, aki megkérdezte, hogy munkalehetőség a férjének nem-e lenne esetleg….
Tudom, hogy szegénység van az országban, de ez akkor is döbbenetes. Ahol ilyen nélkülözès van, oda minek kell a harmadik-negyedik gyerek?
Ráadásul az írásuk, képeik alapján nem is az a nagyon legalsó, legszegényebb réteg volt, akiről azt bírnám elképzelni, hogy nem tudja mi az a fogamzásgátlás.
Átlagos fiatal nők, és kuncsorognak az ingyen mindenért.
Közben pedig a szívem megszakad, hogy ide kell az ártatlan kisgyereknek megszületni.
Egyre nagyobb divat sajnos, az ilyen. Az én környezetemben is vannak. És az a baj, hogy a sok adománnyal még adják is alájuk a lovat, kb sorozatban szülik a gyerekeket felelőtlenül, mert majd lesz valahogy....és tényleg mindig kapnak ezt azt szánalomból. Erről nagyon le kéne szokni, akkor talán jobban átgondolnák a gyerekvállalás terheit az ilyen másokon élősködők.
Szégyen! Számomra nagyon furcsa, hogy nem sül le a bőr az arcukról, úgy vállalni gyereket, hogy kvázi kb majd mások eltartják.🤮
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!