Van-e olyan, aki albérletbe szült babát és végül sikerült saját lakásba költöznie?

17.14 vagyok ismét, még az jutott eszembe, írtad a kérdésedben, hogy "többet szán az élet", nem akarja anyukád hogy otthon ülő legyél. Nos, ha valakinek nem beszűkült, hanem kiteljesedett az élete, hát az én vagyok. Semmiből sem maradok ki, csak rengeteg pluszt kapok a gyerekek által. Nagyon sokan úgy nézik a kisbabás éveket, mint egyfajta beszűkülést, pedig ennek nagyon nem szabadna igaznak lennie! Diplomás vagyok, ami azt illeti, több végzettségem is van, de talán kissé "régimódian" nézzük mi a férjemmel az életet. Szerintünk azért is jó, ha egy anyának sokféle képessége és képzettsége van, mert a legnagyobbat teszi, amit ember tehet: neveli a gyerekeket, tanítja őket szeretni is és mindenféle dologra, és az, hogy a következő nemzedék milyen lesz, az rajtunk, édesanyákon múlik. Elmondhatatlanul fontos feladatunk van: a jövőt építjük a gyerekeink által!

Mindettől eltekintve is, amikor azt hallom anyukáktól, hogy beszűkülnek, hogy csak házimunka, gyereknevelés, hulla fáradtság, stb., hát én először nevetni szeretnék, aztán meg sírni. Mert ha visszamennek dolgozni, akkor csak annyi változik, hogy a gyerekeiket más neveli napközben, ők ugrálhatnak a főnöknek, hogy munkaidő után rohanhassanak a bölcsibe, oviba a gyerekért, megcsinálhassák a házimunkát és úgy mellesleg kicsit játsszanak, beszélgessenek is azzal a gyerekkel, aztán még van egy férjük is.... Ezzel szemben én szépen, beosztva megcsinálom a házimunkát, akkor amikor akarom, ahogyan akarom, nem ugráltat senki, foglalkozom a gyerekekkel, amikor ők alszanak kihasználom az időt olvasásra, vagy filmet nézek, vagy netezek (most itt ülök a laptoppal a fürdőszoba padlóján, a kisebbikem a kádban pancsol, a nagyobb mesét néz odalenn), ha megfürdött, megszopiztatom, felöltözünk és sétálunk a városban, mert szabadtéri programok vannak. A nagyobbom hatalmasat aludt délután, így nem kell sietnünk haza, a kicsi meg remekül elalszik a babakocsiban is. Találkozunk barátokkal, fagyizunk, beszélgetünk, sétálunk... Ezt csak azért írom le, mert nem kell egy nőnek megszűnnie nőnek lenni, feleségnek lenni attól, hogy gyerekei vannak. Nem leszünk tőle bezárkózásra ítélt antiszoc lények, hacsak mi magunk nem akarunk azzá válni. Egy gyerek nem ront, javít az élet minőségén, puszta létével rengeteg örömöt okoz! És csakis rajtunk múlik, hogy milyen életünk lesz a gyerekek születése után.

Ritkán van segítségem, még dolgoznak a szüleim, a párom szülei messze laknak, így megtanultam mindent egyedül megoldani. Ha pedig ráér a mama pár órát, akkor kettesben a férjemmel is csinálhatunk dolgokat, bár igaz, hogy legszívesebben a gyerekekkel együtt vagyunk, mi már így alkotunk igazi egészet.

Bocsánat, hogy hosszú lettem, meg talán egy kicsit off is volt, de muszáj volt reagálnom az anyukád mondataira is. :-)

Mindettől függetlenül ne hallgass senkire, csak saját szívedre, az megsúgja, mi a helyes út. Sok boldogságot! :-)

Szia, csak átfutottam a válaszokat, és nem láttam hasonlót a mi esetünkhöz.

Mi saját lakásba szerettünk volna gyereket vállalni, össze is jött, persze hitellel. Ez most már majdnem a duplája, csökkentést kértünk, mert nem bírjuk fizetni. Egy albérlet fele ennyi lenne!!! És most jön a vicc, ugyanis albérletbe fogunk költözni, és a sajátunkat is kiadjuk. Kinőttük a lakást, plusz egyéb problémák is vannak vele, de ugye eladni nem tudjuk, mert kb. 3-4 milliót buknánk rajta! Ezt is mondd el a férjednek! Szóval, ha tudtuk volna, hogy ez lesz, várunk akár 10 évet is, most meg itt vagyunk egy egyelőre eladhatatlan, kicsi, penészedő lakással. Szééép....