Más is volt így a párjával? Meg tudtátok oldani vagy szétmentetek? Én egyre kilátástalanabbnak érzem a helyzetet.

Én nem hiszem hogy ezen egy pszichológus segít. Én is pont így gondolkodtam, sose tetszettek a gyerekek, idegesítettek, és csak ideig-óráig szórakoztam jól mások gyerekeivel, utána ugyanezt éreztem, hogy vigyék már el és legyen egy kicsit nyugi :)

Viszont nálam amikor eljött az idő, magától megváltozott a dolog és már akartam saját gyereket. Kb 27 évesen, aztán úgy alakult hogy már 30 is elmúltam mire tényeg megszültem. Nem bántam meg, de ehhez az kellett hogy ÉN akarjam a saját gyerekemet, és ne egy kényszernek engedelmeskedjek csak. Ha a Kérdezőnél ez a vágy nincs meg, akkor nem érdemes erőltetni, mert vagy magától jön, vagy sehogy. De gyanítom hogy ha valakinek 31 éves koráig nem jön, akkor már nem is fog..

Ennek így nincs semmi értelme.Te attól fogsz szenvedni,hogy nem teszed meg neki,hogy apa lehessen,ő attól,hogy nem lehet apa,őrlődni fogtok mindketten.Ülj le beszélgetni vele,és szögezd le színtisztán,érthetően,hogy nem akarsz gyereket.És itt eldől a kapcsolatotok.De hozzáteszem,hogy meg kell értsed őt is.38 éves,szeret téged,és szeretne egy gyereket.Jogosan,itt lenne az ideje.

OFF:hasonlóan voltam,mint te annyi különbséggel,hogy én 30 éves voltam,férjem 31.Nem szerettem a gyerekeket soha,ha pl színházban sírt egy kivágtam volna.A nővérem kisfiára nem akartam vigyázni,még a családi vendégségbe is számat húzva mentem el,mert tudtam,hogy ott lesznek gyerekek.Utazásnak,sportnak,és a munkának éltem.Lényeg,hogy 2011.október 27-én pozitívat teszteltem.Azt a rossz érzést én leírni nem tudom neked,ha a férjem nem csitít én esküszöm abban a pillanatban abortuszra rohanok.Teltek a napok,nem akartam elvetetni,de nemhogy boldog lettem volna nyűgnek,kínnak éreztem ezt az egész terhesség dolgot.Beletörődtem,de nem örültem,és sem az ultrahang,semmi nem hatott meg.A 26.héten arra ébredtem,hogy iszonyatosan görcsölök.Azonnal mentünk a kórházba,a méhszájam kezdett el nyílni.Ott akkor először éreztem azt,hogy mindent meg fogok a tenni a kislányunkért,és sírtam,talán akkor fogtam fel,hogy igen,terhes vagyok.10 hetet hang és szó nélkül végig feküdtem a kórházban.Annyira vártam,hogy megszülessen,hogy nem ismertem magamra.És amikor megszületett...Ezt leírni nem tudom neked milyen JÓ érzés volt...Abban a pillanatban éreztem,hogy ő a mindenem,és ölni tudnék érte...7 hónapos a szerelmem,és elmondani nem tudom milyen ez.Fellapoztam a szinonimaszótárat,de nincs rá kifejezés.:) Egyet bánok,hogy csúnyán viselkedtem mikor kiderült,hogy babánk lesz,és hogy nem előbb történt velünk ez a csoda.Nem létezik,hogy ne szeresd majd meg,hiszen a gyereked!

Az utolsó válaszoló nagyon kedves és szerintem sok sok nővel lenne ez, aki így gondolkodzik, mint TE, kedves kérdező...

Én akartam a babát és imádom, de amikor hazahoztuk a kórházból, majdnem sírtam, hogy hol az életünk, mikor leszünk újra kettesben, mikor adhatom oda egy kis időre anyumnak és egyáltalán hogy fogunk élni úgy, hogy azt lessük a lányunknak mikor mi kell (enni, inni, peluscsere, stb...) Kivoltam, de ez csak pár napig tartott! Világ életemben családot akartam és SOHA nem értettem meg azokat, akik nem vágynak erre.... Ok, most éled az életed, DE mi lesz 10-20-40 év múlva?? A szomszéd néni házából jön a süti illata, mert várja az unokáit, akik repülnek a nyakába, és a gyerekei is jönnek mennek tőle, és Te meg utazol? Olvasol? Vagy elvagy a magadra szánt időddel, mert abból aztán akkorra már sok lesz ám... KI tudja a szerelmetek is meddig tart, már bocsi, de egy baba és egy anya közti szerelem örök!!!!!!!! :)

Nagyon nem szép dolog, hogy ennyi abortuszod volt, ennyi életet fosztottál meg attól, hogy boldog legyen. És az meg főleg borzalmas, hogy azzal sem vagy őszinte, akit állítólag szeretsz... Meg is halnék a bűntudattól, hogy megöltem a szerelmemmel közös babánkat, akit Ő akart volna, de én egyedül döntöttem és már úgy mentem az abortuszra, mint egy kávézóba... Talán már törzsvásárlói kedvezményed is volt... Na ez morbid lehetett, bocsi, de tényleg kicsit szívtelennek érezlek a kicsi halott babáid és a Párod miatt is. Ne élj önzően, mert később visszaüt.

Egy baba az élet egyik legcsodásabb dolga, még ha néha felrobban is az ember a méregtől, ha épp nem alszik, eszik, vagy nyakig kakilja magát, de attól még imádod, és ilyen butaságot is csak az írhat, akinek nincs babája, hogy a tesója gyerekét unta.. Hát én az enyémen kívül majdnem mindtől kiütést kapok... Össze sem lehet hasonlítani mit érez az ember a sajátja és más babája iránt.... Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy az ételek nem finomak, de még csak kiflit ettél.... :)

Beszélj egy nnnnnnagyon nagyot a Pároddal, és egy pszichológussal is, de olyannal, akiben bízol és nem hagyod ott!!

Sok sikert és legyél boldog!!! :)

NE vállalj babát! Ha 4 babát el tudtál vetetni, pedig egészségesek lettek volna, akkor igen, mondjuk ki, tényleg nem vagy anyának való nő!

A párod meg vagy beletörődik ebbe, vagy elhagy. De akkor sem teszed tönkre egy ártatlan gyerek életét azzal,hogy te leszel az anyja!

" Én is sajnálom az abortuszokat, de ezt dobta az élet. "

Szánalmas vagy tudod?

Ha nem akartad a piciket akkor sem lehet ilyen kijelentést tenni,hogy " ezt dobta az élet" .

Míg más hosszú hónapokat,éveket vár egy babára,szinte belehal a hónapról hónapra való csalódásba addig az ilyen embereknek megadatik...