Itt minden anyuka ennyire jó es tudatos szülő lenne?

Amúgy ha objektíven nézitek ezt a kérdést, ugyanolyan fikázás megy itt is, mint azoknál a kérdéseknél, amikről beszéltek.

Lehet nekem esni, mert nem adok édességet a gyerekemnek. Nagy ritkán kap valami csokit, sütit, de olyan nagyon nincs oda érte, én meg nem erőltetem, hanem örülök neki, hogy nincs cirkusz az édességért.

Lehet nekem esni, mert soha nem ütöttem meg a gyerekem, és nem is fogom. Egyszerűen az ilyesmit nem tartom megoldásnak semmilyen problémára.

Lehet nekem esni, mert a férjem végez házimunkát.

Lehet nekem esni, mert használtam légzésfigyelőt, sőt, az olyan kérdéseknél, ahol azt írják, hogy minek az, leírom, hogy azért, hogy adott esetben megmentse a baba életét. Ismerettségi körömben előfordult bölcsőhalál, az az anyuka is úgy gondolta, hogy minek az a légzésfigyelő, hát gondolom nem kell részleteznem, hogy most már tudja, hogy minek az...

Ennek ellenére nem tartom magam tökéletesnek, megvannak a magam hibái. Csak ahol a kérdező elvileg segítséget kér, ott elmondom, hogy én hogy oldottam meg az adott problémát, próbálok tanácsot adni, akkor nyilván nem azt részletezem, hogy mit csináltam rosszul, mert azzal nem segítek. Ezért persze rendszeresen megkapom, hogy tökéletesnek képzelem magam és szuperanya vagyok.

Na jöhetnek a kövek :)

Kedves kérdező, én sem értem mi a problémád a linkelt kérdéssel. Nekem csak annyi a problémám vele, hogy vicces és elkeserítő, hogy azok az anyukák vannak elküldve a fenébe, akik nem tömik édességgel a gyereket. Miért baj ez neked?

Miért nem lehet elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák? És ez nem azt jelenti, hogy bárki is tökéletes, csak az ember igyekszik arra törekedni. Az én kisfiam pl nem szokott rá az édességre, mert nem is nagyon tartunk itthon, tehát nem követeli ki. Alkalmanként kap, akkor megeszi, de nem tartja olyan nagy számnak. Úgy érzem, hogy ezt jól csináltam, hogy nem engedtem rászoktatni az egészségtelen ételekre. Ez baj neked? Úgy érzem, hogy aki ilyenek miatt fikázza a másik anyukát, abból az irigység beszél, mert ő esetleg elcseszett valamit azzal, hogy rászoktatta a gyereket az édességre. És még egyszer mondom, nem azért mondom ezt, mert tökéletesnek gondolom magam, csak ezt pont jól csináltam.

Jó volt olvasni ezeket a válaszokat! Bár a linkelt édességes kérdés még tényleg a "finomabbak" közül való, azon én nem is húztam fel még a szemöldököm sem...

Az is a napokban volt, ahol vki a háztartással, takarítással kapcsolatban kérdezett. Na ott voltak bicskanyitogató hozzászólások.

Időnként én borzasztóan elúszok, mert elegem van mindenből, mikor a két meglévő felváltva vagy egyszerre visít, várom a 3.-kat, sz@rul vagyok épp emiatt, és kb. felkelni sem volna kedvem. Ilyenkor át tudok menni sárkányba, és lehet, hogy nem várom ki a 3 figyelmeztetést, hanem ha 2x kéne szólni, már kiabáláson kapom magam. Általában az apjuk is ilyenkor talál be puffogva, hogy mi ez az káosz "már megint", miért vannak megvadulva a kölkök, hol a vacsora, stb... (És akkor vagy nekiáll főzni vagy katasztrófát elhárítani vagy inkább fog egy sört és átmegy a szomszéd srácokhoz. Akkor most elváljak vagy sem? :D )

Vannak ilyen napok. Meg olyanok is, amikor elő tudok venni régóta halogatott elintéznivalókat, a gyerekek szót fogadnak, kérés nélkül teszik a dolgukat, és nem érzem úgy, mint ha még direkt meg is akarnák nehezíteni a dolgomat. Tudom, hogy nem így van, de attól még szoktam ezt érezni.

Nálam az van, hogy elég széles skálán mozgok a "potenciális gyerekgyilkos és rusnya házisárkány" és a "csinos, jókedvű, szuperanyu" között. Ha lenne egy takarítónő vagy egy bébiszitter néha (mert a nagyszülők meg a rokonok a föld alatt vagy az ország másik végén), biztos ritkábban lennék sárkány, vagy pont nem, a jó ég tudja...

Az is érdekes egyébként, amikor hallom a szomszédokat vagy az utcáról szűrődik be a "gyereknevelés", esetleg boltban vagyunk. Errefelé az alapján csak csúnya gonosz anyukák élnek, akik lelki nyomorékokat szabadítanak a világra... A játszótéren meg megy a nagy színjáték, ritkán megyünk, mert nem mindig tudok ezen mosolyogni, és nem is érzem jól magam a közegben. Pedig tanulságos, ahogy ott előadják magukat az anyukák.

Bocs, ha eltértem, de hirtelen ezek eszembe jutottak. Azt pedig a való életben is tapasztalom, nem csak gyereknevelés terén, hogy bizonyos emberek amikor "segíteni akarnak", akkor azt bizony úgy adják elő, hogy halálra fényezik magukat, és te bizony érezd úgy, hogy bár ő most elárulja neked a nagy titkokat, úgyse fogsz a nyomába se érni. Az ilyenek elég gyakran megfordulnak itt a válaszadók között is.