Van itt olyan, aki állította hogy sose akar gyereket és most mégis anyuka, a saját akaratából?

Igen, én :).

Amíg meg nem született, el sem tudtam képzelni, hogy mi lesz.

Előtte egyáltalán nem érdekeltek a gyerekek, nem is tudtam mit kezdeni velük, nem is vágytam rá.

3 év után lettem terhes, de egyetlen vizsgálatra sem mentem el emiatt, úgy voltam vele, ha lesz lesz, ha nem, hát nem.

Mikor terhes lettem, megijedtem, fogalmam nem volt, hogy mihez kezdek majd vele.

Mikor megszületett, hatalmas szerelembe estem (a kisfiammal :) ).

MINDEN megváltozott, az összes addigi ellenérzésem eltűnt, pár nap alatt anyává váltam.

Hogy kicsit giccsesen fogalmazzak, itt két ember született: egy baba, és egy anya :).

38 éves voltam, és annyira nem bántam meg, hogy azóta kistesót is szeretnék :).

Mondhatni teljesen új ember lettem, a kisfiam születése előtti időszakot "előző életem"-nek szoktam nevezni.

De úgy gondolom, ha nem születik gyerekem, akkor sosem tudom meg, hogy ez milyen csodálatos dolog, tehát biztosan nem hiányzott volna.

Viszont nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez így alakult :).

A 2. hozzászólóhoz hasonlóan azt gondolom, a „saját akarat” érdekes kérdés, hiszen ha nem is tervezte az ember, de megtartotta, akkor az már annak minősül.

Nálunk is így volt, és nem bánom, mert azt gondolom, egyébként sosem szántam volna el magam az anyaságra. Semmivel sem összehasonlítható tapasztalat, sok öröm, és sok gond is, egy olyan nagy felelősség, hogy a mai napig nem értem, mások hogyan mernek „újrázni”.