Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Már túltervezzük a dolgokat,...

Már túltervezzük a dolgokat, vagy ez így vagy rendben?

Figyelt kérdés

Mostanában többektől hallom, hogy nekünk már bőven jöhetne a baba, ne tervezzük túl, mert aztán azért nem fog sikerülni.

Hetedik éve vagyunk együtt, én most lettem 24 éves, a párom majdnem 6 évvel idősebb nálam. 4 éve lakunk együtt, és fél éve vettük meg a saját lakásunkat, ahol a gyerekszobának is jutott hely (egyelőre vendégszoba).

Nagyon vágyom már egy babára, sokszor türelmesen várok a mi időnkre, sokszor sajnos elkap a szomorúság, hogy én nem bírok tovább várni és én most azonnal állapotos szeretnék lenni.

Az esküvőnk jövőre lesz, mert addigra tudunk annyi pénzt összespórolni, hogy ne legyen nagyon megterhelő, illetve álmom egy májusi esküvő és az idén nem tűnt kivitelezhetőnek.

Folyamatos kettősség dúl bennem, egyik oldalról azt hallgatom, hogy már bőőőven vállalhatnánk babát, a másik oldalról, meg hogy ráérünk még 4-5 évig élni.

Jelenleg úgy érzem az esküvőig sem tudok várni, de a lelkem mélyén tudom, hogy a saját érdekünkben muszáj.


2014. ápr. 26. 11:45
 1/7 A kérdező kommentje:
*vagy ez így VAN rendben
2014. ápr. 26. 11:46
 2/7 anonim ***** válasza:

A rágörcsölés elég hatékony fogamzásgátló eszköz.

Másrészt ne a környezet elvárásaitól tedd függővé, hogy mikor lesz gyereketek. Akkor legyen, amikor NEKTEK megfelel.


Ha már előtte azon görcsölsz, hogy mit mondanak mások, a terhesség - kisgyerekes időszakban meg fogsz bolondulni, mert ott nem kétféle, hanem hatvanféle okoskodást hallasz majd ugyanarra a dologra.

Más nemiszervével mindig könnyebb verni a csalánt, illetve a kibicnek semmi se drága - beszélni valamiről és ténylegesen megvalósítani teljesen más.

2014. ápr. 26. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Nem azzal kell foglalkozni, hogy mit mond a környezet. Egy részről 24 évesen még semmiről sem vagy lemaradva. Én ennyi idősen el sem tudtam volna képzelni, hogy gyereket szüljek, na de ez én vagyok. :)

Másrészről a párod hogy áll a kérdéshez? Mert ahogy írod, Te készen állsz. És a párod? Mert, ha Ő nem akar, akkor Te és a környezetetek hiába akar babát.

Ha a párod is vágyik már apának lenni, akkor pedig ott van egy újabb lehetőség. Ki írja azt elő a mai világban, hogy csak házasságba lehet gyerek szülni?

Nekünk is előbb lett gyermekünk, mint ahogy megvolt az esküvőnk. Annyi volt az oka, hogy az esküvőre egyszerűen nem bírtunk időpontot találni, gyereket viszont szerettünk volna. A férjem vendéglátózik, egész nyáron meló van, én pedig nem engedtem abból az elképzelésemből, hogy nyári esküvőnk legyen. :) Így végül, mikor a kisfiunk már 1,5 éves volt, összeházasodtunk. A nyár legforróbb napján, a kisfiunk volt a gyűrűhordó. Így volt tökéletes.

Szóval totál leegyszerűsítve annyi a kérdés, hogy a párod akar-e babát és hajlandóak vagytok-e bevállalni esküvő nélkül? Aztán jöhet majd egy májusi esküvő....

2014. ápr. 26. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Ha a páromon múlna, már állapotos lennék,bár Ő is vágyik az esküvőre még a baba előtt.

Nehéz :)

2014. ápr. 26. 12:13
 5/7 anonim ***** válasza:
Ha mindenképp fontos az esküvő a gyerek előtt, de a gyerekről se akartok lemondani, akkor két tanús rögtönzött miért nem felel meg? Lagzit tarthattok később is nagy bulival, nagy költséggel.
2014. ápr. 26. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Ha annyira fontos a baba előtti esküvő akkor keljetek egybe akár most, egy önkormányzati két tanús esküvőhöz nem kell sok előkészület és annyi pénz, de ott lehetnek a szülők is akár vacsi utána. Ott is lehet szép ruhád.

Aztán jöhet a baba és akár majd egy májusi esküvő akár mikor már van gyereked miért ne lehetne????

Ha ennyire arra törekedsz minden meglegyen, nem lesz semmi... az élet mindig alakít valamit.

Ha vágysz babára hajrá, minek várni megvan mindenetek hozzá.

2014. ápr. 26. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szerintem is csináljatok egy polgári esküvőt akkor összehozhatjátok hamarabb a babát,és jövő májusban pedig mondjuk a templomit lagzival.Nálunk pl a polgári fiunk születése előtt 1,5 hónappal volt(nálunk meglepi baba volt),papíron házasok vagyunk és most gyűjtünk egy templomira lagzival ami ugye drágább lesz.
2014. ápr. 26. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!