Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Engednétek a gyereketek...

Engednétek a gyereketek apjának, aki sem anyagilag sem sehogy máshogy nem támogat, hogy évente-kétévente lássa a gyereket?

Figyelt kérdés

Kislány 15 hónapos, eddig 3x látta az apukája, utoljára 4 hónaposan. Kiköltözött külföldre, és azt mondja, majd elég, ha 2-3 évesen kezd részt venni az életében, mert "addig úgysem emlékszik".

Attól félek, hogy ha 2-3 éves korában megjelenik, hogy "én vagyok apu", össze fog zavarni, vagy meg fog ijedni a gyerek. Nem akarom ugyanakkor eltiltani az apját tőle. Ti mit tennétek?


2014. jún. 26. 23:12
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
87%

Az érdeklődésében én inkább azt érzem, hogy továbbra is szeretne valamilyen kontrollt tartani feletted.


A fél évenkénti találkozásnak sok értelmét nem látom.

Arra az esetre gondoltál, hogy ha lesz új párod, a gyerek apja kihasználva ezt az állandó kapcsolatot, a gyerekre hivatkozva fog belerondítani? Hogy nehogy elveszítse a kontrollt?


Szerintem hagyd, ha a gyerek nagyobb lesz és ő maga érdeklődik, akkor el lehet mondani, hogy ki az apja. Nem kell úgy nevelni, hogy ne tudjon róla, de elegendő lesz néhány fénykép és pár szó az apjáról.

Kamaszként meg ha meg akarja keresni, akkor ne akadályozd meg.


Az apának most nagyone gyszerű - heti 3 képet megnéz, semmi erőfeszítés, tényleges kapcsolat, "nyűg". Utána lehet már befolyásolni is a gyereket.


Bár az apát szoktam védeni, itt másképp látom. Egyetértek, hogy vagy hivatalosan is vállalja az apaságot, annak minden kötelezettségével, vagy ne, de akkor ne is zaklasson titeket.

2014. jún. 27. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
0%
Apa láthatás az ő joga amiben te nem korlátozhatód, szóval nem kérdés, hogy engedned kell.
2014. jún. 27. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Amíg nem jön a kezében a DNS teszttel, miszerint ő az apja, egy percig sem kell látnia a fiad. (Nyilván te tudod, hogy ő az apa, de mivel sehol sem szerepel, ennyi.)
2014. jún. 27. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
amíg a születési anyakönyvi kivonatban nem szerepel,mint apa,nincs apasági teszt vagy nyilatkozat,addig ő egy idegen a gyerek számára,ha te nem akarod,akkor nem láthatja.
2014. jún. 27. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

Szia! Ha a szuletesi anyakonyvi kivonatban nem szerepel az apa neve, a baba nincs az o neven es szinte semmi nem bizonyitja, h o az apa, akkor a birosag sem tud mit tenni, meg a lathatast sem fogjak engedni. Ez a jogi resze a dolgoknak.


A moralis resze az, h velemenyem szerint az ilyen apa nem erdemli meg, h lassa a gyereket. Ne akkor akarjon reszt venni a gyerek eleteben, amikor neki jo vagy kenyelmes. egy babaval akkor is foglalkozni kell, amikor pici, raadasul nem is biztos, h nem emlekszik. Ezenkivul nem csak az emlekek szamitanak, hanem az is, h erzelmileg mit kapott baba koraban az apatol. Egy gyerek nem kutyakolyok, h majd csak akkor foglalkozunk vele, amikor nekunk jo, vagy amikor mar nagyobb. Nagyon onzo ember lehet az apa.


Sok ismerosom van, aki apa nelkul nott fel es boldogok. Az egyik baratnomet otthagyta az apja, amikor 2 eves volt. Az anyukaja megismert egy masik ferfit, amikor a baratnom 3 eves volt, es a baratnom ezt a ferfit tekinti apjanak, m o nevelte fel, o foglalkozott vele.


Az en szemelyes velemenyem az, h egy ilyen apanak nem engednem, h lassa a gyereket, m nem erdemli meg.

2014. jún. 27. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:

Igen én is azt gondolom, hogy önző hozzáállás, hogy akkor foglalkozna vele, mikor neki kényelmes, meg mikor tud, de azon felül hogy önző, egy kész, értelmes gyereket akinek már van egy kialakult képe a világról, kitenni annak, hogy na itt az apád tessék, ez nem gondolom hogy egészséges, hanem fokozatosan kellett volna ennek beépülnie a tudatába.

Nem akar egyébként kontrollt tartani felettem, van párom, és nem akar abba belerondítani, tehát nincs ilyen gond, tényleg a gyerek érdekli csak, csak nagyon hülye felfogása van.

Köszi a válaszokat, azt hiszem a gyerekpszichológusos dolog lesz belőle, hogy megkérdezek egy szakembert, mennyit árthat ez neki, ha úgy történik, ahogy apuka elgondolta.

2014. jún. 27. 12:13
 17/19 anonim ***** válasza:

Szerintem a 11-es valaszolo jol leirja.


A lanyod most meg nagyon kicsi ahhoz, hogy ha akar havonta 1x latna, latna, es nem kepen, eloben, akkor sem emlekezne ra. Nem is ertene. Oke, mondod neki, hogy apa.


Az apja meg tenyleg, mit is szeretne? Hogy majd 2-3 evesen, hogy vesz reszt az eleteben? Akkor majd eljon, vagy elviszi? En egy idegen, mert ne is haragudj, de addigra neked is az lesz, a lanyodnak meg mindig is az volt, embernek en a lanyom oda nem adnam!! Meg ha az a biologiai apja is. Es ha fogja, es elviszi magaval? Jogi dolgok ide vagy oda, mig a gyerek visszakerulne hozzad az alatt tuti serulne!


A gyermekpszichologus biztos okosabbat tud mondani, en is tuti felkeresnem!

2014. jún. 27. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
3- as vagyok. Igen elfogadta a bíróság hogy a gyerek számára ő egy idegen és az a hely is ahol az apa él. És semmi esetre se engedtem volna hogy elvigye 3 napra ilyen helyzetbe.
2014. jún. 27. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:

Megértem, igazad van.

Mivel nálunk nincs apasági nyilatkozat, így jogilag ő idegen, tehát semmiképpen nem viheti el, de a lehetőségét sem teremteném meg soha, hogy akár véletlenül is elvihesse.

2014. jún. 29. 13:57
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!