Önzőség részemről, ha úgy érzem nem szeretnék 3 évig otthon lenni a gyerekemmel?

A kérdés feltételes,mert már nem aktuális.A lányom 2 éves volt mikor bölcsibe került,nagyon vártam,szerette is.Olyan 1 éves koráig élveztem a babázást,utána már vágytam a munkára,és más felnőttek társaságára akikkel már nem csak a gyerekek meg az anyaság a téma,munkára,pörgésre stb. Nehéz persze most,de kiegyensúlyozottabbnak érzem magam,úgy érzem egyensúlyban van az életem.

Most olvastam egy kérdésnél több anyuka válaszát akik írják,hogy az első 3 év milyen fontos,és ők örülnek,hogy otthon tudtak maradni gyesen.Én ezt elfogadom,valahol meg is értem,valahol irigylem is ezt a felfogást,én még is azt éreztem,hogy imádom,szeretem a gyerekem,de nekem a babázás 3 éven keresztül nem kielégítő.Önzőség? Vagy csak nem vagyunk egyformák?