Kinek nincs gyereke? Lehet boldogan élni nélküle?

Nekem nincs gyerekem, de boldog vagyok. Mondjuk nem egyszerű, 8 éve vagyunk rajta a babaprojekten.

Maradna az örökbefogadás, de egyenlőre még nem gondolkozom ezen. Szerencsére minden más rendben van, férjemmel jól megvagyunk, gyakran utazgatunk, plusz a munkám is fontos. Később lehet, hogy nehezebben fogom viselni.

Ez hasonló, mint a jó-e ha van testvéred kérdés. Ha nincs, akkor nincs mihez viszonyítani. Ha van, akkor sincs, mert nem tudni, milyen egykének lenni.

Ilyen a gyerek is. Nekem van, de előtte is boldog voltam, most is az vagyok - de másfajta boldogság a kettő. Nem rosszabb vagy jobb, csak más.

Ami talán megfoghatóbb példa gyermektelenként: ha volt/van kutyád és örömödet lelted benne, ahogy feltétel nélkül szeret, megnevettet és ragaszkodtok egymáshoz, megtanítod dolgokra és örülsz, hogy már megy neki... na, a gyerek ilyen, csak százszoros nagyításban.

Ugyanúgy a negatívumok is. A kutya után is kell takarítani, piszkot felszedni, nagyot nyelni, amikor széttépett valamit. A gyerek is macerával jár. Eleinte a gondozása (időre etetni, tisztába tenni, stb.), később a dac, aztán az iskolai problémák (nem úgy tanul, esetleg magatartási gondok), a kamaszkort nem részletezem, mindenki emlékszik a sajátjára.

Meg a gyerek kevésbé tud vigyázni magára, mint egy kutya, ezért nagyobb odafigyelést igényel, jóval hosszabb ideig.

Én is azt tudom mondani amit az előttem író. Ha van akkor is boldog az ember ha nincs akkor is.

Nekem van egy csodálatos fiam. Amikor kicsi volt én nagyon boldog voltam mellette. Olyan jó dolgokat éltem át, tapasztaltam meg. Most, hogy felnőtt, és éli a maga életét, olyan mintha nem lenne már gyerekem. De ennek ellenére most is boldog vagyok. Most az energiámat magamra és a páromra fordítom.

Így a válasz: Jó ha van gyerek mert boldogságot tud hozni, de az se baj ha nincs, mert nélküle is lehet boldog az ember.

Tudod mi az egyetlen jobb dolog a gyerekek reggeli csilingelő kacagásánál?

Mikor nincs egyetlen rohadt kölyköd se, és nem kell minden áldott nap arra kelni, hogy visítanak, mert az egyik megnyúzta a macskát, a másik lelökte a tévét, a harmadik felgyújtotta a függönyt, a negyedik leszúrta magát az ollóval, stb.

Igen, azt hiszem én elég jól elvagyok kölykök nélkül is.

Én annak ellenére válaszolok,hogy van egy 4 éves kisfiam

Későn(37)éves voltam mikor megszületett,előtte abszolút nem hiányzott,szinte nem is gondoltam rá.

8 éve megismertem az édesanyját,őrült szerelmes volta és ez meghozta az igényemet is gyerekvállalásra.

Nagyon boldogan éltünk a gyerek 2 éves koráig,akkor az anyukája rátalált a régi nagy szerelmére,újabb két évig a teljes bizonytalanságban éltem,elhittem a meséit amikkel áltatott,de aztán mégiscsak a régi pasija karjaiban kötött ki.

Azóta rémálom az életem,pedig ott van a drága fiam,jól el vagyunk kettesben mikor nálam van,de ez már nem olyan mint az anyukájával családként.

Borzalmasan fájó,mert akárhányszor a gyerekre nézek,ott látom benne az anyukáját is,örökké emlékeztetve rá.

Ezzel csak azt akartam mondani,hogy isteni jó szülőnek lenni,de manapság annyi kapcsolat megy tönkre,hogy nagyon meg kell gondolni a gyerekvállalást,mert ha utána szétválik egy pár,ott az egyedül maradó(90%-ban férfi) fél kegyetlenül megszenvedi.

Hiába találkozhat szinte bármikor a gyermekével,a mindennapjaiban nem fog többé részt venni,ez a tragikus egy ilyen helyzetben,sok férfi nem is tudja ezt igazán feldolgozni míg él.

41F

#6

Nyugi, nem biztos, hogy rad hasonlitana.