Gyerekesek! Szoktátok irigyelni a nem gyerekeseket?

Nem. Én mindig is szerettem volna gyereket, úgyhogy nem irigylem a gyermekteleneket.

(Viszont ha nagyon kiakaszt a két lányom, akkor szoktam mondani, hogy néha úgy érzem, hogy pont kettővel van több, mint kellene. :))

Néha igen, de csak abban, hogy ők szabadon szervezhetik az idejüket, utazhatnak, én meg alig jutok el vhova a gyerekek nélkül, vagy ha eljutok, akkor is rohanni kell haza fürdetni, altatni stb. Persze ha nagyobbak leszenk könnyeb lesz ilyen téren. (nagyszülők nálunk nagyon messze laknak, nincs segítségem)

De persze nagyon örülök hogy van két gyerekem!!

Szinte sosem, sőt inkább értetlenül állok az előtt, hogy hogy lehet így boldognak lenni, teljesnek érezni magunkat gyermek nélkül: ha nincs kivel megosztani a pénzed, az időd, az örömöd (persze tudom, ott a férj, de akinek van gyermeke, család centrikus, az tudja hogy azért van különbség)

Ezért inkább büszke vagyok a gyermekemre, az életemre, általában inkább engem szoktak irigyelni.

Én nagyon család központú vagyok ezért eszem ágában sincs irigyelni azt akinek nincs gyereke, sőt mikor valaki felajánlja hogy vigyáz rá és menjünk el valahová, mi akkor is inkább visszük magunkkal, mert így teljes az életünk (nyilván mi is eljárunk kettesben néha vacsorázni, vagy ilyesmi, de egy nyaralás már biztos nem menne gyerek nélkül, az hogy barátnőkkel eljárjak iszogatni meg abszolút nem vonz már)

Megmondom őszintén, nehezen értem meg a másik oldalt, noha tudom, nem mindenki gondolkodik így.

Néha igen, irigylem a gyermekteleneket.

3 rosszcsontom van, előfordul olykor-olykor, hogy visszasírom a régi életemből a spontaneitást, a csendet és nyugalmat.

Nem. Én voltam "nem gyerekes", tehát tudom milyen az, szabad választásomból lettem gyerekes.

Viszont akinek nincs, az nem tudja, milyen ha van. Tehát természetes, ha irigykedik.

(kicsit bonyolultan sikerült fogalmaznom, remélem azért érthető).