Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Baj, hogy ez zavar engem?

Baj, hogy ez zavar engem?

Figyelt kérdés

Egyik rokonunktól kaptunk egy halom gyermekruhát, és mondta, hogy amint kinőtte a baba, már adjam is nyugodtan el, tegyem fel hirdetésekbe. Vannak közöttük nagyon szép, vadiúj, hímzett darabok is.


Mivel többször is mondta nekem, hogy adjam el, és én rá is kérdeztem, hogy de tutira, biztos nem kellenek neki, és azt a választ kaptam, hogy nem kellenek, ezért bátorkodtam valóban feltenni eladásra. Vannak is érdeklődők. Persze e nem jelenti azt, hogy el is viszik rögtön, sőt, lehet, csak egy év múlva, ki tudja, de direkt nem adtam rá a babámra, direkt kíméltem ezeket a ruhákat, hogy nehogy összekakilja a baba, és már nem olyan minőségű legyen mosás után, és reklamáljon az eladó..értitek...


Erre nemrég közölte ez az illető, hogy a (kedvenc) gyereke babát tervez. Hangsúlyozom, tervez, nem várandós még. Mivel problémái vannak, nem is biztos, hogy (egykönnyen)teherbe esik. És ennek a gyerekének akarja félretenni ez az illető a babaruhákat, és természetesen pont ezeket a nagyon szép darabokat, amiket én féltve óvtam, eladásra. Vagy mert a kiskedvencének csak ezek felelnek meg, ennél rosszabbakat rá sem ad(na) a gyerekére, vagy mert az illető úgy gondolja, hogy kedvenc gyerekének csak a legjobb dukál.


Én ezt a kedvenc gyerekét nem szeretem egyáltalán, egy kétszínű alak. Amúgy én a másik gyerekével vagyok párkapcsolatban.


Szóval nekem ez elég rosszul esik, hogy direkt rákérdeztem, hogy nyugodt lelkiismerettel adhassam el a cuccokat, és ugye úgy is vettem ennek alapján hogy innentől a miénk az összes gyermekruha, rendelkezzünk vele, most meg úgy tűnik, vissza az egész.


Ő persze esküdözik, hogy csak az kell neki, amit már kinőtt a babánk, de akkor miért nem jók neki valóban azok, amiket az én gyermekem is hordott?


Teljesen megsemmisülten érzem magam. Nem elég, hogy nekünk adta a ruhákat és most visszakéri, ráadásul egy olyan személy számára, akit utálok, és ő ezt tudja is.


Ezek után nem szívesen adnák rá semmilyen cuccot a babánkra, amit tőle kaptunk.


Túldramatizálom?



2015. dec. 8. 11:13
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
100%

Nyilván nem szép dolog visszakérni, ha örökbe adta, de a családi béke miatt nem rágódnék rajta!

Én is kaptam ruhákat rokontól, de én visszaadom őket, ahogy növi ki a lányom!

2015. dec. 8. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
86%

Atyaisten... Ő azért adta azokat a ruhákat, hogy az unokája hordja. Akkor azt gondolta, hogy nem kell vissza (mondjuk nem értem miért gondolta, hogy a lányának nem fog kellene), ez megváltozott, ez van. Komolyan, nem hogy hálás lettél volna ruhákért és ráadtad volna a gyerekre, eltetted, hogy majd pénzt csinálj belőle. Húú, nekem ez már nagyon szánalmas.

Ja, a sógornőd biztos azért akar gyereket szülni, hogy téged utánozzon. Nem is, biztos azért, hogy téged idegesítsen.. Eszem megáll.

2015. dec. 8. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
100%

nekem ez mindig olyan furcsa..én minden ruhát elajándékozok, olyat, amit meg én is kaptam, azokat meg pláne.

kulfoldon élunk, zsákszámra viszem haza a gyerekruhákat, odaadtam már egy-egy zsáknyit a szomszédoknak..unokatestvéreknek..ismeretlen ismerosoknek (neten keresztul)... (mind gap, monnalisa, ralp laurent, timberland, bonpoint..ruha volt) eszembe se jutott, hogy eladjam. (pedig nálunk is lenne helye a pénznek..)

add vissza a ruhákat..milyen dolog már az, hogy még csak a gyerekre sem adtad, hogy hasznot huzz beloluk..

2015. dec. 8. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
100%

Nem a 18-as vagyok. De én sem fogadtam el sehonnan használt ruhákat. Pedig ajánlgatták, mar a kismamaruhakat is.


Képzeld annyit reagaltak ra :rendben!

2015. dec. 8. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
11%

Én is visszaadnám, de valószínűleg idegből.

Sajnos a naggyal ruhaügyben hasonlóan jártam, és égett az arcom, amiért vissza kellett kérni (kiskabátok).

Amik megvannak, add vissza, de innentől ne fogadj el inkább semmit.

A lehurrogóknak:

szerintem itt minden anyuka tudja, hogy nincs az a pénz, amit ne lehetne a gyerekre elkölteni.

Én is adok el úgy kisruhát, hogy egyszer lett kimosva (rá se adtam), mert szimplán sajnálom hányást itatni.

2015. dec. 8. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
100%
Én ajánlottam ruhát olyannak, aki nem fogadta el. Mégis mit kellett volna reagálnom? Mondtam hogy rendben, ennyi.
2015. dec. 8. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
48%

uramisten. ezentúl, ha a férjedtől kapsz egy szál rózsát, add el azonnal, még mielőtt vízbe kerülne (veszít az értékéből, ha már fonnyad, ezt ne feledd!)


vagy: nem szoktál kapni és ez igazából a baj?

2015. dec. 8. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
18%
Hagyjátok már abba a személyeskedést!
2015. dec. 8. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
100%

Tényleg nem szép tőle,de az övé, akkor kéri vissza, amikor akarja.

Neked nem arra kellene apellálnod,hogy az árából mit tudnál venni. Normális helyen erre meg van azért a pénz.

2015. dec. 8. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
2%
Mond meg, hogy már eladtad :)
2015. dec. 8. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!