Mi az a nevelési hiba, amit veled elkövettek a szüleid, te pedig szülőként tudatosan el tudtad kerülni?

Nem csesztetem, nem hánytorgatom fel, ha valamit rosszul csinált, soha nem ütöm meg, sokat beszélgetek vele, érdemi időt töltünk együtt, kevesebb hangsúlyt kap a rend, többet a móka, de leginkább nem erőltetem, hogy felnőtté váljon.

Hagyom, hogy elkövethesse a saját hibáit, és utána nem mondom, hogy én megmondtam, hanem segítek kijavítani.

Szeretném, ha szexualitás témánál azért lenne egy határvonal köztünk, engem nagyon zavart, hogy anno anya mindent rámzúdított.

Nem akarom, hogy teljesítménykényszeres legyen, nekem a 4-es is elfogadható jegy lesz.

A tini korba hagyom, hogy egyedül lépjen be, nem lököm bele.

Majdnem mindent máshogy tervezek, kivéve a pénz kérdést. Sosem hozom kellemetlen helyzetbe azzal, hogy kunyerálnia kelljen alapvető dolgokra.

Ó még egy fontos. Figyelem miben jó, és e szerint tervezem a tanulmányait, őt is bevonom, hogy ne álljon ott szerencsétlenül gimiben, hogy fogalma sincs mire kell a fakt, hogy működik az egyetem.

Nem nevelek bele bőrszín, társadalmi helyzet alapján előítéletet, hanem figyelni fogjuk az emberek viselkedését.

Átlagosan fogom öltöztetni, hogy ne érje kellemetlen helyzet tangás fürdőruha miatt 12 évesen.

Mióta anya lettem egészen megváltozott a véleményem a szüleimről.

Még csak másfél éves múlt, nem kiabálok, nem szapulom, csak a veszélyes dolgokat tiltom, jó a kapcsolatunk, nem ütöttem meg és nem ráncigáltam, hagyom, hogy felfedezze a dolgokat.

Anyám pusztító hatását próbálom visszafogni. Egészen más a Miért nem beszélsz már kérdés, mint a Nézd egy cica, mondd szépen, CICA

Még nincs gyerekem, de vannak elképzelések, hogy mit szeretnék másként (szinte mindent), de tudom, hogy a gyakorlatban krízishelyzetben mindig a tanult példa jön elő egyből, ennek ellenére legyőzhető, csak tudatosítani kell és gyakorolni.

-Első lépésnek jó és felelősségteljes apát választottam a leendő gyerekeimnek (ellentétben apámmal).

-Nem szeretném fizikailag bántalmazni

-nem szeretném, hogy miattam kelljen szégyenkeznie (alkoholista szülők)

-szeretnék mindent megbeszélni vele, ne legyenek tabuk (ez azért nálunk is megvolt szerencsére)

-sokkal jobban szeretném kifejezni a szeretetemet, hogy érezze pl.: ölelés, simogatás, puszi, szeretlek szó használata (nálunk ez valahogy nem volt)

-szeretnék sokat beszélgetni vele fontos és látszólag lényegtelen dolgokról is, mindig mindent megmagyarázni neki mi miért úgy történik ahogy

-lelki terrort nem akarok alkalmazni semmiképp

-megfélemlíteni, megalázni nem akarom

-mindig igazságos akarok vele lenni, (nem pedig mindig neki vagy mindig a másik félnek igazat adni->nálunk a szüleim mindig másnak adtak igazat velem szemben attól függetlenül, hogy kinek volt valójában igaza és ez nagyon bántó dolog)

-nem fogom azt éreztetni vele, hogy teher (sem anyagilag, sem más miatt ->én ezt mindig megkaptam, persze segítettek, de előtte fél órás szidalmazást kaptam)

-sosem akarom hülyének nézni (anyám mai napig eljátsza a boltban az eladónak, ha elmegyek segíteni bevásárolni, hogy "nemigaz már hogy nem megyek arrébb, nem lehet tőlem elférni" - pedig el lehet, csak neki ez a rituálé kell, hogy oldja a saját feszültségét, hogy rám vetíti)

-soha nem fogok vele trágárul beszélni (ezt apám csinálta párszor, hogy le "hülye p.csázott", de a párom szülei mai napig tényleg undorítóan beszélnek a gyerekeikkel, ezt semmiképp nem akarom megengedni magamnak, mert így emberrel nem lennék képes beszélni, pláne ha szeretem...)

Ja és még az lemaradt, hogy a páromat egyfolytában megbüntették, fenyegették és ijesztgették kitalált dolgokkal (leszárad a keze, megvakul stb.), ha maszturbáláson kapták kicsinek.

Engem hagytak szabadon kísérletezni és semmi gondom nem lett ebből.

Szerencsére 98%-ban jól teljesítő szülőket fogtam ki, az a 2% valószínűleg nekem is meglesz, csak én új hibákat fogok elkövetni :)

Apróságok voltak inkább: túlféltés, túlellenőrzés. 13 évesen én magam kezdeményeztem, hogy 80 km-re levő gimnáziumba menjek, hogy kicsit saját lábra álljak.

Kisgyerekként sok más gyerektől tiltottak, mert csúnyán beszél, eltört egy játékot, stb. Leginkább felnőttek között voltam, emiatt szociálisan érezhetően le voltam maradva a korosztályomtól. 10 évesen a 40-50 éves korosztállyal prímán szót értettem, de a többi 10 évessel nem tudtam mit kezdeni.

Emiatt például a lányomat aránylag korán bölcsődébe adtam, persze felmérve, hogy alkalmas legyen rá. Jó döntésnek bizonyult, mert nagyon szeret ott lenni, tele van energiával. Lassan két éves, látványosan jól kijön a kortársaival. Reggel az egyik lánnyal öleléssel üdvözlik egymást, mi szülők meg egyrészt örülünk neki, másrészt az agyvérzés kerülget, hogy elkésünk, mert amíg ölelgetik egymást, nem tudjuk levetkőztetni és beadni őket. Újabban egyeztetünk a másik lány szüleivel, hogy biztosan ne egyszerre érjünk be, mert mindannyian ott ragadunk az öltözőben :)

Kamaszkorában is nagyobb teret engedek neki. Nem voltam rossz kamasz, de az már sok volt, hogy egy komplett FBI-szerű rendszer volt mögöttem, mert olyan lépéseimről is tudtak, amiről elvileg rajtam kívül senki.

És ami furcsának tűnhet: keveset fogom dicsérni az esze miatt, sokkal többet a szorgalma miatt. Rólam dicshimnuszokat zengtek, hogy milyen okos, jó felfogású gyerek vagyok - emiatt lusta lettem. Ezzel a mai napig küzdök, bár előnye, hogy nagyon hatékonyan szervezek meg feladatokat, hogy minél kevesebb energiabefektetéssel és idővel megoldjam azt, ami másnak tovább tartana.

Anyukám nagyon gyenge kezű volt (es nem fenyitesre gondolok) egyszeruen nem tudott szabályokat alkotni. Apukám pedig katonás rendet akart. Nagyon nehez volt megérteni mikor mit lehet. Mi közösen döntünk a férjemmel vagy az dont aki a következményeket viseli. En vagyok a gyerekekkel igy én mondom meg mikor mennek agyba hogy masap ne legyenek faradtak ehetnek-e édességet (beporognek tole) stb stb. Férjem keresi a penzt igy O dont nagyobb kérdésekben (nem bevásárlás vagy ruha vásárlás kérdésekben). Ha valami olyan kérdés van azt közösen 4 szem között megtargyaljuk es a kez tényeket közöljük. Ugy érzem kevesebb a konflikutus igy.

Termeszetesen ertem a szüleik álláspontját apukám szigorú volt mert anyukám nem volt kicsit sem az. Anyukám engedékeny volt mert erezte hogy apukám tul szigorú. Ha a kommunikáció működött volna koztuk sokkal könnyebb lett volna minden!

nem járattak mozogni, ellenben apám a külföldi munkáját csokival kompenzálta... tudom én, hogy jót akart, csak sajnos most is ennek a levét iszom.

Plusz elvihettek volna orvoshoz, mikor látták, hogy nem tudok fogyni. 12 éves korom óta a súlyommal küzdök, most 25 vagyok, pajzsmirigy alulműködésem van, mint kiderült kb 8 hónapja...