Anyukák, akik a gyermekkel vagytok otthon, nem érzitek magatokat "egyedül"?

Én is hasonlóan voltam/vagyok, mint a második. 5 hónapos a lányom, de mindent (majdnem mindent) ugyanúgy csinálok, mint előtte. Sokat járunk be apához a munkahelyére (persze ehhez kell egy olyan meló, amiben nem zavarjuk), vagy az enyémre, én barátnőkkel dolgoztam, saját vállalkozás, szóval örülnek is nekünk :) 3 hós kora óta járunk babaúszásra és baba-mama jógára is. Viszem magammal vásárolni, fodrászhoz, kocsit mosatni, azt valamiért nagyon élvezi :)

Szerencsés vagyok, mert nagyon nyugodt bébi, úgyhogy viszonylag egyszerűek Vele a mindennapok. A barátaim/barátnőim/rokonok ugyanúgy megvannak, jönnek ők is, megyünk mi is hozzájuk. Úgyhogy ebből a szempontból nekem ez a dolog egy áldás. Ha ketten vagyunk otthon, az baromi ritka, viszont azt lassan már megbecsülöm, egy kis nyugi :)

Általában de.

A második babámmal vagyok itthon, most tényleg egyedül érzem magam.

A naggyal nem így volt, akkor sokat összejártam a barátaimmal. Fiatalon szültem elsőre, a barátaim többsége még egyetemre járt, nyáron a többségük teljesen ráért, meg igazából év közben is elég sokszor.

Aztán mindenkit másfelé vitt az élet, engem is, én például akkor kezdtem az egyetemet, amikor ők már végeztek.

A többségük el is költözött azóta, vagy már csak egyszerűen "kinőttük" egymást.

De a lényeg, hogy amikor a nagyobbal voltam itthon, nem éreztem magam egyedül, mert volt társaságom.

Most, hogy a kicsivel vagyok itthon, nem nagyon van. Főleg most, nyáron, amikor a nagy is itthon van. Iskolás már, sok szempontból nagyon előnyös, hogy már ilyen nagy, amikor itt a kistesó, mert önálló, nem féltékeny, imádja, óvja-védi, sőt, ha el akarok mosogatni, vagy csak mondjuk kimegyek a mosdóba, a nagy önként, és örömmel odaül az öccséhez, és szórakoztatja, ha esetleg nyafizna. Viszont így nyáron, szünetekben elég nehéz olyan programot kitalálni, ami mindkét gyereknek élmény. Én szívesen járnék baba-mama tornára, ringatóra, vagy hasonlókra, a kicsi miatt is, meg azért is, hogy másokkal találkozzak, beszélgessek, de ilyen helyekre a nagyot nyilván már nem tudom vinni, meg hát unatkozna is ott. Ahhoz viszont még kicsi, hogy hosszabb időre egyedül hagyjam itthon. Annyit már elvan, amíg mondjuk leugrok a boltba, de annyit biztos nem hagynám itt, hogy elmenjek a városrész másik végébe egy órára.

Más anyukákat sajnos nem ismerek, mint írtam, az egykori barátaimmal már elég távol vagyunk egymással, és bár azóta jó sok év eltelt,nekik még mindig nincsenek gyerekeik, pedig már harminc körüli mindenki abból a társaságból.

Egy kolléganőm van, akivel szoktam időnként találkozni, vele régebben is összejártunk, de ő meg elég ritkán ér rá.

A férjem is elég sokat dolgozik sajnos, nagyon hülye munkahelye van, sokszor kell tovább bent maradnia, általában mások hülyeségei miatt. Szóval nem elég, hogy későn jön haza, de még ráadásul a plafonon is van, amikor megérkezik. Mindegy, nem ő tehet róla, tudom, hogy annak örülne a legjobban, ha itthonról dolgozhatna, és többet lehetne velünk, de hát nem olyan a munkája, ami ezt lehetővé tenné.