Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Akik családot alapitanak 30...

Akik családot alapitanak 30 éves kor alatt, azoknak mégis honnan van rá a pénz?

Figyelt kérdés

Leirom mi ejtett gondolkodóba:


Elözö barátnőmék Fóton laktak egy igen jónak mondható környéken, mindenütt mesébe illő sorházak, rendezettség, nyugalom. Látszott, hogy van pénz.


Udvaron magánjátszótér és látszott, hogy ezek az emberek nem az elmult 10 évben vetődtek oda. Hanem mondjuk a rendszerváltás környékén. A csaj 93-ban született, de van batyja, aki 90-ben. Tehát anyukája olyan 27 éves kora körül szülhetett.


Na és a dolgok ott kezdődnek, hogy az anyja színházi zenekarban zenész, aztán magyarázta, hogy 120 ezer a fizetése. Gondolom mellette zeneiskolában is tanít, de hát a zenészek nem a fizetésükről híresek, ez tudvalevő.


És tényleg sokszor hangoztatta, hogy milyen jól kihozza a háztartást ennyiből, ugyanis a férjétől elvált, 3 gyerekkel maradt a két szintes házban. Találkoztam egyszer az apukával, hát elég szolid ember volt, tehát nem nézném ki belőle, hogy valami simlis maffia és onnan telik a gyerektartásra.


És mondjuk az én falusi anyámékhoz képest tényleg sokkal több ÉSZ volt abban, ahogy vitte az anyuka a háztartást, tényleg sokkal rendezettebbek voltak.


Nekem pl. az tetszett, hogy minden nap együtt vacsorázott a család, szendivecseket ettek, előpakolták a kis hozzávalókat az erre a célra rendszeresitett rekeszekből és elnyammogták, illetve én is elnyammogtam velük sokszor. És az anyuka szólt a lányainak, hogy elég lesz nekik 1 szendvics is vacsorára. És a lányai tényleg top formában voltak mindig!


Én most vagyok 27 éves és a mostani barátnőm is annyi, mi is dolgozunk, de semmi sanszunk nincsen rá, hogy olyan helyen élhessünk. Pedig mindketten diplomásak vagyunk.


Akkor mégis mit csinálnak mások, hogy el tudják ezeket érni? Nekem pl nagyon megmaradt az, hogy a régi csajom anyja hétfő délben még kinn bagózott a konyha erkélyen és elmélkedett, utána meg bejött tévézni egy kicsit és ment zenekari probára. VONATTAL! Ugyanis még kocsijuk sem volt. Azért nem gyenge élet, hogy valaki ilyen helyen lakik és még otthon is tud lenni és nem a munkahelyen rohad állandoan.


2017. jan. 10. 12:50
1 2 3 4 5 6 7
 51/67 anonim ***** válasza:
véletlen elküldtem. szóval van mindenünk ami kell és 22 évesen szültem. Igaz a ház hitelből van, de ez így nekünk teljesen jó. Nem kell mindenkinek a gazdag negyed, meg a luxus dolgok. Anélkül is lehet gyereket nevelni (jól) 30 alatt.
2017. jan. 10. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/67 A kérdező kommentje:
hitel nélkül?:O
2017. jan. 10. 18:34
 53/67 anonim ***** válasza:
Mihez kellene a hitel??
2017. jan. 10. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/67 A kérdező kommentje:
én is hamarabb küldtem el a kérdésemet...utána egészitetted ki azzal, hogy lakásra van hitel.
2017. jan. 10. 19:34
 55/67 anonim ***** válasza:
Így már értem. Igen arra az egyre, de minden mást megtudunk oldani a fizetéseinkből. Mert azt nem írtam, most én gyeden vagyok. Ha vissza megyek dolgozni, olyan 300.000 lesz kb. Én úgy gondolom egy gyereket ennyiből nyugodtan lehet vállalni és ehhez nem kell 30 évesnek lenni.
2017. jan. 10. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/67 anonim ***** válasza:
93%
Annyira viszataszito es szanalmas vagy kerdezo.. nemcsak a kulsod de a belsod is fujj. Szoszerint egy nyavogo gyerek nem ferfi az ilyen. Erjel meg minimum 10 evet a gyerekhez! Sajnalatra melto oromtelen visszataszito alak vagy..
2017. jan. 10. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/67 anonim ***** válasza:
100%

Ne idegesíts már, mi két gyereket nevelünk annyiból, amennyiből ti még mindig csak a sopánkodásnál tartotok, miközben van két lakásotok is, mi meg még csak most vesszük az első, és egyetlen lakásunkat. Azon feszkózol, hogy ne nem nézel ki jól, meg nem jössz be a nőknek. Van barátnőd, haver! Vagyis pardon, "csajod", bár ennyi idősen ez a folyamatos így csajom, meg úgy csajom már nagyon szánalmas. Mennyi idős vagy? 27? Nekem ennyi idősen élettársam volt, párom, vőlegényem, társam, partnerem. Nem pasim. Neki sem a csaja voltam. 28 évesen meg már férj és feleség voltunk. De tök mindegy, nem kötelező mindenkinek házasodni, de ez a csajomozás nagyon béna. Tinik vagytok, vagy mi? Mert akkor meg még nagyon ráér nektek a gyerek.

Szóval, van két lakásotok, jól kerestek, fiatalok vagytok, mi a fene bajotok van nektek? Ha akartok gyereket, akkor hajrá, remélem azt tudjátok, hogy készül, ha meg még nem, akkor meg lehet szépen félretenni pénzt, mondjuk jóval könnyebb, ha együtt laktok, és azt a lakást, amiben nem vagytok, azt kiadjátok, aztán jónapot.

2017. jan. 10. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/67 anonim ***** válasza:
89%
Neked nem a kinézeteddel van baj, hanem a felfogásoddal és a világnézeteddel. Egyszerűen buta vagy és írígy mindenre és mindenkire és a kákán is a csomót keresed! Ha valakinek van spórolt pénze, akkor azon hitetlenkedsz, ha nincs hitele, akkor azon, ha meg csak egy csődbe ment vállalkozása van, akkor az a bajod, hogy miért hagyta csődbe menni az illető és hogy hogy nem sikerült az elmúlt ~8 évben újra meggazdagodnia. Döntsd már el, hogy magaddal, vagy másokkal van bajod! Jobban tennéd, ha magadban keresnéd a hibát, mert csakis te tehetsz róla, hogy nem vitted még többre az életben. Mondjuk, ilyen felfogással nem is fogod...
2017. jan. 10. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/67 anonim ***** válasza:
100%
Na kedves kérdező csak hogy tudd én mégszarabb helyeztből indultam mint te.... Úgyan is államigondozásban nőttem fel se család se senki aki támogatott volna... Apám idő elött meghalt anyám fenetudja hol van... egyedül kellett boldogulnom. Elvégeztem egy szakmát közben a félretett árvaságoból családi potlékból és diákmából kapott pénzből + hitelből vettem egy lakást. Akkor már megvolt a párom de ő nem adott bele mert azt akartam hogy az enyém legyen 100% ban. Mert ha menni akar akkor nincs vita ki mit hozott stb.. suli után még 1 suli közben délutánonként hétvégente melóztam hogy tudjam fizetni a hitelt + a rámeső rezsit stb... Párom szintén dolgozott ha kellett 2 helyen is.( nem kapott és nem is kért szülői támogatást) Így telt el sok sok év és mosta ra már közel a 30hoz ( én mont nő )( párom a 35höz) van 1 közös gyermek és hamarosan érkezik a kistesó.. nem sírtunk rítunk mit te itt !!tettük amit kell. Páromnak azóta lett jó fizető állása én itthon a gyerekekkel elvagyok. Összeségében jó életünk van..
2017. jan. 10. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/67 A kérdező kommentje:

de érdekes, hogy amint kiderül, hogy lakást kaptam, rögtön jönnek a méltatlankodó és néhol irigykedő fenhangok.


Pedig én is ugyanugy méltatlankodom amikor más jó külső adottságokkal születik. Hiszen az is egy ÓRIÁSI könnyebséget jelent az életben.

2017. jan. 11. 00:08
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!