Kinek van igaza? (nagymamás kérdés)

Heti egy délután megyünk anyósomékhoz 2 éves kislányunkkal. Anyósommal kicsit távolságtartó, néha mondja, hogy nem szeretne odamenni, az én anyukámért meg rajong, oda mindig szívesen megy. Érthető módon ez rosszul esik anyósnak, főleg olyan eseményeken jön ez ki, ahol mindkét mama jelen van. Anyukámhoz mindig megy,bújik, neki mesél,mutogat dolgokat, anyósom mintha ott se lenne. Ő amúgy is mindig olyan ember volt, ami szereti azt hinni, hogy mindenki ellene van és minden ellene történik. Szóval már sokszor volt, hogy megjegyzést tett, ami arra irányult, hogy mi neveljük ellene, meg mi teszünk róla, hogy így legyen. Mi mindig lelkesen mondjuk a gyereknek, ha megyünk hozzá,próbálom mondogatni neki, hogy szereti őt és ott is milyen jó lesz. Anyós szerint azért van, mert keveset járunk hozzá. Én szívesen viszem bárhova, de amíg anyukám (aki dolgozik), akár naponta hív, hogy mikor megyünk vagy csak hogy telefonon hallja az unoka hangját, addig anyós (bár nem dolgozik és 2 utcára lakik tőlünk) sose hív vagy csönget be. Férjem szerint ez azért van, mert nem szeret "szívességet" kérni, azt várja, hogy mi keressük folyton, hogy mikor ér rá. Párszor próbáltuk, akkor épp dolga volt általában. Illetve egyszer átjött, hogy átviszi magához, de akkor hatalmas sírásvolt a lányunk részéről, hogy nem akar menni, nyilván ez is kedvét szegte. Szóval szerinte ez az oka, hogy mi kevésszer visszük át. Szerintem más az oka. Ha ott vagyunk, akkor nem igazán foglalkozik vele, szóval nekem úgy tűnik, azt várná el, hogy a gyerek foglalkozzon vele. Egyszer sem volt, hogy fogott volna egy játékot vagy mesekönyvet és leült volna mellé, hogy akkor most olvas neki, hogy játszanak együtt. A játékok, könyvek ki vannak rakva és akkor a gyerek kezdjen magával valamit. Így mindig az a vége, hogy én olvasok meg játszok vele. Illetve sok dolgot nem szabad ott, mert ott vigyázunk a dolgokra (ami alapvetően nem baj, de akkor sem magyaráz neki, hogy esetleg miért nem, csak kiveszi a kezéből és magasra rakja, hogy nem szabad). Szeretgetni, sem szokta, néha egy kis fejsimogatás vagy puszi jövéskor-menéskor. Én úgy látom, azért szereti jobban anyukámat, mert ő meg nagyon tud vele bolondozni, minden játékban benne van, táncolás, mászás, sok meseolvasás és folytonos szeretgetés, ölelgetés. De nyilván anyósnak ez nem jön át, mert a saját gyerekével se így bánt. Nincs is bensőséges viszony köztük, férjem is csak a szabályokra emlékszik gyerekkorából, meg hogy felnőttként kellett volna viselkednie, de igazi szeretetre nem. Szóval mi a megoldás? Azért tényleg vigyük át többször, hátha ettől jobban kötődik majd hozzá? Kellene már valamit csinálni, mert ez az állandó sértődés és vádaskodás már elég fárasztó részéről. (Megjegyzem, a dédmamáját is szereti a lányom, pedig hozzá sajnos még ritkábban jutunk el, de belőle is árad a szeretet a gyerek felé és ezt nyilván érzi is. Csak ugye így anyósom még a saját anyjára is féltékeny.)