Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Úgy néz ki, megbántottam a...

Úgy néz ki, megbántottam a menyemet a babák miatt. Hogyan engesztelhetném ki őt?

Figyelt kérdés

A fiam elvált már évekkel ezelőtt a mostani menyem miatt. Kezdetben bevallom, férjemmel kicsit nehezteltünk rájuk, de azóta már nagyon jó kapcsolatunk lett, elfogadtuk, hogy így boldog a fiam és kész.


Egy hónapja született meg 3. és 4. unokánk, két gyönyörű picike ikerkislány. Most voltunk meglátogatni őket és valahogy kiszaladt a számon az a kritikus mondat, mert a két baba szinte összebújva aludt, hogy "úgy alszanak, mint két kis földre szállt angyal". Erre a menyem annyit válaszolt, hogy igen, mert azok is, de már láttam, hogy sír, elnézést kért és kiment a szobából. Fiam szintén le volt dermedve, én pedig jobbnak láttam eljönni.


Azóta fiam is olyan furcsa volt mindig a telefonba, aztán egyszercsak kibújt a szög a zsákból és nekem is támadt, ha még egyszer ilyet merek mondani a feleségének, akkor tesz róla, hogy többet ne lássam az unokáimat, mert azóta kb. folyton csak sír, szóval mostantól egy darabig ne jöjjek, ha lehet.


Hozzátartozik, hogy 6 évig próbálkoztak, mire végre spontán teherbe esett a menyem, aki egyébként egy nagyon racionális gondolkodású, okos, hat nyelven beszél és nem is vallásos. Ezért furcsállottam ezt a reakciót.


Nagyon-nagyon megbántam, hogy ezt mondtam és jóvá tenném, de nem tudom, hogyan.



2018. márc. 2. 13:38
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
43%
Ikrek és picikék. Esetleg kritikus az állapotuk?
2018. márc. 2. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim ***** válasza:
83%

Még ha volt vetélése is, akkor is így magára venni ezt a dolgot amit az anyósa nem bántásnak szánt, nagy hisztérikára utal, nem okos 6 nyelven beszélő nőre!


A fiad se semmi azért, ha valóban csak ennyit mondott és kért rá kifejezetten hogy ne menjél. Hát azért na...

2018. márc. 2. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
82%

Volt vetélése?

Amúgy meg hiperérzékeny

2018. márc. 2. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:
89%
Ebben semmi sèrtő nem volt. A fiadat vègkèpp nem èrtem. Ezèrt eltiltani az unokáktól? Ne haragudj, de ez agyrèm.
2018. márc. 2. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 anonim ***** válasza:
80%
Miért kell lepontozni azokat,akik próbáltak rájönni mi van a háttérben?
2018. márc. 2. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 anonim ***** válasza:
79%

"...valahogy kiszaladt a számon az a kritikus mondat, ..."


Biztos azt mondtad, amit írtál?

Mert nekem ezen a mondatrészen megakadt a szemem.


"...férjemmel kicsit nehezteltünk rájuk, de azóta már nagyon jó kapcsolatunk lett..."

Na meg ezen. Csináltál vagy mondtál valamit? Lehet te gondolod úgy, hogy nagyon jó a kapcsolatotok.


Nem téged akarlak hibáztatni, de valami sántít.

2018. márc. 2. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 anonim ***** válasza:
27%
Szerintem, ha tényleg csak ennyi történt, akkor hívd fel a menyedet, és kérj bocsánatot.
2018. márc. 2. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 anonim ***** válasza:
78%

Szerintem meg ha csak ennyi történt, nincs miért bocsánatot kérned.


Ha volt vetélés, vagy halvaszületés, akkor érthető, hogy érzékeny az "angyalka" kifejezésre, de ha te nem tudsz erről, akkor miért is kellene így reagálni?


Szerinted ez miért volt "kritikus mondat"???

2018. márc. 2. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 A kérdező kommentje:
Azért, mert ezen sértődött meg, szó szerint ezt mondtam. Amikor a kezdet kezdetén mérgesek voltunk, akkor sem rá, mert még nem is ismertük. A fiunkra, aki két gyerekkel ott hagyta a volt feleségét a mostani menyemért. De ez már mint írtam, régen volt.
2018. márc. 2. 14:29
 20/34 anonim ***** válasza:
97%
Ha tényleg csak ennyin sértődött be, én a helyedben megkérdeztem volna, hogy mi volt ezzel a kijelentéssel a probléma. Egyébként szerintem még most sincs késő ezt megkérdezni, és lehet tisztázni-megbeszélni a dolgot felnőtt emberekhez méltóan.
2018. márc. 2. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!