Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Úgy néz ki, megbántottam a...

Úgy néz ki, megbántottam a menyemet a babák miatt. Hogyan engesztelhetném ki őt?

Figyelt kérdés

A fiam elvált már évekkel ezelőtt a mostani menyem miatt. Kezdetben bevallom, férjemmel kicsit nehezteltünk rájuk, de azóta már nagyon jó kapcsolatunk lett, elfogadtuk, hogy így boldog a fiam és kész.


Egy hónapja született meg 3. és 4. unokánk, két gyönyörű picike ikerkislány. Most voltunk meglátogatni őket és valahogy kiszaladt a számon az a kritikus mondat, mert a két baba szinte összebújva aludt, hogy "úgy alszanak, mint két kis földre szállt angyal". Erre a menyem annyit válaszolt, hogy igen, mert azok is, de már láttam, hogy sír, elnézést kért és kiment a szobából. Fiam szintén le volt dermedve, én pedig jobbnak láttam eljönni.


Azóta fiam is olyan furcsa volt mindig a telefonba, aztán egyszercsak kibújt a szög a zsákból és nekem is támadt, ha még egyszer ilyet merek mondani a feleségének, akkor tesz róla, hogy többet ne lássam az unokáimat, mert azóta kb. folyton csak sír, szóval mostantól egy darabig ne jöjjek, ha lehet.


Hozzátartozik, hogy 6 évig próbálkoztak, mire végre spontán teherbe esett a menyem, aki egyébként egy nagyon racionális gondolkodású, okos, hat nyelven beszél és nem is vallásos. Ezért furcsállottam ezt a reakciót.


Nagyon-nagyon megbántam, hogy ezt mondtam és jóvá tenném, de nem tudom, hogyan.



2018. márc. 2. 13:38
1 2 3 4
 31/34 anonim ***** válasza:
62%

30-as válaszoló! Igen, én is gondoltam ilyesmire. Vagy még arra, hogy a másik két unoka volt eddig mindig a “szent”, meg a szegények, akiket ott hagyott az apa. Esetleg az új meny előtt is hangoztatva volt ez, főleg, hogy miatta vált a kérdező fia.

De akkor is én nem értem a fia kirohanását, hogy konkrétan ezzel a mondattal mi volt a baj.

2018. márc. 2. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/34 anonim ***** válasza:
69%
Lehet, hogy valóban a vetélés lehetett a háttérben, de ha erről a mama nem tudott, akkor ezért megsértődni kissé fura... kérd meg a férjedet, kérdezzen már rá a fiatoknál, mi volt ezen annyira sértő, hogy így reagáltak.
2018. márc. 2. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/34 anonim ***** válasza:
56%

Ha tényleg vetélés van a háttérben, amiről a kérdező nem tudott, akkor a menyének nincs joga megsértődni. Mégis a kérdezőnek honnan kellett volna erről tudnia, ha nem mondták?

A másik meg, hogy ha az elején nem is volt fényes a kapcsolatuk, most lehet hogy az lehetne, de ez az ultra hisztis (mert ez már az, amit a menye csinál) viselkedés, főleg a saját fia kérdező ellen forditása ultra gáz.


Szerintem a menye meg akarja szakitani anyósékkal a kapcsolatot, és elindult ezen az úton, előbb-utóbb a férj exfeleséggel közös gyerekek lesznek a soron, hogy bántják a kicsiket, nem mehetnek oda stb.

A kérdező fia meg vak, hogy nem teszi helyre az asszonyt, hogy ezen a kijelentésen ne sértődjön meg, főleg, ha az előzményekről a kérdező nem tudott. Mert rosszul esni rosszul eshet, de hogy ezért eltiltsa az unokákat, tök jogtalan. Úgy tűnik, hogy a menye csak okos, de nem intelligens, akárhány nyelven is beszél.

2018. márc. 3. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/34 anonim ***** válasza:
78%
Kiderült, mi volt a probléma?
2018. júl. 27. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!