Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » HELP! Barátnőm ránk nyitott,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

HELP! Barátnőm ránk nyitott, amikor exemmel kettesben voltunk, és ezzel nagyon megbántottam. Hogyan engesztelhetném ki? :S

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy tegnap sokáig melóztam, aztán haverokkal beültünk még meginni egy sört, és hát az excsajom is ehhez a társasághoz tartozik. A történet annyi, hogy exem béna volt és véletlenül leöntötte magát sörrel, totál átázott és fehér felső volt rajta. Mivel a haverok közül én lakom a legközelebb, így hát végül rábólintottam, hogy jöjjön fel hozzám, és vegye át a fölsőjét. Gondoltam, majd adok neki valami pólót, amit felvehet hazáig.

Haza is mentünk, bementünk a hálószobába, vettem elő neki tiszta felsőt, ő meg levette az átázott pólóját, és barátnőm pont ekkor jött meg és nyitott ránk, amikor exem ott állt a szoba közepén egy szál melltartóban.

Szegénykém először szólni sem bírt, aztán zokogni kezdett és elszaladt. Én egyből utána futottam, hogy megmagyarázzam, de nem sikerült beszélnem vele. :S

Sírt és elhordott mindennek, még csak meg sem állt, hogy megbeszélhessük. Ma kb ezerszer is hívtam, de nem veszi fel nekem a telefont. Küldtem vagy 100 sms-t is, amiben elmagyarázom a szitut, de arra sem válaszolt. Felhívtam a legjobb barátnőjét, neki is elmondtam a dolgot, ő most viszont nem tudja, melyikünknek adjon igazat. Először azt mondta, hogy gyenge kifogás, és csak magyarázkodni akarok, de aztán hallottam a hangján, hogy elbizonytalanodott, és bár nem ígért semmit, azt mondta, megpróbál beszélni a barátnőmmel.


Most mit tegyek? :S


25/F


2011. szept. 21. 14:23
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
100%
Elég gyenge sztori.
2011. szept. 21. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:
Ez nem gyenge sztori, ez a szomorú valóság. Egy ostoba félreértés volt az egész, de a barátnőm még csak esélyt sem ad nekem, hogy megmagyarázhassam. :S
2011. szept. 21. 14:28
 3/26 anonim ***** válasza:
21%
vegyél neki ütvefúrót azt szeretik
2011. szept. 21. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:

Nagyon vicces, ha-ha.

Így is épp elég nagy bajban vagyok, nem tudnátok valami HASZNOS tanácsot is adni? :S

2011. szept. 21. 14:32
 5/26 anonim ***** válasza:
39%

A baj az, hogy ennyire nem bízik benned.

Én biztosan ottmaradtam volna, hogy akkor azonnal beszéljük meg hármasban, plusz felajánlottam volna, hogy zacsiba teszem vagy kiöblítem a sörös pólót. Mert ha tényleg sörös, valószínű, hogy igaz a sztori. Ha a póló tiszta, akkor meg hazudnak.

A barátnőjét hívogatni nagy hiba volt. Hagyd ki belőle. Ha a csajod mellé áll, neked annyi - soha nem fognak meghallgatni és hinni neked. Ha melléd áll, ő is közellenség lesz, van a csajodnak elég baja, legalább a barátnője legyen mellette, ne csinálj belőle ellenséget.

2011. szept. 21. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
100%
Mért kellett felhívnod? Ne az exeddel legyél gavallér,hanem a mostani barátnőddel...Menjen el egy kínaiba,aztán vegyen egy ezresért egy felsőt. Nem vagyok biztos abban,hogy neki nem -e voltak hátsó szándékai veled.Én pl vakon megbíznék a páromban ilyen szituban is. Nem tudsz mást tenni,csak nyalizni és nyalizni...
2011. szept. 21. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
100%

Amúgy meg - még ha nem is történt semmi -, elég gáz, hogy a jelenlétedben vetkőzik az exed. Miért nem küldted a pólóval a fürdőbe? Oké, hogy nem tud semmi újat mutatni, láttad ezerszer meztelenül, de ha már szétmentetek, nincs helye ilyen intimitásnak.

Erre próbálj magyarázatot találni, és EZT elmondani a csajodnak, mert ezt a részt elég nehéz megérteni.

Ha igazat mondasz, akkor tudom, hogy csak szimplán hülye voltál, de tényleg nagy kakiban vagy.

2011. szept. 21. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
100%

*Nem vagyok biztos abban,hogy neki nem -e voltak hátsó szándékai veled.


Ott a pont!

2011. szept. 21. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
40%
Nekem egy ember volt az életemben aki mindig meghallgatott, akire mindig számíthattam. A szerelmem, a barátom és az anyám volt egyben... elhagyott, pedig soha nem csaltam volna meg és nem hazudtam neki semmiben. ne haragudj, de semmibe nézlek...
2011. szept. 21. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 Dottorre ***** válasza:
100%

"A baj az, hogy ennyire nem bízik benned." ... Ugyan már, ha Te kerülnél hasonló helyzetben te sem ülnél le ott helyben beszélgetni. Elég magától értetődő a szitu.. Én az Exemmel beszélnék, hogy mondja el a dolgot az új barátnőmnek, elvégre ő az, aki talán leginkább el tud vele erről beszélgetni, mint Nő a Nővel. Egyébként pedig ez tipikusan az az eset - ha igaz a történet - ami a nagyonnagy szívás és értelmetlen szakítás kategória. Ezek után ez a tüske mindig benne fog maradni a párodban, és nem lesz olyan a kapcsolat, mint előtte volt, még ha végül elhiszi és kibékültök is... sajnálom :=(

25F

2011. szept. 21. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!