Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Úgy néz ki, megbántottam a...

Úgy néz ki, megbántottam a menyemet a babák miatt. Hogyan engesztelhetném ki őt?

Figyelt kérdés

A fiam elvált már évekkel ezelőtt a mostani menyem miatt. Kezdetben bevallom, férjemmel kicsit nehezteltünk rájuk, de azóta már nagyon jó kapcsolatunk lett, elfogadtuk, hogy így boldog a fiam és kész.


Egy hónapja született meg 3. és 4. unokánk, két gyönyörű picike ikerkislány. Most voltunk meglátogatni őket és valahogy kiszaladt a számon az a kritikus mondat, mert a két baba szinte összebújva aludt, hogy "úgy alszanak, mint két kis földre szállt angyal". Erre a menyem annyit válaszolt, hogy igen, mert azok is, de már láttam, hogy sír, elnézést kért és kiment a szobából. Fiam szintén le volt dermedve, én pedig jobbnak láttam eljönni.


Azóta fiam is olyan furcsa volt mindig a telefonba, aztán egyszercsak kibújt a szög a zsákból és nekem is támadt, ha még egyszer ilyet merek mondani a feleségének, akkor tesz róla, hogy többet ne lássam az unokáimat, mert azóta kb. folyton csak sír, szóval mostantól egy darabig ne jöjjek, ha lehet.


Hozzátartozik, hogy 6 évig próbálkoztak, mire végre spontán teherbe esett a menyem, aki egyébként egy nagyon racionális gondolkodású, okos, hat nyelven beszél és nem is vallásos. Ezért furcsállottam ezt a reakciót.


Nagyon-nagyon megbántam, hogy ezt mondtam és jóvá tenném, de nem tudom, hogyan.



2018. márc. 2. 13:38
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
90%

Nekem volt vetélésem, az első terhességem egy 9 hetesen elhalt ikerterhesség volt. Közel másfél évvel később született egy egészséges kislányom. Mondták rá többen is, hogy egy szép kis angyalka, sőt, még én is szoktam angyalkámnak hívni. Soha eszembe nem jutott emiatt elkezdeni drámázni. Pláne akkor nem értem, ha olyan ember mondja, aki nem is tud az előzményekről... így mégis hogy lehetne ez szándékos?

Én értem, hogy esélyes, hogy rossz dolgokon ment keresztül, meg hormonok, de akkor is egy hisztis pitsa szerintem. De főleg a kérdező fia gáz amúgy, így letámadni az anyját úgy, hogy NEM IS TUDHATTA az előzményeket... Elmondhatták volna értelmesen, hogy légyszi ilyet ne mondj, mert ez és ez történt, emiatt ez nekünk fájdalmas. Nem egyből utálkozni meg nekitámadni.

2018. márc. 2. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
89%
Azt írtad a fiad is ledermedt. Akkor valami komolyabb történt.
2018. márc. 2. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
94%

Kérdezd meg a menyed vagy a fiad, ha ő üzenget. Megmondod, hogy nem állt szándékodban megbántani őket, ha mégis, akkor elnézést kérsz. De ők is megtisztelhetnének azzal, hogy elmondják mi volt a probléma vagy mit hallottak mögé, mert önmagában ezzel a kijelentés minden csak nem sértő.

Itt hiába találgatjuk. Magadtól nehogy rákérdezz erre az elvesztett baba dologra, mert akkor tényleg világvége lesz.

2018. márc. 2. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
50%

A menyed egy hülye hisztis pitsa, ez van.


Sajnálom, hogy a fiadnak nem sikerült értelmes nőt találnia, csak olyat, aki idiótasáokon elbőgi magát, meg felkapja feleslegesen a vizet.

2018. márc. 2. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
95%

Vagy van valami a háttérben, vagy hisztis a csaj. De én az előbbire tippelek mert a fiad is ledermedt tehát valamiről nem tudsz. De kérdezd meg mindenképp hogy tisztán láss és tudd hogy milyen szófordulatokat kerülj!


Nekem is volt vetélésem, megis hivom a kislányomat angyalomnak, totál nem kapcsolom össze a két babát. Ebben amúgy nincs semmi.

2018. márc. 2. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
92%
Ha tényleg ezt mondtad, amit ide leírtál, abban semmi sértő nincs. Azt elárulnád, hogy miért így írtad, hogy kritikus mondat? Vagy csak a reakciójuk miatt, fogalmaztál így? Mert láthatod, hogy nagyon megegyeznek a vélemények itt, ami ritka. Én is elképzelhetőnek tartom, hogy volt vetélése, de ez sem magyarázat, hogy ilyen otrombán viselkedjenek, főleg, hogy az volt a menyed reakciója, hogy azok is. Lehet, hogy rosszul érintette a dolog, mert az elvesztett babá(ka)t hívta angyalkának, és ezért kezdett sírni. Még azt is megkértem, hogy veled nem szeretne erről beszélni, viszont a fiad elmagyarázhatta volna, hogy ne használd ezt a szót mert fájó. Ehelyett leteremtett. Valami itt nem kerek. Mit kell ezen neked nagyon megbánni? Vagy nem voltál őszinte egy anonim oldalon, vagy a fiad és a menyed egy ostoba buta ember.
2018. márc. 2. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
90%
Kérdezd meg, hogy mivel okoztál fájdalmat neki. Mondd el, hogy nem állt szándékodban megbántani őt. Ha a menyed nem áll szóba veled, akkor a fiaddal beszélj. Bár ha olyan fene művelt a menyed, ahogy írod, akkor lehetne annyira intelligens, hogy ad neked egy esélyt, hogy jóvátedd a dolgot.
2018. márc. 2. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
86%

Hívd fel a fiad, vagy a menyed és mond, hogy nagyon sajnálod, de te nem tudod, hogy mi volt ebben olyan bántó, hogy napokig csak sír miatta!

Nálam is néha eltört a mécses, ha valaki valami szépet vagy kedveset mondott a babámnak, de nálam ez a meghatottság miatt volt.

Próbálom elképzelni a szituációt, meg úgy az egész történetet, de nem tudom mit kell ezen napokig sírni. Nem értem!

Majd ha kiderül írd meg mindenképp! Komolyan nagyon érdekel, hogy mi váltott ki ekkora hisztit!

2018. márc. 2. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
82%
Szerintem a kérdező tudja miért bántotta meg ezzel a mondattal a fiát és a menyét.
2018. márc. 2. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
66%
Kövezzetek meg, de szerintem a terhesség alatt fülébe jutott valami negatív megjegyzés a kérdező részéről. Akár az előző feleséggel együtt. Nem véletlenül írta le, hogy hanyadik unoka és hogy nehezteltek. És 1 hónap múlva láthatta először? Itt tuti nem olyan jó a kapcsolat.
2018. márc. 2. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!