Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mit tehetnék? Vagy hogyan...

Mit tehetnék? Vagy hogyan lehetne ezt megbeszélni normálisan?

Figyelt kérdés

2 hete költöztek be az új szomszédok az alattunk lévő lakásba. Azóta nem tudok elaludni, mert az egyéves kisgyerek folyamatosan sír, sikítozik háromnegyed 11-11-ig is. De nem az a sírás mikor fáj valamije, vagy éhes vagy hasonló, hanem mert ilyenkor játszanak vele, vagy nem is tudom.

Valamelyik nap mentek le este hét körül, meg is kérdezték tőlük, hogy hova mennek és mondták, hogy most viszik altatni a kicsit, majd este fél 10-10 körül értek haza és ment a sikítozás 11-ig. Meg beteszik a kiságyba és tisztán hallatszik, hogy a játékait az ágynak vágja. Egyébként van egy nagyobb tesó is, ő 5 év körüli, de őt sose halljuk.

Az lenne a kérdésem, hogy ezt hogyan lehetne kulturáltan megbeszélni? Nem szeretnék velük rosszban lenni, de nagyon kiakaszt, hogy csak fülhallgatóval a fülemben tudok elaludni, amitől megfájdul a fülem. Tudom, hogy van kimondott füldugó éjszakára, de azért nem szeretnék a saját lakásomban füldugóval aludni a szomszéd gyerek miatt. Én is, meg anya is ingerültek vagyunk, mert minden este a sikítozást, sírást hallgatjuk holott szeretnénk időben elaludni, olyan 10 óra körül.

Előre is köszönöm a válaszokat! :)

17/l



2018. máj. 28. 22:15
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Megemlítheted, hogy nagyon hallatszik minden, hátha új nekik a helyzet - pl kertesből költöztek. Rosszabb esetben nem foglalkoznak vele. Komolyabban nem sok értelme van fellépni, mert ha érdekli őket, akkor ez is elég, ha meg nem, nehéz hatni rájuk.

Emelett hátha átáll a gyerek a nappali 1 alvásra, és korábban kidől. Egy ekkora gyereknek még nem igazán lehet elmagyarázni, hogy ez zavaró másoknak. Nekem is 11 hónapos a kicsi, annyi, hogy nálunk este 8-tól reggel kb fél 7-ig teljes a csend. (Pár éjszakai pár másodperces felsírástól eltekintve..) viszont az előző lakásunk alatt garázs volt, meg mindenhol padlószőnyeg. Kellett vagy pár nap, mire mindenki átállt fejben arra, hogy laknak alattunk (játékdobálás pl..) hallottuk a felettünk lakót porszívózni és hát néztünk egyet, hogy mennyire hallatszik az, ahogy húzza a padlón. Sajnos ez ilyen. :/

2018. máj. 28. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
56%

Én felajánlottam kedvesen hogy igazán szivesen vigyázok a gyerekükre ha nem birnak vele, azota csend van


(Én speciel aggodtam a kisgyerek miatt es ök sem fektették le idöben, mindig megvárták, mig kikészül a kisgyerek)

2018. máj. 28. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 Carragher_x ***** válasza:
86%
Igazából semmit sem tudsz tenni, egy egy éves gyereknek nem lehet elmagyarázni, hogy most maradjon csendben, mert a szomszéd aludna.
2018. máj. 28. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, ment a zöld kéz! :)

Igazából én is gondolkodtam rajta, hogy cumit teszek az ajtóba célzásképpen, de lemondtam róla. Annyira szokott sírni a kisgyerek, hogy a velem szemben lévő szomszéd ikerbabákat (17 hónaposak) is felkeltette egyszer.

Előttük is egy kisgyerek lakott itt, születésétől három éves koráig, de vele soha nem volt ilyen gond, hogy nem tudok elaludni a sírása miatt, pedig alattam volt a szobája. A lépcsőházban is van most sok gyerek, de egyik sem volt ilyen, mint ők. Az ikrek ketten nem sírtak ennyit összesen, mint amit most produkál a kiscsávó, pedig ők is hisztibajnokok.

Esetleg van valamilyen tipp, hogy hogyan lehet ezt szépen tálalni nekik? Mert nem akarok durva lenni, de valami megoldást kellene találni.

2018. máj. 28. 22:45
 5/12 A kérdező kommentje:

#3 én ezt értem, de szerintem nem kéne hétkor altatni lent babakocsiban, majd négy emeletet felcipelni, mert akkor értelemszerűen felébred.

Tudom, hogy fontos a napirend, ezért is nem értem, hogy miért nem este fürdetik-altatják. Ilyennel még nem is találkoztam, hogy este héttől fél tízig lent vannak...

2018. máj. 28. 22:47
 6/12 anonim ***** válasza:
31%

Nem Tudhatod, hogy milyen a biológiai ritmusa a babának, az enyém három éves de életében még sosem aludt el 10 előtt, de inkább 11. Csinálhatok én akármit.

De lehet, hogy épp jön a foga, vagy épp beteg, vagy valami kiváltja ezt hidd el változni fog. Még mindig jobb, minthaegy részeg őrült ordítozna lent.

2018. máj. 28. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 Carragher_x ***** válasza:
33%

Nem nagy talány ez sztem, amikor kisebb volt, akkor így tudták a leghatásosabban elaltatni (mármint a friss levegőn való babakocsizással). Közben viszont a baba nő, átalakul az alvásigénye és a napi bioritmusa, úgyhogy most szívás van vele. Persze ezt lehet próbálni megváltoztatni, de a baba nem gép és nem is kutya, szóval ez nem egyik napról a másikra megy és az se biztos, hogy ebben az életszakaszában egyáltalán sikerül. A baba ugyanúgy, mint te, akkor alszik, amikor álmos, nem pedig akkor, amikor azt mások szeretnék :)

El tudom képzelni milyen kellemetlen ez, de ez semmivel nem másabb, mint hogy az éjszakáig dolgozó éjszaka fog mosni vagy hogy egy huszonéves időnként házibulit rendez. Mindegyik tolerálandó.

2018. máj. 28. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Egy éves gyereknek minden borul egy költözéskor. Szerintem adjatok egy kis időt a családnak, hogy helyrerázzák a napirendet. Biztos lehetsz benne, hogy ők se így tervezik.

Nekünk is most volt egy ilyen este tízig visongós időszak. Jönnek a rágófogai, és két este nem aludt. Ez olyat borított az alvásán, hogy több mint egy hét volt, mire a szokott időben elaludt. És nem sírt! Este tízig játszott. Visong, nyúz minket, mi meg nem látunk már ki a fejünkből. Túlpörög. Ez ilyen: mikor a gyerek túl fáradt, de nem akar aludni, akkor a Duracel nyuszit is übereli.


Ha szólni akartok mindenképpen, akkor az lenne a jótanácsom, hogy ne te, hanem anyukád. Mindenféle sértő szándék és rosszindulat nélkül: nagyon rosszul tud kijönni, ha egy 17 éves szól bele a gyereknevelésbe, főleg idegeneknél. Még akkor is, ha igaza van! Sok szülő ilyen esetben egyszerűen a torkodnak ugrik, hogy ő ehhez jobban ért, neked gyereked sincs, stb. Úgyhogy inkább egy másik szülő, aki velük egykorú vagy idősebb. Őt komolyan veszik.


Egyébként biztos, hogy nekik is baromi kínos, hogy hangos a gyerek, és tudják ők is, hogy visít, meg hogy áthallatszik. Sok újat nem tudsz mondani.

2018. máj. 29. 05:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

8. Vagyok

Még annyit, hogy ismerek olyan családot, ahol ilyen a bioritmusuk. Apa 7-re ér haza. Akkor még játszik a babával, sétálni viszik, kluboknak a haverokkal, plázáznak. Este tízkor teszik le aludni a picit és délelőtt tízig alszik anyukával. Nem is akarják korán fektetni, mert úgy az apa nem is látja ébren.

2018. máj. 29. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

"Meg beteszik a kiságyba és tisztán hallatszik, hogy a játékait az ágynak vágja."



Na, most ezt nagyon nem hiszem el. Ha mellettetek laknának és a gyerekágy a ti hálószoba falatokhoz lenne tolva, és papír vékonyak lennének a falak, akkor hallanád a keményebb játék odaverését (a plüssét akkor sem).


De hogy az alattatok lévő szomszéd, esetleg pont a hálószobád alatt lévő gyerekszoba műanyagjáték vs. kiságy harcát hallanád, na ezt ne add be.



Amúgy a többi szomszéd mit szól? Példul a mellettük lakó?

2018. máj. 29. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!