Megosztó téma: Ha nem lehetne természetes úton gyereked, te elfogadnád, vagy foggal körömmel erőltetnél mindenféle módszert, hogy sikerüljön?

Egyik ismerősöm egy ilyen központban dolgozik. Ő mondta, hogy azért van ennyi lombik, mert 35-40 évesen akarnak gyereket és akkor már nincs annyi idő várakozni.

A mai kor problémája a most rögtön azonnal (akár egyszerre 2-3).

Tudom, hogy semmire nem lehet\kéne szülni. De nem egy ismerősöm van, aki végül nem vitte sokra (értem ezalatt, hogy nincs több mindene, ami 25 évesen is volt) és lombikra járnak 40 évesen. De most már arra is bevállalja a gyereket, amire 10-15 éve állította, hogy nem lehet megélni.

Én nem ítélem el a lombikot, mert esélyt ad azoknak akiknek nem lehet másképpen. Viszont ez is átment abba, hogy nem is igyekeznek az emberek, mert majd akkor lesz lombikkal.

Pedig az eljárás, mint valaki már írta, nem veszélytelen. És maga az eljárás etikailag is kérdéses. Mert nem csak azokat az embriókat hozzák létre, amit beültetnek. De ez tényleg más kérdés.

"Nincs határ, utolsó. A tudomány fejlődik, ezzel együtt az élethossz is kitolódik."

Márpedig jó lenne megtalálni a határokat, mivel az emberiség jelenlegi legnagyobb problémája a túlnépesedés.

A (leendő) orvos hozzászóló nagyon helyesen állapítja meg, hogy az egész orvostudomány beavatkozás a természetbe. Ez azt jelenti, hogy bár igen sok pozitív hozadéka van az orvostudomány fejlődésének, megvan a negatív oldala is. Ebben a kérdésben az orvos, hivatásából adódóan nyilván a "pro" oldalon áll, és ez így van jól. De az már baj szerintem, hogy a "kontra" oldalt komolyan nem képviseli senki. Szóval én most felvállalnám azt a népszerűtlen szerepet, hogy kicsit megvilágítsam a negatív oldalt is.

Azt megértem, hogy egyéni szinten a betegségek leküzdése és az élet meghosszabbítása az egyetlen elfogadható cél. Azt is értem, hogy az orvostudomány eredeti és alapvető célja az élet mentése és minden körülmények között való fenntartása. De mára az orvostudomány odáig fejlődött, hogy olyan körülmények között is hatékonyan fenn tudja tartani az életet, ahol már vitatható, hogy érdemes-e. Nem a társadalmi hasznosság szempontjából (bár az sem egy elhanyagolható szempont), hanem inkább a humanitás és a természethez való viszony szempontjából. Én úgy gondolom, hogy van egy természetes rend, ami önmagában tökéltes, de az ember képes ebbe a rendbe beavatkozni, és a beavatkozása megbolygatja a rendet, zavart teremt. Tulajdonképpen az emberi kultúra nagy része a természetes rendbe való beavatkozás valamilyen formája. De én arról is meg vagyok győződve, hogy az ember képes lenne a természetes renddel összhangban élni, ha nem is tökéletes összhangban, de legalább megközelítőleg. Az embernek arra kellene törekednie, hogy a tevékenysége, amennyire lehet, mindig effelé az összhang felé irányuljon. A mai világ viszont nagyon nem erre tart, hanem gyakorlatilag pont az ellenkező irányba. A fogyasztói társadalom, a növekedés hajszolása, az erőforrások végletekig való kihasználása, az ember elidegenedése a természettől, ezek mind a harmónia ellen hatnak és egy fenntarthatatlan, élhetetlen világ felé mutatnak. Az orvostudomány önmagában nem lenne rossz dolog, de mivel nem tudja kivonni magát a világ tendenciái alól (csak abba gondoljunk bele, hogy a gyógyszeripar mekkora üzlet!), önkéntelenül is a katasztrófa felé haladás kiszolgálójává válik. Mert ne átmítsuk magunkat, az élethossz növelésével és a betegségek visszaszorításával a népesség megállíthatatlanul növekszik tovább, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Szóval, mindent egybevetve én az orvostudomány vs. természet (sőt civilizáció vs. természet) kérdésben inkább a természet oldalán állok. Ennek ellenére nem vagyok egy nagy természetgyógyászat-rajongó, mert annak jó részét meg sarlatánságnak tartom. Viszont a keleti hagyományos orvoslás holisztikus szemléletéből sokat lehetne tanulni.

És még egy dolog: mai kor elképesztő mértékben erősíti az egoizmust. Jellemző, amit a 21-es válaszoló is említ, hogy "majd én döntöm el, mikor lesz gyerekem, de akkor viszont azonnal kell". Ez a görcsös akarás annyira szembe megy a természettel, nem csoda, hogy egyre többen vannak, akiknek nem akar összejönni. És hány olyat lehet hallani, hogy akkor jött össze természetes úton a gyerek, amikor már minden próbálkozást feladtak. Egy személyes ismerősöm is így volt: végigcsinált minden procedúrát eredménytelenül, majd amikor már lemondott róla, hogy valaha is lesz gyereke, rögtön összejött természetes úton.

És akkor még nem is beszéltünk a lombik vallási-etikai vonatkozásairól, amit szintén a 21-es válaszoló hozott fel...

A 21 és a 22 -es válasz áltudományos, ferdített hülyeség.

Amúgy pedig: gyereket akarni pont akkora egoizmus, mint nem akarni. Minden döntésünk egovezérelt és ez normális.

Nem is értem, miért akar az egoista cukorbeteg élni hosszan inzulinnal, mások pacemeakerrel,megint mások miért nem halnak meg 17 évesen vakbélgyulladásban, ahelyett, hogy egoistán operáltatják magukat?!

A lombikkelések NEM döntően az idősebb korosztályon végződnek el, utána lehet nézni.

A többi maszlag.

Előzőkhöz: egy Czeizeles 9 hónapos videóban hallottam (youtube-n a sorozat, ha valaki kitartó), hogy a kisebb nemzőképességet a lombikos gyerekek is viszonylag nagy arányban továbbörökítik. Röviden - persze csak laikusként - a lombikok lehet majd további lombikokat generálnak rátéve egy lapáttal a statisztikában a többi ártalomra.

Teszem hozzá talán csak addig, amíg meg nem lesz a módja annak, amit a Gattaca című egyik kedvenc sci-fiben vázolnak :), hogy a jövőben lesznek a véletlenül fogant selejtes és a még fogantatáskor kiválogatott emberek, és állásinterjún meg randin majd a jelölt DNS-ét csekkolják egyéb képességei helyett.

Nehéz kérdés mik a határok, mert végül úgyis a pénz dönt, azaz, aki megteheti, élni fog mindennel és bármivel, amit jónak lát a maga számára (pláne, ha úgy hiszi, ez az egy élete és esélye van a boldogságra, hogy a vallásokat is ide hozzam).

Én sem ítélem el, vagy tartom másmilyennek a lombikos gyerekeket, embereket (rokonságban is van - 30. hétre született, vagy 3 hónapig mindenféle fertőzésekkel volt kórházban, és egy középidőben elveszített előző terhességgel együtt szerintem majdnem 10 évet vártak rá), és sejtem azt is, hogy kívülről könnyű elmélkedni, mint benne pörögni a vágyban, amiért már annyit tettél, vártál, költöttél, hogy szerethess még valakit, aki a te húsod, és megbékélve abbahagyni, de én arra szavazok, hogy nem vállaltam volna. És szerintem nem ugyanolyan karitatív egy már élő embernek segíteni belekapaszkodni az életbe vagy elviselhetőbbé tenni azt, mint létrehozni, hogy csúnyán mondjam - és elnézést, ha ezzel megbántok bárkit - gyártani egy életet megrendelésre, de lehet, hogy ezt más másképp érzi/gondolja.

"A 21 és a 22 -es válasz áltudományos, ferdített hülyeség."

Mitől áltudományos? Hol van benne egyáltalán tudományra hivatkozás?

"Amúgy pedig: gyereket akarni pont akkora egoizmus, mint nem akarni. Minden döntésünk egovezérelt és ez normális."

Valóban, akarni egoizmus. Azt viszont vitatom, hogy az egovezéreltség lenne a normális. Pont az ego viszi pusztulásba az emberiséget.

"Nem is értem, miért akar az egoista cukorbeteg élni hosszan inzulinnal..."

Ez a ferdítés és félremagyarázás. Nem erre írtam az egoizmust.

"A lombikkelések NEM döntően az idősebb korosztályon végződnek el, utána lehet nézni."

Lehet hogy így van, de ez alapvetően nem változtat azon, amit írtam.

Egyébként semmi gond, sejtettem, hogy nem fogok osztatlan sikert aratni. Lehet nyugodtan cáfolni, de lehetőleg értelmes érvekkel, és nem minősítésekkel meg félremagyarázásokkal.

#1 Valahol mindenkinek igaza van... Csak az egyén döntheti el, hogy 'mi fér bele neki', hogy meddig hajlandó, vagy meddig nem; elmenni azért, hogy gyermeke lehessen, ha már úgy hozta a Sors, hogy a természet rendje szerint nem lehet.

Csak a saját álláspontomat tudom képviselni -amivel itt most abszolút kisebbségben vagyok-, hogy nekem a mostani életem a családommal mindent megért...

Elbuktam volna, ha a természet szelektált volna, mert eleve két fél méhhel születtem. Engem nem szánt anyának az Élet, már a kezdetek kezdetén sem... És nagyon hosszú, és sokszor nagyon fájdalmas volt az út, ami a gyermekünkhöz vezetett. 'Kitéptek' belőlem egy darabot, amikor 20 hetesen elvetéltem az ikreimet; de akkor sem adtam fel...

Örülök, hogy olyan korba születtem bele, amikor a tudomány már eljutott arra a szintre, hogy áthidalhatóak lettek a problémáim, amelyekkel soha nem lehetett volna gyermekem.

Soha, de soha nem tudtam volna elfogadni, és feldolgozni, hogy ne lehessen gyermekünk.

Az megint csak egyéni hozzáállás kérdése, hogy ez a fajta elszántság mennyire elítélendő, őrültségnek, vagy természetellenesnek tekintendő; vagy épp ellenkezőleg: becsülendő, tiszteletben tartandó...

Ha pedig a vallási vonatkozásnál tartunk, akkor az orvosok ráhatása azzal véget ér, hogy beültetik az embriókat. Ami utána következik, arra nincs nekik sem ráhatásuk, az más magasságokban dől el még mindig. Ha úgy tetszik, a végső döntés még mindig Isten kezében maradt... És pont ezért, a természetes szelekció sem veszett el teljesen, ugyanis a legjobb központok sem tudnak 30-35%-os sikerességi rátánál jobbat felmutatni.

Én csak azt tudom, hogy nálam boldogabb ember most nemigen létezhet ezen a bolygón. A kislányom kárpótol minden veszteségünkért, minden szenvedésért. Nekem megérte. 3 hónapos. Minden nap mosolyogva ébred, bearanyozza a napunkat, és nekünk csak ez számít...

Egy szemernyi lelkiismeretfurdalásom sincs, hogy 'kijátszottuk' a természetet. Igyekszünk belőle olyan embert nevelni, aki majd értékes, hasznos tagja lesz a társadalomnak; és meg is lesz keresztelve, hogy a hívők 'táborát' gyarapítsa.

Szia!

Na nekünk nem lehet saját gyerekünk.

6 évig küzdöttünk.

A férjem meddő.Egy gyerek korban történt betegség miatt.De így is belementünk az inszembe ami 4 volt.

Sperma donoros inszem.

Aztán jött volna a lombik fizetősen csak a doktornő nem biztatott mert közben kiderült nálam is baj van így azt mondta esetleg csak a 3-dik lombik sikerülne de nem is biztos.Teljesen padlót fogtam már 1 éve vártunk a lombikra.

Mi feladtuk a saját babát.

Elindítottuk az örökbefogadást.

Egyik válaszoló írásánál azért elgondolkodtam mi az a pont amíg ésszerű és érdemes elmenni!!??

Az a lelki teher amit ilyenkor érezni lehet nem biztos,hogy megéri.Személy szerint nekem nem ért annyit.

Ha azt nézem teljesen"meghülyültem" az a sok csalódás ,kétely nem hiszem ez lehet épp ésszel bírni.

Tudom más nem adta volna fel Ezt meg is kaptam anno .De nekem és a környezetembe levőknek már túl sok voltam én is meg ez a helyzet.

Sokkal nyugodtabb vagyok.

Tudom lesz nekünk is gyerekünk.

Vár ránk valahol egy gyerek aki csak minket vár.

Ezt mind csak az értheti aki benne van ,vagy volt.

Nehezen, de elfogadnám, hogy nem lehet.

Emlékeztek arra a szörnyűségre, ami a hajdúszoboszlói hármasikrek anyukájával történt? Azt írták, hogy természetes úton nekik sem lehetett volna gyerekük, de ők mégis bevállalták a lombikot, és végül súlyos árat fizettek érte. :/ Nagyon sajnálom őket, látszott a képeiken, hogy mennyire boldogok voltak és várták a gyerekeket...

De a természet nem véletlenül alakítja úgy a dolgokat, ahogy.

Nekem nem lehet, a petefészkem egy üres szövetcafat, a méhem is kisebb, fejletlenebb a kelleténél, a pajzsmirigy-értékeim is rosszak. Csak donorpetesejt vagy donorembrió jöhetne szóba, de Magyarországon számomra ezek nem engedélyezettek az elavult, álkeresztény törvények miatt. Nincs 35 alatti, szült nőrokonom, sem meddő férjem, így mindkettőből ki vagyok zárva, eddig 8 meddőségi klinika mutatott ajtót 😥 Külföldön baromi drága az eljárás, és extrém kockázatos lenne rám (aorta dissectio, magas vérnyomás, cukorbetegség veszélye) és a babára nézve is (vetélés, koraszülés a nyomoronc méhem miatt). Ráadásul a siker nem garantált. Nem akarok közel kétmillió forintot kidobni az ablakon, hogy aztán ott áljak gyerek nélkül, vagy egy sérült/halott gyerekkel, tönkremenve testileg, lelkileg, anyagilag.

Az örökbefogadástól a megalázó alkalmadsági procedúra ("miért panel, miért nem kertes ház, miért nincs autó, miért nem vagyok elfogadóbb a gyerek egészségét/korát/származását illetően, férj nélkl mit akarok egyáltalán"), valamint az 5-6 éves várakozás miatt nem merem elindítani. Ha volna egy terhes nő, aki pont engem választanaa születendő gyermeke anyjának, azonnal belevágnék,de így...:/ Inkább egy orvos turkáljon a méhémben, mint egy hivatalnok a lelkemben, életemben.

Nem érzem a lombikot természetellenesebbnek az orvostudomány egyéb vívmányainál, "a természet jobban tudja és mindennek oka van" című szólam pedig számomra már ott megbukik, hogy a nyomorba simán megszületik a 12. gyerek, a részeg kis tininek a diszkó mögött azonnal összejön, holott nem akarja, a gyerekkínzó, bántalmazó, elhanyagoló "szülőknek" is összejön, de ahol őszintén szeretnék, várnák, mindent megadnának érte és neki, oda bezzeg nem :/. Szóval én azt nem tudom elfogadni, hogy amíg valaki a putriba hazaviheti az ötödik gyerekét, nekem a törvények és a húdebölcs természet egyetlen egyet sem engednek... Úgy tűnik, kénytelen leszek valahogy végigvegetálni azt az utat, amit az "élet kijelölt számomra", végignézni, ahogy körülöttem mindenki boldog családot alapít, miközben nekem az összes párkapcsolati kísérletem gallyra megy az állapotom miatt, jó pofát vágni a rokonok csodaszép gyerekeihez, és találni valami pótcselekvést (utazgatás, huszadik értelmetlen tanfolyam, "karrier"), ami eltereli a figyelmem. Az, hogy soha nem láthatom a gyermeke(i)m mosolyát, nem láthatom benne (bennük)az előnyös és élőnytelen külső-belső tulajdonságaimat (vagy a kedvesemét, a családtagjainkét), számomra egy semmivel sem pótolható, értelmetlen veszteség. Közben félwk megnyitni a csapot, mert valószénűleg abból is a fogyamagyar, családok éve, stb. folyik, és hallgathatom Sz*házy Eddát vagy Böjte Csabát, vagy a mélyen tisztelt miniszterelnököt, mennyire önző, üres és értelmetlen az életem, micsoda hazaáruló nemigazmagyar vagyok. :(