Megosztó téma: Ha nem lehetne természetes úton gyereked, te elfogadnád, vagy foggal körömmel erőltetnél mindenféle módszert, hogy sikerüljön?

Csak keveseknek nem.lehet termeszetes uton gyereke, sokkal tobb olyan van, aki nem vizsgaltatta ki idoben magat, aki nem ellenoriztette rendszeresen a noi/ferfi "dolgait es aki egyszeruen biologiailag keson allt neki a gyermeknemzesnek. Ezert en legfontosabbnak azt tartom, hogy idoben talalja ki mindenki akar-e gyereket valaha is. Ha igen vigyazzon magara es legkesobb 30 evesen vagjon bele. Sokakat ismerek akiknek orvosilag papiron nem lehet gyereke es mégis lett termeszetes uton csak hat ok elkezdtek idoben a "probalkozast".

En es a parom is akartunk gyereket neki volt korabbrol, nekem meg mas orvosok hibajabol "nem lehetett", lombik lett elsore sikerult.

Nagyon szivesen orokbe is fogadtam volna, mert tudom mennyi elhagyott gyerek van.

Nem bantam meg, bar nem alakult teljesen jol. Viszont rengeteg tapasztalatot szereztem, megerosodtem, lattam elkepeszto sorsokat, szomorusagot, csalodast es oromot es ugy erzem ujra nekivagnek.

Ma mar jobban megertem azokat, akik nagyon kuzdenek sajat gyerekert, es még kevesbe ertem meg azokat, akik nehezitik az orokbefogadast es azokat akik bar nem kell nekik a gyerekuk megse mondanak le rola es nem engedik orokbeadni masnak:-(.

Látom, nagyon foglalkoztat a téma. Azt azért vedd figyelembe, hogy mint minden témában, igazán csak annak lehet mérvadó a véleménye, aki volt ilyen döntéshelyzetben. Mennyi mindenre mondjuk, hogy mi soha nem tennénk olyat, aztán ki tudja hogy döntenénk, ha abban a helyzetben lennénk.

Azt gondold végig, hogy van-e olyan idősebb ismerősöd (akinek már a kora miatt elmúlt az az időszak, amikor dönthetett, tehát már nem tud szülni), aki szerett volna gyereket, meg is voltak hozzá a feltételek (párkapcsolat, anyagiak, stb.), nem jött össze a baba és nem kezeltette magát. Én nem ismerek ilyet. Az én ismerőseim közül, aki szeretett volna gyereket, de nem esett teherbe, az mind elment kezelésekre. Még azok is, akik korábban azt mondták, hogy ők nem mennének.

Így, hogy már van, és tudom milyen. úgy gondolom ha van rá mód, akkor foggal körömmel harcolnék.

Egy időben mondtam az örökbefogadást, de a férjem kategórikusan kijelentette, hogy nem.

Ő arra képtelen lenne

Többedik gyerek miatt viszont már nem ( nem kell csok miatt stb)

Az első gyerekemet 41 évesen szültem harmadik terhessegbol, a hazassagunk második évében. Most 43 vagyok, szeretnénk testvért, és pont ez a dilemmam, hogy meddig érdemes erőltetni, harcolni. Eredetileg nagy családot (4 gyereket) szerettem volna.

Az elsőnél gyorsan teherbe estem, a megmaradassal voltak gondok, de aztán sikerült. Nem tudom, mit tettem volna, ha nem jön össze. (Anyósom a korunk miatt pánikolt is, és már az első vetélés után lombikra biztatott - elso unokája.)

Most inzulin rezisztencia derült ki, gyógyszert szedek és vitamint, úgy érzem, számomra itt a határ.

(Amúgy én is találkoztam olyannal, aki 45 évesen a hatodik lombikbol várt ikreket.)

Én viszonylag nehezen estem teherbe, de amikor felmerült, hogy,esetleg nem lehet, azonnal mondtam, hogy,akkor örökbe fogadok. Nagy valószínűséggel a lombikot is bevállaltam volna , de mivel a baráti társaságból volt aki végigcsinálta , én nem vagyok benne biztos, hogy nekem a lelki rász elviselhető lett volna.

Egyébként is foglalkoztatott mindig is az örökbe fogadás én hiszem hogy lehet ugyanúgy,szeretni nem vérszerint gyereket is.