Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » 4 gyerekes apukával összejönni...

4 gyerekes apukával összejönni? Hogy győzzem le a kétségeimet?

Figyelt kérdés

Ismerkedünk már egy ideje, elmondása szerint ő komolyabbat is szeretne tőlem. Ezt tettekkel is bizonyítja, igyekszik levenni a lábamról, és nem is lenne semmi akadály, csak éppen van négy kisgyereke...


2, 3, 6 és 8 évesek, szóval még nem is az a kor, hogy önállóbbak lennének. Még nem találkoztam velük, csak képeket/videókat láttam róluk, úgy nagyon édesek, szépek, elragadóak. Csak éppen tudom, hogy így sosem én lennék nála az első helyen, és félek, hogy egy idő után megőrjítene az, hogy mindig alkalmazkodni kell az exfeleséghez, a gyerekes hétvégékhez, stb. Mert így, hogy nem komoly közöttünk ez, nincs probléma. Mert nyilván nem találkozom a gyerekekkel, nem szervez úgy programot, hogy ők is ott vannak, de egy idő után ez változna. És nem tudom, hogy 21 évesen akarnék-e "mostohaanya" lenni... De közben hozzá vonzódom, és szeretek vele lenni, ezért is nehéz ez a helyzet. Azért írom ebbe a kategóriába, mert szerintem anyukák jobban látják a helyzetet, vagy nem is tudom.


2019. ápr. 11. 19:29
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
91%

Nálunk 3 volt exnek, nagyobbak voltak, nem.kezdenék soha többet gyerekessel.

Nagyon kicsik még....nem is ertem 4 gyerekkel valnak el emberek?!

2019. ápr. 11. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
87%

Ha te 21 éves vagy, a férfi meg legalább 10-15-tel több - mivel különben nem igazán lehetnének ekkora gyerekei -, akkor ott nem a gyerekek a legnagyobb gond, hanem emellett még a korkülökbség is igen nagy köztetek!

Szerintem inkább keress korodhoz illö valakit, akivel közös gyerekeitek lehetnek, mert egy négy gyerekes apa nem akar többet, ha meg netán igen, akkor igen felelötlen valaki.

2019. ápr. 11. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
100%
Víz nélküli medencébe fajest ugrani. Kb az a kategória.
2019. ápr. 11. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
98%
Ha ebbe belemesz elasod magad egy eletre + meg majd a Te gyerekeid
2019. ápr. 11. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
0%

"nem is ertem 4 gyerekkel valnak el emberek?!"


Feltehetöleg az anya ment el, és hagyta ott a családot, ha a gyerekek az apánál vannak.

2019. ápr. 11. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
100%
Életed legrosszabb döntése lenne.Halott ügy.
2019. ápr. 11. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 A kérdező kommentje:

Igen, van korkülönbség (14 év), de ez nem probléma. Mindig idősebb párjaim voltak eddig. Komoly kapcsolatom kettő volt, az egyiknél 8 év volt köztem és a barátom között, a másiknál 10. De nem éreztem hátrányát ennek sosem. Igazából átverhet/megcsalhat/kidobhat a 18-22 éves is, ugyanúgy lehetnek problémák, stb.


Nem nála vannak a gyerekek, hanem az anyukánál. Hétvégén vannak néha-néha nála, vagy hétköznap 1-1 délután pár órát.

2019. ápr. 11. 19:41
 8/32 anonim ***** válasza:
87%

5#


"mindig alkalmazkodni kell az exfeleséghez, a gyerekes hétvégékhez"


Sztem meg az anya neveli :-) Apánal lenne nonstop 4 gyerek kétlem hogy randizni járna

2019. ápr. 11. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
100%
Hat szerintem fuss. Nem szeretnem hogy felreertsetek de! Ennek a pasinak az elkovetkezo 10-15 evben el fog menni a fizetese fele. Ha te szeretnel gyereket ot mibol tartanatok el? Es ne mondja senki hogy ez nem szamit...
2019. ápr. 11. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 A kérdező kommentje:
Jól keres, nem a pénz lenne a probléma később sem... Hanem tényleg az, hogy én mindig csak a sokadik helyen lennék nála, és azért szeretem azt, hogyha valakivel együtt vagyok, akkor megtesz értem mindent.
2019. ápr. 11. 19:53
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!