Hogyan reagáltál volna ebben a helyzetben?

A történet nem velem esett meg, de nagyon a hatása alá kerültem, hogy ilyesmi megtörténhet.

Rossz anya vagyok. közölték velem a minap.

Buszozni mentünk a fiúkkal. Már visszafelé készültünk utazni, amikor a kicsi roppant fáradt lévén a buszba érve elkezdett sírni, hiába igyekeztem a szűk helyen továbbra is tartani a ringatás ütemét, amit a séta alatt felvettünk. Nem sikerült. Tehát sírt (sokan ismerhetitek az érzést, hogy amíg séta közben toljuk a picit a kocsiban, addig jól van, de mihelyt megállunk és csak "rángatjuk" a babaszekeret a csöppség üvölt - első fiamnál szereztem ezt a tapasztalatot). Közben kaptam egy telefonhívást, ami max. 2 (!) percig tarthatott. Továbbra is sírt, amikor egy kedves hölgy felém fordult és közölte velem, hogy nagy vétek volt anyaságra adnom a fejem, amikor üvölt a gyerek a hátamon, meg sem nézem, hogy éhes-e, szomjas-e, kakis-e (előtte kb. 10 perccel etettem, itattam, ciciztettem, pisiltettem meg a közeli parkban, ahol megmozgattuk a buszozástól elgémberedett

tagjaink)... meg sem érdemlem őket, a kislányt is csak kínzom, hogy a hátamra kötöm. Nem is törődöm velük, csak udvaroltatok magamnak (mellesleg egy kedves barátom hívott fel, hogy együttérzéséről biztosítson, mert hallotta, hogy a nagypapám elment) "3 gyerek, ennek!" - szólt a végső döfés...

Amint a buszsőför beindította a motort, a kicsi sírását elvágták, már aludt is. A következő megállóban felszállt egy néni, aki pechjére a kedves hölgy mellett talált helyet és képzeljétek hamarosan bennünket néztek és folyt a susmorgás!