Nem szeretek anya lenni. Hogyan lehet ezen változtatni?

Off: követem.

Sajnos velem is hasonló a helyzet. Pedig én mindig az anyaságra vágytam. Az enyem most 4,5 hónapos

Sajnos nekem sem a terhességem, sem a baba első hónapjai nem voltak valami szuperek. Valószínűleg ez is az oka az erzeseimnek. Úgy érzem, ha egyszer csak vissza tudnám csinálni, azonnal megtenném. Ráadásul én sajnos betegesen rettegek tőle, hogy a gyereknek valami baja van.

Jövő héten megyek pazichológushoz. Már a testvéremet és a férjemet annyira kikészítettem, hogy azt mondták muszáj mennem. Talán ezt tudnám neked is javasolni.

Esetleg sport, vagy valamilyen levezetès. Utóbbiak nekem nem segítettek.

Előző vagyok.. annyi még hogy en is utálom a reggeleket.

Nálunk a jó mindehez még az, hogy a férjem sem tul boldog a gyerektől. Ő csak miattam vállalt tulajdonképpen.

Nincs egy rossz szava sem, de látom, hogy alig tudja magáda erőltetni ezt a szituáciot. Mi nagyon sokat jöttünk, mentünk. Önnállóan és együtt is. Most bárki kérdezhetné, és nem tudtátok hogy egy gyerek mivel jar????!

Hat nem, amig bele nem vagtunk addig nem. De hangsulyozom, nálunk én vagyok a fő probléma!

Mostanában hasonlókat érzek én is. Van egy 3 évesem és egy 7 hónaposom. Úgy érzem kiégtem, elfáradtam. Nekünk sincs segitségünk, férjem dolgozik, rengeteg dologba besegit, amiért hálás vagyok neki, de ezt a mókuskereket mostanában nem birom. Még egy kávét se tudok meginni nyugiban, mert valami mindig van. Az meg hogy kettesben legyünk a férjemmel, szinte lehetetlen.

Első babánál volt ilyen szakaszom, ezért tudom hogy mulandó. Most anyukámékhoz megyünk "nyaralni" pont emiatt, szükségem van egy kis powerra.

Gondold végig neked mi segitene, és próbálj minden hétre legalább egy valamit becsempészni közülük.

Mennyi idősek a gyerekek?

Ti tulajdonképpen minek vállaltatok gyereket? Napi szinten van ilyen kérdés a gyk-n, és mindig jönnek ezek a megértem min mész át válaszok. Igen, néha nekem is vannak rossz napjaim, de soha nem utáltam anyának lenni. Nem vagyok ősanya sem. A nagy folyton megy a hétvégeken mamázni, csak a kicsi marad itthon velem.

Igen, a párom sokat dogozik, főleg egyedül vagyok 2 tök más szakaszban levő gyerekkel, a nagyobb igen sokat táncol az idegeimen, és kifutnék a világból, de lenyugszom és ennyi.

Én ezért sem akartam kis korkülönbséget, nem akartam bezakkanni.

Hogy mit tegyél?

1. Gyerek menjen bölcsibe.

2. Keress egy jó terapeutát magadnak.

3. Válassz 1 olyan napot a héten, amikor egyedül vagy.

4. Szánj több időt a párodra. Gyerekek x időben alvás, utána beszélgessetek, legyetek együtt.

5. Kicsit pozitivabb hozzáállást könyörgöm. 1x élünk, ezek az időszakok olyan hamar elsuhannak mellettünk. Ne arra kelljen visszaemlékezned, hogy vegigkeseregted az első éveket, mert most azt teszed.

Szerintem többen vannak így mint ahányan be merik vallani maguknak. Ha ez az első hónapokban-fél évben van így, az még viszonylag elfogadható. Nagyon nagy a változás hirtelen, főleg ha valaki tevékeny, jövős-menős életet élt előtte, esetleg időigényes hobbija volt, vagy csak szeret nyugiban egyedül lenni. Az már jó hogy legalább magadnak beismered és tenni akarsz ellene.

Mennyi idősek a gyerekeid?

Nekem az első babánál az első hat hónap telt borzasztó lelkiismeretfurdalásban emiatt. Én is úgy éreztem, hogyha valaki most azt mondaná hogy csináljuk vissza akkor simán! Aztán szép lassan átment, de közel sem az a rózsaszín felhőkön lépkedős anyaság amit gondoltam. Az én gyerkőceim már nagyok, 9 és 12 évesek. Akkor lett könnyebb, mikor mindkettő el tudta már foglalni magát, és nem kellett folyton a sarkukban lenni. kb a kicsi 5-6 éves korától.

Nagyon szeretem őket, de éppen most mondtam anyukámnak, hogy az én álomnyaralásom egy lakatlan sziget egyedül, egy hétig. Senki ne szóljon hozzám, és senkinek ne kelljen semmi hülye igényét kielégíteni.

Apuka nem él veletek, vagy nem tud-akar besegíteni?

Én is első körben pszichológust javaslok.

Illetve azt, hogy engedjétek el a tökéletes anya képét, aki élvezi az anyaság minden percét, soha nem fáradt, soha nem passzolná le a gyerekét. Próbáljatok meg csak "elég jó" anyák lenni, az bőven elég!

És igen, néha érdemes tényleg lepasszolni kicsit a gyereket, mert neki is sokkal jobb, ha egy kipihent szülőt kap vissza, mint egy agyonhajszolt, kedvetlen, mogorva anya.

Én a magam részéről soha nem akartam hős anya lenni. Nem volt rózsaszín köd, rohadt nehéz volt az eleje, bár a lányom nagyon jó baba volt, sokáig tartott, mire felépültem a császár után. Valószínűleg ez segített abban, hogy ne várjak magamtól túl sokat, lazán vettem az egész anyaságot és igyekeztem annyit kedvezni magamnak, amennyit csak tudtam. Pár hónapos kortól fokozatosan szoktattuk a lányomat ahhoz, hogy nagyszülőkkel is legyen, eleinte csak pár órát, aztán egyre többet. Ez a mai napig sokat számít, pedig már kamasz... de így is vannak nagyszülős napok, illetve viszik nyaralni is.

De ha komoly érzelmi megterhelést jelent, akkor tényleg javasolt a pszichológus! Az ilyesmit komolyan kell venni!