Ti mit javasolnátok egy ilyen helyzetben?

Amúgy tök jól hangzik a többség szájából, hogy van x ideje, hogy munkát keressen, ha nem tanul, aztán kalap-kabát mehet otthonról.

Most komolyan: Ti utcára tudnátok tenni a saját gyereketeket?

Azt gondolom, bármi is van, akármilyen léhűtő is, azért vagyok az anyja, hogy vigyázzak rá (nem mellesleg valahol a szülő felelőssége az is, hogy milyen felnőtt lesz a gyerekből, tehát ha nem akar sem tanulni, sem dogozni, ott a szülő is mocskosul elcseszett valamit).

Nem kapna luxust, de a minimumot, az ágyat, meleget, tisztálkodást, kaját mindenképpen. Még ha a tökét is vakarja 24/24-ben. Csak mert az anyja vagyok, és az én felelősségem (is) hogy ilyen lett.

# 22-nek, itt szerintem nyaggatási idő van. :) Arra gondolok, hogy van már az a pont, amikor a szülő el kezdi terelgetni, el kezdi mondogatni, szajkózni a gyerekének, hogy most már ideje lenne elmenni dolgozni.

Ha meg pedig félne mondjuk neadjisten a gyerek, hogy pl csalódna magában, mert nem vennék föl mondjuk rögtön az első interjún, akkor pedig próbálnám a lelkét is támogatni, amellett, hogy pl hajtogatom neki, hogy most már azért igazán kereshetne valami melót. Meg, ha pl nem akar egyből beleugrani a közepébe, akkor kezdjen mondjuk egy négyórással , tehát ilyen "félműszakossal"; de mondjuk lehet, hogy talán ezt nem mondanám neki, de már ez is valami. Szóval van egy türelmi időszak, amíg gondolkodjon a gyerek, hangolódjon rá, jöjjön rá, mi szeretne lenni; van egy idő, ahonnan megy a "nyaggatási idő", amikor el kezdi az ember "rágni a fülét " a gyerekének, hogy "okés, most már keríts valamit, mert én sem tudlak a végtelenségig eltartani. Neked se jó, ha nem tudsz megvenni ezt-azt; te is biztos már szeretnél külön lenni, önálló életet élni; és hogy válallni a felelősséget pl a te életedért." -meg ilyenek.

*Meg pl egy olyat el lehet mondani, hogy mondjuk például x éves korodig költözz el, mert nem vagyok hajlandó a végletekig eltartani./pl x éves korodig hagyd el a házat

És akkor itt a "nem vagyok képes" helyett a "nem vagyok hajlandót" kéne kihangsúlyozni; ha a nem vagyok képes-esetleg nem működne. Tehát hogy a józan ész, hogy pl mi lesz vele ha a szülők már neadjisten nem lesznek; de amúgy a ráijesztésnél az előbbi kommentemben meg konkrét ilyen fenyegetésre gondoltam, hogy azt csak a legvégső esetben. Tehát ez a verzió már csak a legvégső esetben ekkora ijesztéssel, hogy "Oké, kapsz 4 hónapot , hogy munkát találj és beleadj a rezsibe, mert különben kiraklak az utcára." Vagy ilyesmi,tehát ezt csak a legvégső esetben szabadna szerintem,de oda meg nem kéne eljutni. Tehát szerető, gondoskodó, példamutató család lenne az opcionális, hogy 'életképes' embereket neveléséhez. De szóval jó esetben meg megvan a gyerekre is az igény, hogy el kezdjen önálósodni, mondjuk pl legyen saját lakása, ahol már ő a főnök, és akkor pl ő mondja meg mikor van lefekvés, vagy pl nem kell moindjuk kezdetben annyi mindenkihez alkalmazkodni, ha pl fürödni akar, akár reggel akár este.

És ha az x hónap múlva még mindig a tökét vakarja, akkor kirakod az utcára? A saját gyerekedet?

Aki lepontozott, az kirakná a saját gyerekét?