Teljesen kétségbe vagyok esve ☹ Hogyan tudnám a kapcsolatom a kamasz lányommal rendezni?

Én nem vagyok se anyuka, se kamasz, de szerintem csak simán a hormonok tombolnak benne. Lázad, mert kamasz, minden ellen, legfőképp a szülei ellen.

Ez valami olyasmi, mint amikor terhesen elarasztanak a hormonok, és azon kezdesz bőgni, hogy kihult a leves, vagy a tévés kolbászreklamon. Ugye milyen képtelenség hideg fejjel?

Valami ilyen a tinikkel is, hogy neked érthetetlen, miért is ilyen ingerült, pimasz stb.

Hidd el, neki is nehéz ez az időszak. Szerintem nincs más, csak atveszelni. Pár év múlva jobb lesz a helyzet. Persze nem azt mondom hogy mindent rá kell hagyni, de sokat segít ha elfogadod, hogy márpedig ez egy nehezebb időszak lesz, lesznek elkerülhetetlen veszekedés, stb, sokszor megbánt még téged a viselkedesevel...

Legyen egy minimum követelmény, amiből nem engedsz, pl a szobáját rendben tartja, plusz heti x-szer segít a házimunka an, 3asnal rosszabb jegye nem lehet a biziben. És ha vállalhatatlan a viselkedése, akkor következetesen buntesd meg.

Ugyanakkor jobb pillanatokban (mert biztos vannak olyanok is), érezze hogy szereted. Csináljátok közös programot, ha erre vágyik, legyen ez akár egy közös bevásárlás, süti sütés...

Nem ellened szól a viselkedése, csupán most a hormonok irányítják.

Van valami következménye ennek a viselkedésnek amit leírtál?

Egy tasli ezen nem segít szerintem.

Ez a nem lihegsz a nyakába meg kétélű.

Neked a kötelességed néha a nyakába lihegni.

A férjem anyja is ilyesmi, ő a jófej szülő, aki haverja a gyereknek meg ő nem zavar. Közben meg érződik az izzadtságszag minden alkalommal.

Ne akarj neki megfelelni.

Lehet késő, de ne várd ki a következő nagyobb veszekedést. Ülj le vele egy alkalmas pillanatban mikor kevésbbé pofázós és mondd el neki, hogy neked eleged van ebből, és feladtad, hogy a jófej szülő legyél. Aktív tagja a családnak, vannak szabályok és kötelességek amiket be kell tartani, amennyiben nem hajlandó, annak következményei lesznek, nem csak egy ejnye bejnye.

Ebben az exférjed segítsége is kelleni fog, mert hozzá fog menekülni, a csúnya gonosz anya elől.

Nem ismerem, biztos van ami meghatná hosszútávon. Ha a telefonja elvétele nem, akkor más. Milyen szórakozása van? Mit csinál? Mennyi időre veszed el a telóját? Szgépe azért ott van? Ott is tud chatelni a barátaival, nem kell ahhoz telefon.

19 éves vagyok, és nagyon felháborító volt ezt olvasni, mivel én ennyi idősen közelében nem voltam ennek a viselkedésnek, elég volt hogy késtem kicsit otthonról, anyám már az ajtóban megtépett.

Semmiképp ne szolgáld ki, és ne legyél vele ilyen engedékeny. Tilts meg neki egy-két dolgot. Ne engedd el otthonról, akkor majd talán moderálja magát, hogy ő járjon a te kedvedben. Most azért ilyen, mert tudja, hogy viselkedhet bárhogy, nem lesz szankcionálva.

Ja és kihúzza a gyufát, nyugodtan üsd meg. Ebből a régi a szülők nem csináltak lelkiismereti kérdést.

Hmm, na én kicsit hasonló szituban voltam még kamaszként anyummal és nevelőfaterommal. Neveletlen voltam, visszaszóltam, leszartam őket, a sulit, és egész nap kockultam. És persze elegem volt abból, hogy semmi sem jó nekik, amit csinálok,és folyton basztatva vagyok. Ez nem ellenük szólt, én azt akartam, hogy hagyjanak békén, hogy ellegyek a kis világomban. Anyu sokszor próbálkozott, kérdezősködött, hogy mi történt a suliban, egy "semmi" volt rá legtöbbször a válasz. Utána megkaptam hogy miért nem beszélgetek velük. Nekem megvolt rá az okom, konkrétan az, hogy mindig veszekedés lett a vége. Sokszor nem tudtam értékelni a kedvességüket sem.

Ez évekig így ment, és láttam anyut, hogy bántja a dolog, lattam azt is, hogy néha sír. Persze voltak egyéb gondjaink is, mert anyu közben rákos lett.

Engem belül nagyon furdalt a lelkiismeret, mert szerettem anyum, de egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni, nem tudtam vele jobb kapcsolatot kialakítani. Ő meg folyamatosan, már szándékosan keltette bennem a bűntudatot, ami miatt haragudtam rá. Utáltam otthon lenni, mert vagy velem veszekedtek, vagy egymással.

Ami hatással volt rám, az nevelőfaterom, aki úgy beszélt velem, mint egy utolsó szardarabbal. Ha valamiért pofátlan voltam, ő még rátett egy lapáttal, na ő nem bűntudatot akart bennem kelteni, hanem rendszeresen kioktatott, próbált nevelni, rá voltam kényszerítve bizonyos dolgokra (pl. segítenem kellett a házimunkában), ha valamit nem jól csináltam, le lettem cseszve, ami utólag visszagondolva hasznos volt.

Anyum betegsége végén már sokkal többet segítettem, és én próbáltam szervezni közös programot, amíg még lehetett. Persze akkor sem lett sokkal jobb a viszonyunk, anyumnak alapvetően nehéz természete volt, provokatívan viselkedett mindenkivel.

Szóval nálunk azért nem olyan egyszerű volt a helyzet, de ha tudnék valamit tanácsolni, akkor az az, hogy ne erőltesd a dolgot, mert annál rosszabb lesz. Ki fog alakítani egy még nagyobb ellenállást a gyerekben. Hagyd, hogy csinálja a kis dolgait, ne akarj betörni az életébe, de legyél vele kicsit keményebb, fogd be néha házimunkára, mert akkor jobban megtanulja, hogy nem csak az van, amit ő akar. Ha behisztizik, hisztizzen. Akkor utálni fog, de később majd rájön. Évek múlva. Te meg ezzel ne foglalkozz, hogy ő hogy reagál erre, mert ez érzelmi zsarolás a részéről. Ne rosszindulattal parancsolgass, csak tisztázd vele a helyzetet, hogy tanulja meg, mit szabad és mit nem.

Rohadt nehéz ám felnőni. Kislányból változik át röpke 2-3 év alatt nővé. Ez bizony nagyon nem egyszerű. Tele van a gyerek kételyekkel, rálépett az önismeret útjára, elkezdődött önállósodni, merőben új gondolatai vannak, már nem babázik, már nem érdekli az, amit féléve még igen. Keresi önmagát, és ha még ez nem elég, a teste is folyton változik. Elkezdett menstruálni, ami nyilván még össze-vissza van. Még egy felnőtt nőnek is megterhelő a ciklus bizonyos napjai, hát még egy 14 évesnek, aki csak ismerkedik az érzésekkel, gondoskodnia kell a vérzés napjain magáról. Szőrösödik, netalántán pattanásai lesznek, átalakul a haja, nő a melle, rohadt sok változás.

Teljesen megváltozott minden, semmi nem ugyanaz, mint egy éve mondjuk.

Ilyenkor megértőnek kell lenni, hogy a gyerek érezze, rád mindig számíthat, DE NEM KELL ZAKLATNI, KÉRDEZGETNI. Ha akarja (de nem akarja) elmondja. Csak a biztos bázis érzését kell benne erősíteni. Ennyi.

Vekerdynek olvasd el a kamasznevelésre vonatkozó tanácsait.

Pontosan ott hibáztad el, hogy nem kapta meg azt az egyetlen pofont a jó időben, amit kellett volna.

Sose felejtem el. Nalunk is mamam a keményebb, nem anyam. Épp nalunk volt, mikor nővérem kb ilyen idős volt és elkezdte anyát az ecsetelt stílusban szidni. Konkrétan valami csúnyát is mondott rá. Igazából meglepődni nem volt időnk, mert a nagymamám úgy szájba húzta visszakézből, hogy csak pislogtunk. Van akinek kell. Ennyi. És nem lett agyonverve és mai napig rajong a nagymamankert is.