Teljesen kétségbe vagyok esve ☹ Hogyan tudnám a kapcsolatom a kamasz lányommal rendezni?

Azért érdekes hogy azok a gyerekek válnak ilyen ellenszenvessé és undokká -itteni példák alapján is- akiknek megadatott egy olyan szülő, aki ott van mellettük (vagyis próbálna), kedvesen közeledne ha hagyná, segítene a bajban.

Ahol keménykezű, szigorú, rideg nevelés van ott meg kvázi azt lesi a gyerek hogyan feleljen meg a szüleinek, a szabályoknak, mert bizony ha nem így tesz annak nem lesz jó vége.

Kamaszkor ide vagy oda szégyelljék magukat akik ilyen tiszteletlenek a szüleikkel, akik próbálnak mindent megadni, de nekik semmi nem elég jó.

21-es válaszoló.

Sajnos azért nem ilyen fekete fehér minden. Ugyanúgy a szülő viselkedésén is múlik a dolog. Az is nagyon sokat számít, hogy kisebb korában hogy bántak vele, hogy nevelték, miért alalult nála ez ki.

Engem például régen apám fakanállal kergetett, és az orrom előtt vágta ketté a babámat egy konyhakéssel, mert nem fogadtam szót. Volt egy s más, amik mély nyomot hagytak, és a mai napig hatással vannak az életemre. Nálam elérték azt, hogy ne merjek megszólalni, és ha büntettek, akkor megsértődtem, és inkább nem szóltam senkihez. Sokszor nem értettem, hogy miért van ilyenekre szükség. A mai napig küzdök a kommunikációval úgy unblock, és pszichológushoz járok hogy javítsak a dolgokon.

Az, hogy 14 évesen nem voltam tisztelettudó, abban az is közrejátszott, hogy mi volt a kisebb gyerekkoromban. Szimpla védekezési mechanizmus. Megtanulod gyerekként, hogy hogy védd meg magad, és ezt később alkalmazod. Nehéz úgy hálásnak lenned, ha folyamatosan támadva érzed magad. És az lehet hogy a szülő jót akar, de az már nem mindegy, hogy milyen módszerekkel próbálkozik. Persze, nevelni kell a gyereket, de van olyan módszer, amivel csak saját maga ellen fordítja. És egy gyerek ezt nem fogja tudni helyesen kezelni, hiszen nincs benne tapasztalata. Ő ilyen szempontból a szüleire van utalva.

Érdekes, hogy mamámmal ki tudtam jól jönni, ő volt az egyetlen akivel tudtam normálisan beszélgetni. Mert empatikus volt, és sokkal jobban tudott rám hatni őszinte normális beszélgetésekkel, mint a szüleim bármivel kb, amivel próbálkoztak.

Amiket a kérdésed után írtál válaszban, az alapján mégsem vagy olyan nagyon elkényesztetős szülő, én is így csinálnám. Nehéz ügy, igazi tanácsot nem kaptál itt sem.

Ilyenkor jutnak eszembe azok a dokusorozatok amikor problémás csaladokhoz megy ki a pszichológus nevelő és pár hét alatt rendbe teszi őket. De ott is mindigvan valami a szülők viselkedesevel is, nem veszik észre, hogy mit csinálnak rosszul. Én lehet hogy a helyedben elmennék egy szakemberhez és őszintén elmondanám hogy én hogy oldok meg szituációkat, ebben a helyzetben egy külső szem lehet észreveszi, hogy mi segíthet. A pofon se végső megoldás. Egy normálisabb mederbe kellene terelni az egész helyzetet.

A legnagyobb hibát követtétek el a exeddel, amit szülő elkövethet a gyerekével szemben. Te és az apja egy egységet alkottok a gyerek szemében. Soha, ismétlem soha nem lett volna szabad eltérő nevelési elvet mutatni a gyerek felé. Ha te nemet mondasz valamire, az apja is. Ha megtiltasz valamit, az apja is ugyanezt teszi. Ezt kellett volna kommunikálnotok egymás felé is, mert a gyerekek hajlamosak kijátszani a szülőket. Ha a gyerekem azt mondja, apa megengedett valamit, akkor először futok egy kört az apjánál is. Nem azért, mert nem bízok a lányomban, hanem mert tudom, hogy hajlamos kicsit taktikázni, ha az érdekei úgy kívánják, és sokszor be is igazolódik, hogy az apja nem mondott igent a kérésre, csak annyit, hogy velem megbeszéli.

Ha rosszat tesz, mindkettőtöknek ugyanazon a véleményen kell lennetek, ha nem értetek egyet, azt a gyerektől távol kell tisztázni. Gyakorlatilag totál alá van ásva a tekintélyed a gyerek előtt, te vagy az ügyeletes szerencsétlen, akivel úgy beszélhet, mint egy senkivel, az apja meg a szuper, mert ő mindent megenged.

A kamaszkor nehéz időszak, de nem mentség arra, hogy mindenkivel paraszt legyen. Ha ismét szemétkedik, én leülnék vele, és őszintén elmondanám, mit gondolok róla. Azt, hogy belefáradtam a viselkedésébe, és nem vagyok hajlandó tovább eltűrni tőle ilyen szemtelenséget, és elintézném, hogy az apjánál lakjon ezek után, bármennyire is fájna nekem. Az apját akarja, mert nála jobb? Rendben, akkor lehet kipróbálni. Fizeted a gyerektartást, az apja pedig mutassa meg, hogyan kell gyereket nevelni. Te továbbra is szívesen fogadod a kérdéseit, panaszait, amennyiben kulturáltan meg tudja fogalmazni őket, de innentől bizonyos szintig leveszed róla a kezed. Elhiszem, hogy nehéz, de felháborító, amit művel veled, és az is, hogy az exed ennyire nem gondol arra, hogy az engedékenysége mit okoz neked.

Na, én biztos le leszek pontozva, de vállalom. Én azért megkérdezném erről a gyereket is. Elhiszem, hogy ideges vagy, azt is, hogy ad rá okot. A legtöbb kamasz bizony ad. De ez a mártír stílus, amit itt előadtál, nagyon nem szimpatikus. "Lesed a kívánságait", majd később kiderül, ez kb.annyit jelent, hogy kedve szerint tölthet időt a másik szülővel is.

Az apával "kiváló" a kapcsolatotok, majd kiderül, hogy tök ellentétesen nevelitek, és nem működne együtt veled adott esetben.

Konkrétumok nem derültek ki, hogy milyen hú, de durva dolgokat tenne a lányod, egyetlen esetet emeltél ki, amikor megkérdezte, mit vársz attól, hogy elveszed a telefonját? Megjegyzem, a kérdés jogos. Tényleg mit vársz? Nem derült ki, miért vetted el. Egyest kapott? Ettől jobban fogja érteni az algebrát? Bunkón beszélt veled? Ettől jobban fog tisztelni? Nem. Azért kérdezte meg flegmán, mert ilyen gondolatok járhatnak a fejében. Ha nem tisztel, a telefon elvételében ő a hatalmad fitogtatását látja, ami nem ok arra, hogy tiszteljen, erre gondolhatott.

Az írásod 90%-ban arról szól, milyen válogatott módon okoznál neki fizikai fájdalmat. Olyan agresszió sugárzik belőle, amilyet ritkán látni. Bár állítod, hogy nem szoktad megütni, azt is írod, "ha kap egyet", olyankor mindig... Most akkor mindig, vagy életében kétszer? Nekem olyan érzésem van, hogy kettőnél sokkal gyakrabban megütöd, max.neked az nem számít, mert "csak egy kis pofon", vagy ilyesmi. Egyébként az, hogy a büntetés nem érdekli, nem hatja meg, pont azokra a gyerekre jellemző, akiket gyakran bántanak.

A "felvételis" részt nem értettem. Nem most lesz, hanem már volt. Tény, hogy még nem zajlott le, az is, hogy tanulni kell(nem csak felvételire), de felvételit már megírta, a beszámítandó jegyek megvannak(bármilyenek is.) Mivel azokon már nem tud változtatni, hiába nyaggatod. Ezt ő is tudja, ne csodálkozz, ha szekálásnak érzi. Lehet, hogy őt is bántja, hogy nem úgy sikerült, ahogy szeretné, nyilván nem örül neki, ha naponta a fejéhez vágod.

Nekem a kérdező hozzászólásaiból egyáltalán nem az jön le, hogy körbeugrálná a gyereket vagy hogy mindent ráhagyna, sőt. Tök normálisnak tűnik, akinél vannak is szabályok, de normális is próbál lenni.

Nem fog tetszeni amit mondok, de: egyszerűen van olyan, hogy nem lehet mit tenni. Persze írtok itt nevelő célzatú pofonról, meg nagyobb szigorról, de szerintem az sem válna be. Engem pl pofozhattak éjjel-nappal annak idején, megtilthattak mindent is, a személyiségemen akkor sem tudtam és nem is akartam változtatni. Vannak ilyen “tapló” gyerekek, náluk nem használ sem szép szó, sem vasszigor. Ők felnőtt korukba is ilyenek maradnak. Hogy ezt a tulajdonságot később az előnyükre fordítják-e majd, vagy pont hogy hátrány lesz nekik, az rajtuk áll majd.